Halászné Magyar Márta
Vihar érkezett
Olyan vihar érkezett, mit nem vártunk,
fürjtojásnyi jeget látott szemünk,
sűrű eső szította belső lángunk,
károkat mérjük fel, nem pihenünk.
Kárelhárítunk, ahogy csak tudunk,
kertekben elpusztult szinte minden,
letört faág keresztezi utunk,
sóhajok fakadnak szíveinkben.
Küzd, ahogyan csak tud mindig az ember,
fejben kérdések kavarognak vadul,
nem elég szeretni szerelemmel,
ha keserűség íze a csókra hull.
Mi marad a dal végén majd nekünk,
ha régóta csak emléket ölelünk?
2025.07.07.
Author: Halászné Magyar Márta
Bemutatkozás helyett Csak egy lélek vagyok egy testben, mindig a szépet és a jót kerestem, nehézségekkel teli utamon sokszor elestem, szeretetet adni sohasem feledtem.
Egy válasz
„Mi marad a dal végén majd nekünk,
ha régóta csak emléket ölelünk?”
Remek volt a hasonlat a viharhoz. Nem marad más, csak az emlék, kivéve, ha valaki elég bátor és merész ahhoz, hogy újat kezdjen.
Szeretettel: Rita