Pista a rosszfiú, és Pisti

Pistike néven ismert és közkedvelt virág tavaly nyáron került hozzám, de az ősz közepén is még annyira jó formában volt, hogy a többi egynyári növénnyel ellentétben nem dobtam ki, hanem a lakásban, egy ablakhoz közeli, napsütötte helyen teleltettem.

A növény igazán jól érezte magát odabent, és addig növekedett, erősödött, míg kiérdemelte tőlem a sokkal tekintélyesebb Pista nevet.

Amikor ismét eljött a nyár, és megfelelően felmelegedett a hőmérséklet is, Pista újra kiköltözött a kertbe, egy szép nagy kaspó egyik felébe, helyet hagyva maga mellett egy társnak, aki hamarosan be is költözött mellé.

Az új Pisti a régihez képest igen aprócska és gyenge volt, ezért megszeppenve kucorgott Pistával szemben, aki megérkezése óta összevont szemöldökkel, szótlanul méregette.

Ahogy teltek a napok, Pisti egyre kínosabban érezte magát Pista társaságában. Zavarában azt sem tudta merre kanyarítsa a szárait, hogy ne legyen a terhére a főnöknek, mikor az végre megszólalt, de akkor is röviden:

– Csak növünk, és nem virágzunk! – adta ki az utasítást ellentmondást nem tűrve, és amennyire tudta, rögtön szét is tárta maga körül a leveleit, ezzel szemléltetve a tervét.

– A csenevész növényke először aprókat pislogott a nagy megtiszteltetéstől, hogy a főnök szóba állt vele, majd a gyenge hangocskájával ijedten ismételgette, amit hallott:

– Csak növünk, és nem virágzunk.

Nagy bajban volt, mert az egyik hóna alatt néhány napja kis bizsergést érzett, és arra gyanakodott, hogy azt egy bimbó kezdemény okozza, ezért a legközelebbi levelét erősen rászorította, remélve, hogy ezzel a fejlődését megállíthatja. Attól kezdve az összes erejét szófogadóan a növekedésére összpontosította, és néhány nap elteltével valóban nagyobbnak tűnt már. Nem is kellett túl sok időnek eltelnie ahhoz, hogy pont akkorára nőjön, mint a főnök, aki továbbra is szigorúan szemmel tartotta.

Egy reggel mégis riadtan ébredt föl Pisti, mert már minden ága csúcsán érezte azt a különös bizsergető érzést.  Mi lesz, ha a főnök is észreveszi a bimbóimat? – feszengett néhány napig a rosszfiú mellett, aztán így vigasztalta magát: Talán nem veszi észre mégsem, ha a tőle legtávolabbra eső, legalsó ágamon nyitok egy virágot. Úgy is tett, suttyomban, majd így folytatta: Nyitok még néhányat itt oldalt is, ahol nem látszik a leveleimtől – gondolta, mert addigra már ellenállhatatlan késztetést érzett a virágzásra, amit abba sem tudott hagyni.

Miközben egymás után pattantak fel a bimbói mindenfelé, ijedten sandított a rosszfiú felé, aki egy szót sem szólt, csak tehetetlenül méregzöldre színezte a leveleit.  Így ücsörögtek egymás mellett még jó néhány napig, míg Pisti azt vette észre, hogy Pista már nem vonja össze szigorúan a szemöldökét, mint egy főnök, ha őrá néz, inkább mintha egy kicsit zavarban lenne. De mi lehet az oka? – tanakodott magában egy ideig, míg meg nem látta Pista ágainak minden csúcsán a pironkodó bimbókat.

Azóta nagy békességben ücsörögnek egymás mellett virágba borulva Pisti és Pista a főnök, aki már egy csöppet sem rossz fiú.

Author: Pataky Tünde

Pataky Tünde az Irodalmi Rádió szerzője. 2016-ban a United kiadó gondozásában került kiadásra Pamacs mesék című mesekönyvem. 2017-től a tollal.hu oldalán jelentek meg írásaim. A Magyar Irodalmi Ház 2018-ban megjelentetett Zűrhajó című mesekönyvében olvasható a Játéknyuszi című mesém. A „100 szóban Budapest 2018” pályázatra írt Pesti hölgyek című írásom a legjobb 12 történet közé választották, ezért a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál rendezvényén illusztrálva került kiállításra, és a legjobb 100 írásból szerkesztett zsebkönyvben is olvasható. 2018-tól az Irodalmi Rádió számos kötetében jelentek meg írásaim. 2024-ben az Irodalmi Rádió kiadásában jelent meg Mormogó című mesekönyvem, melyet a Líra könyvesboltok értékesítenek. 2024-től néhány mesém olvasható a meskete.hu oldalán is. Az írással megtaláltam legkedvesebb szabadidős tevékenységem.