A giliszta, akinek nem volt önbizalma
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer eyg giliszta, aki semmiben nem különbözött giliszta társaitól Nevezzük őt Gusztávnak. Egy esős nyári napon, éppen elvolulóban volt a nyári zápor, amikor a gilisztánk kénytelen volt a felszínre mászni, ugyanis az eső eláztatta a földalatti járatait. Levegő után kapkodva, kénytelen-kelletlen, ki kellett másznia a földből. Nem volt túl jó a látása, de ahogy körülnézett, egy, a földön heverő üvegpalackban meglátott egy hasonló gilisztát.
-Mit keresel abban az üvegben barátom? – Kérdezte csodálkozva, akkor még nem tudván, hogy a saját tükörképét látja. A másik giliszta, azonban nem válaszolt. Egy hirtelen feltámadt szellő megmozdította a palackot. Ekkor látta Gusztáv, hogy a palack valójában üres, és a saját tükörképét látta.
-Ilyen csúnya lennék? – Sóhajtott fel, hiszen még sohasem volt szerencséje önmaga tükörképéhez.
– Nem csodálom, hogy senki sem szeret, és hogy sokszor eltaposnak minket. Nincs kezem, sem lábam. Hosszú, nyálkás a testünk, és azt sem tudni, hogy hol van fejünk, mert mindkét végünk egyforma. Mozogni is csak lassan tudok, nem úgy, mint a bogarak vagy a madarak, akiknek van lábuk vagy szárnyuk. A legrosszabb, hogy nem vagyok jó semmire, ellentétben a madarakkal és a bogarakkal, akik egy csomó hasznos dolgot tudnak csinálni. Bárcsak tudnék járni, vagy repülni!
Behunyta a szemeit, és elképzelte magát, ahogy jár vagy repül. Amint kinyitotta, nem akart hinni a saját szemének. Egy ici-pici,tündért pillantott meg varázspálcával a kezében. Gusztáv még meg sem tudta dörzsölni a szemét csodálkozásában, hiszen nem volt keze.
-Ki vagy te mesebeli lény? Vagy csak ébren álmodom? – Kérdezte hebegve.
-Tündér vagyok és épp erre jártam, amikor szólítottál. Teljesíteni tudom három kívánságodat.
Gusztáv annyira meglepődött, hogy hirtelen nem is emlékezett rá, mit is szeretett volna.
-Emlékszem a kívánságodra. Először lábakat szeretnél, hogy járni tudj, mint a bogarak. Csukd be újra a szemed, és mire háromig számolok, kinyithatod.
Így is tett, és amikor kinyitotta a szemeit, nyolc lábat látott a testén, négyet az egyik, négyet a másik oldalon.
-Nos, annyi lábad van, mint egy póknak, és még pókfonalat is adok, hogy hálót tudj fonni. A pókok ugyanis a pókhálójukkal csapdába ejtenek más, káros rovarokat. Ez a munkájuk, neked is ezt kell csinálnod, ha pókként akarsz élni. Ha nem tetszene ez az élet, akkor még mindíg lehet kettő kívánságod, de jól vigyázz! A harmadik kívánságod végleges, azon már nem tudok változtatni. Jól gondold meg mit kívánsz, ha az első kettő nem tetszene.
Gusztáv nagyon hálás volt, nem győzte megköszönni a tündér segítségét, aki amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tünt.
Gusztáv hirtelen el akart indulni, elfelejtkezett arról, hogy először meg kell tanulnia járni. A lábai folyton egymásba akadtak, alig birta szétszedni őket,de szorgalmasan gyakorolt. A siker nem maradt el, hamarosan egész jól elboldogult a lábaival, így elindult, hogy helyet keressen az első pókhálónak. Amint talált egy megfelelő helyet, máris nekikezdett a fonásnak, azaz csak neki kezdett volna. Hamarosan rájött, hogy nem megy az olyan könnyen. A lábai újra összeakaszkodtak és a fonál a saját testére tekeredett. Egyre elkeseredettebben próbálta, de hiába. Még a közelben repdeső legyek is kinevették, gúnyosan megjegyezve:
-Ebbe a pókhálóba sem fogunk beleesni. -És jót kacagtak.
Gusztáv belefáradva a próbálkozásokba, elkeseredésében hívni kezdte a tündért, aki rögtön ott termett.
-Nagyon hamar eleged lett a lábakból. – Jegyezte meg ironikusan.
-Igaz, hogy vannak lábaim és gyorsan tudok mozogni -jegyezte meg a giliszta – mégsem lettem boldogabb. Nem tudom azt csinálni amit a pók, és bizonyára egyetlen bogár munkáját sem. Azt kérném, hogy adj nekem szárnyakat lábak helyett.
Így is lett. Mire a tündér háromig számolt, két csodás szárny nőtt ki gilisztánk testéből. Gusztáv azonnal csapkodni kezdett a szárnyaival, de mégsem emelkedett a levegőbe. Addig-addig utánozta a madarakat, amíg végre sikerült neki. Nagyon élvezte, hogy méggyorsabban tud mozogni mint lábakkal, de amikor el akarta kapdosni a rovarokat, az már nem ment. A fészekrakásnak is neki akart állni, de csőr nélkül már az sem sikerült. Szomoruan ücsörgött azon az ablakpárkányon, ahová a fészket akarta rakni.
– Tudok repülni, eljutni bárhová ahová gilisztaként nem tudnék de mégsem vagyok boldogabb, mint giliszta koromban.
Ahogy ott gubbasztott, meghallotta, mit beszélnek odabent az emberek:
-Nem értem, hogy miért nem terem elegendő gabona, zöldség a földemen? -Jegyezte meg gondterhelten valaki. – Süt a nap és elegendő az eső, mégsem vagyok megelégedve a terméssel. Csak egy oka lehet, nincs giliszta a földemben. Ők azok, akik járatokat fúrva átforgatják a földet, olyan mélyen, ahová az én ekéim már nem érnek el. Már jóideje egy gilisztát sem láttam a környéken.
Mindezt meghallva Gusztáv kiabálni kezdett, ahogyan csak bírt:
-De hiszen itt vagyok! Vissza akarok menni a földbe és azt csinálni amihez a legjobban értek!
Senki nem hallotta meg odabent a hangját, de Gusztáv tudta, hogy most ujra a tündérre van szüksége.
-Tündér, gyere gyorsan! Tartozol még neken a harmadik csodával.
A tündér azonal ott is termett az ablakpárkányon.
-Látom, nem tettek boldoggá sem a lábak, sem a szárnyaid.
-Bárhová el tudok már jutni gyorsan, de rájöttem, hogy egy gilisztának nem erre van szüksége. -Válaszolta, és a hangja már tele volt önbizalommal. – Vedd el a szárnyimat kérlek, újra giliszta akarok lenni, mint régen!
-Ugye tudod, hogy ha a kérésedet teljesítem, akkor tőbbé már nem segíthetek
.-Giliszta akarok lenni és az is maradni! -Vágta rá Guszti határozottan.
-Nem fogod többé értéktelennek és haszontalannak tartani magad?
-Már tudom, hogy nem vagyok az. Tudom, hogy miért van szükség ránk és mielőbb tenni akarom a dolgom. Nem várhatok egy percet sem tovább, már így is egy csomó időt elpazartoltam.
-Nem fognak hiányozni a lábak és a szárnyak?
-Ahhoz hogy elvégezzem a munkám, nincs szükség egyikre sem. Sőt! Nem tudnám lábakkal és szárnyakkal a foldet megforgatni, porhanyóssá tenni. Ehhez a legjobb a giliszta alkat, amin nincs semmi fölösleges. – jegyezte meg nyomatékosan.
-Nem zavar majd az sem, hogy ha az emberek csúnyának tartanak?
-Lehet, hogy ők csúnyának látnak, de a giliszta társaim viszont nem és nekem csak ez számít!
Ezzel a szemeit jó szorosan becsukta, hogy a tündér mielőbb tenni tudja a dolgát. Mire háromig számolt, úgy eltüntek a szárnyai, hogy még nyomát sem lehetett látni a testén.
A tündér lesegítette az ablkapárkányról, hiszen szárnyak nélkül már nem tudott volna egyedül visszajutni a földre. Azonnal kezdte beásni magát a földbe, de mielőtt eltünt volna, még búcsút szeretett volna inteni a tündérnek. Keze nem lévén csak a fejével tudott bólogatni, de a tündér abból is megértette amit kell. Gusztáv hamarosan eltünt a földben és még bizonyára most is ott van, hacsak ki nem mosta az eső, hiszen olyankor elönti a víz a járatait. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy mielőbb visszamegy, hogy végezhesse a dolgát. Mert ne feledjétek el, hogy az bizony nagyon fontos, így kérlek ne tapossátok el őket!
–
Author: Berecz Devlin Éva
1960-ban születtem Egerben. Ott végeztem el tanulmányaimat is és 1983-ban az egri tanárképző főiskolán megszereztem a diplomám mint történelem szakos tanár és népművelő. Néhány év múlva a nyíregyházi főiskolán elvégeztem a könyvtár szakot is, majd könyvtárosként dolgoztam azon a főiskolán, ahol a tanári diplomát szereztem meg korábban. 1997-ben az USA-ba kerültem és óvodapedagógusként kezdtem el dolgozni és dolgozom mind a mai napig. Mindig érdekelt az irodalom, szerettem a verseket, Már fiatalon is megpróbálkoztam versírással, de önbizalomhiányból fakadóan ezeket nem osztottam meg senkivel és a szemétkosárban végezték. Az államokba kerülve 2001 után rendszeresen újságcikkeket írtam az amerikai Magyar Népszavába, magyarul. Ezek a kinti magyarok életéről szóltak, de a tragikus szeptember 11-i események után főképpen arról, hogyan éltük meg a történteket, mi amerikai magyarok. Néhány évvel ezelőtt kezdtem meseírással foglalkozni, hiszen kicsi gyermekek között élve és dolgozva, naponta rögtönöztem meséket. Nagyon sok olyan mesekönyv került a kezembe, amik- bár szépen voltak illusztrálva, de unalmasak, semmitmondóak voltak, sok esetben kifejezetten károsnak tartottam őket. Tagadhatatlan, hogy a mai gyermektársadalom már teljesen más, mint az én generációm. Nem az Anderseni meséken nőttek föl, és bár ezeket a klasszikus meséket is életben kell tartani, de ma már az igények teljesen mások. A legnagyobb hiba pedig az,...
