2.rész
- 07. 29. kedd – Kirándulás Korčula városába
Borongós, de legalább már esőmentes reggel virrad ránk. Állítólag az éjjel még hosszú órákon át szakadt, de szerencsére ez egyáltalán nem zavarta az éjszakai pihenésünket.
A reggeli gyorsan és zökkenőmentesen lezajlik, hiszen mostanra már teljesen összeszokott a társaság. Igazi kiránduló idő van ma, ezért a csapatból hatan elhatározzuk, hogy autóval átmegyünk Korčula városába, ami a szálláshelyünktől kb. 40 km-re fekszik. Ez a legnagyobb város a szigeten, és ugyanazt a nevet viseli, mint maga a sziget.
Kacskaringós utakon haladunk végig az erdő borította hegyes-völgyes vidéken. A város határában hagyjuk a kocsit, majd innen már gyalogosan folytatjuk utunkat. Először a kikötőbe megyünk, majd megtekintjük az óvárost is. Korčula csodálatos kikötőváros, tele eldugott sikátorokkal, zegzugos utcákkal, hangulatos tengerparti sétányokkal. Látszik, hogy itt a lakosság zöme a turizmusból él, mert az utcák és terek tele vannak kávézókkal, éttermekkel és kis ajándéküzletekkel. Különböző örökzöldek, hatalmas ananászpálmák, fikuszok, leanderfák és mindenféle egzotikus virágok teszik teljessé a látványt a hihetetlenül mélykék tenger partján. Amíg a többiek isteni finom kézműves fagylaltot esznek, házilag készített édestölcsérből, addig mi az árusoknál ajándékokat veszünk a gyerekeknek és az unokáknak.
A városban úton útfélen Marko Polo-ról elnevezett helyekbe botlunk, mert a horvátok szerint a híres felfedező és világutazó is itt született Korčulá-ban. Sajnos, a szülőházát nem sikerül megtalálnunk. Helyette viszont rábukkantunk arra az emléktáblára, amely arról tájékoztat bennünket, hogy Szabó Lőrinc, magyar költő is nagyon kedvelte a várost. Többször is megfordult itt, és a „Beszélgetés a tengerrel” című versének is a szigeten eltöltött napok voltak az ihletői.
Ezután innen még kocsival tovább megyünk Lumbardába, ahol egy félórás sétát téve elérjük Korčula szigetének legkeletibb csücskét. A kövekkel borított parton kis világítótorony áll, és a vakítóan fehér félsziget köré a tenger sötétkék vize éles kontúrt rajzol. Mindenfelé hófehér vitorlások és jachtok ringatóznak a tengeren.
Egy ideig gyönyörködünk a kilátásban, majd visszasétálunk az autóhoz, és hazaindulunk. Négy óra után érünk vissza a szálláshelyünkre, ahol finom bableves vár bennünket. Második fogást már nem is eszünk, mert egy rövid pihenés és fürdés után a mai napot a villától 200 méterre található étteremben egy közös vacsorával fejezzük be.
Nagyon finom ételeket eszünk. A tíz fős társaság ételrendelése elég változatos a steak-tól kezdve a sültcsirkén és rizottón át egészen a sülthalig és tintahalig bezárólag. A vidám hangulatú vacsora után visszasétálunk a szállásra, majd egy rövid beszélgetés és játék után mindenki nyugovóra tér. Szép és tartalmas volt a mai nap is. Kár, hogy ilyen gyorsan vége!
Sajnálattal állapítjuk meg, hogy úgy elrohant ez a pár nap, hogy már csak két teljes napunk maradt a nyaralásból.
- 07. 30. szerda – Irány Prišćapac!
Bár jól elfáradtunk tegnap, ma reggel mégis korán ébredünk, frissen és kipihenten. Amíg mi a boltba igyekszünk kenyérért, addig páran a családból kocsival átugranak a szomszédos település halpiacára.
Okulva a múltkori esetből most mi is szeretnénk időben bevásárolni, hogy még kapjunk pékárut. Háromfélét is találunk a polcokon. Sőt! Épphogy csak végzünk, és elhagyjuk az üzletet, amikor megérkezik a következő szállítmány is, amelynek köszönhetően még kerek kenyeret, finom almás rétest és kétféle fánkot is tudunk venni. Amire mindenki felébred, mi is megérkezünk a pékáruval, és következhet a bőséges reggeli.
Reggeli után fürdés és napozás. Mi csak ez utóbbit választjuk a medencénél: sajnos, nincs valami jó idő, ezért a strandra nem is érdemes lemenni. A medence vize is lehűlt kicsit a viharok után, így tehát abba se merészkedünk bele. Inkább csak pihengetünk a tengerparton. Közben hallgatjuk a feltámadó szélben egyre nagyobb hullámok morajlását és csodáljuk a kilátást. Ez idő alatt sógornőm és húga közösen különböző köreteket készítenek az estebédhez, majd a fiúk a kinti grillnél megsütik a reggel vásárolt halat.
Az estebéd után a bevállalósok (köztük én is) felkerekedünk, és meg sem állunk Prišćapacig, a szomszéd üdülőfaluig. Kacskaringós úton haladunk közel három kilométeren át, amely alattomosan ugyan, de folyamatosan emelkedik az alacsony hegyek között. Az utolsó száz méter azonban már embert próbálóan nehéz: a csúcsra csak meredek, apró kövekkel borított keskeny ösvény vezet fel a sziklák között. Bizony nem árt alaposan a lábunk elé nézni, ha nem akarunk pórul járni. De végül mégiscsak felérünk, és a szemünk elé táruló mesés kilátás bőven kárpótol bennünket az iménti nehézségekért. Odafönt találunk még egy, az 1800- as években épült apró kis kápolnát is. Kellemesen hűvös termében jól esik szusszanni egy kicsit, mielőtt elindulunk lefelé. Most végig meredek köves-sziklás ösvényen haladunk, és nem kevés időbe telik, amíg szépen, óvatosan leereszkedünk a hegy túloldalán. Egyenesen Prišćapacba érkezünk, amelynek tengerpartja valósággal elvarázsol bennünket.
Gyönyörű villák, hatalmas szállodák között kanyarog a visszafelé vezető út, amelynek mindkét oldalán bőven akad látnivaló. Balról a tenger kék vize egy kis szigettel, jobbról a meredek part, amelynek hegyei között a nap éppen nyugovóra tér. Utolsó sugarai még a bíbor és a narancs káprázatos színeibe vonják az eget. Amíg hazafelé tartva egyik ámulatból a másikba esünk, fel sem tűnik, hogy összesen körülbelül négy kilométert tettünk meg, mert olyan gyorsan vissza is érkeztünk Prižba-ba.
Fáradtak, de mégis boldogok vagyunk, hiszen ismét egy szép és tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.
- 07. 31. csütörtök – Kirándulás Vela Luca-ba
Szép, napsütéses reggel virrad ránk ma is. Úgy tűnik, hogy a viharos, esős napokon végleg túl vagyunk. Ennek örömére reggeli után Öcsémékkel átugrunkVela Luca-ba is, hogy egy kicsit körülnézzünk a városban. Mindezzel viszonylag gyorsan végzünk (még a másfél órás parkolójegy se jár le), ugyanis igazából nem sok érdekes látnivaló akad itt. Pedig amikor első nap kikötöttünk a hajóval a partján, még ígéretesnek tűnt a város, de most, hogy egy kicsit jobban széjjel nézünk, nem találunk semmi említésre méltót. Talán csak a kikötő melletti pálmafa sétányt emelném ki a látnivalók közül, mert szerintem az elég hangulatossá teszi a tengerpartot.
A gyors városnézés után ismételten egy gyors bevásárlás következik, ma szerencsére nincsenek olyan sokan az üzletben, mint a hétvégén voltak, amikor először itt jártunk.
A szállásra visszatérve ismét fürdünk és napozunk, miközben finom zacskós leves készül ebédre, amit sárgarépával és tésztával tesz még tartalmasabbá a mi páratlan szakácsnőnk, sógornőm húga. Kreativitásának hála mindennap változatos és finom ételeket fogyaszthatunk egész héten, ugyanakkor kiválóan hasznosítjuk a maradékokat is.
A leves után grill-kolbászt és grill-húst eszünk rizzsel és különleges salátával, amelynek megálmodója a társaság egyik fiatal férfi tagja. Fűszeres paradicsomsalátát készít maradék apróra vágott paprikával, mogyoróval és Feta-sajttal.
Ebéd után ismét fürdünk és pihenünk, majd férjemmel teszünk még egy utolsó sétát az üdülőfaluban. Visszatérve csatlakozunk a többiekhez, akik pókerrel és betűkirakó játékkal töltik a délutánt.
Közben megtörténik az összepakolás is, ami most valahogy egyszerűbben és gyorsabban megy, mint a nyaralás elején. Csak remélni tudjuk, hogy nem marad ott semmi.
Este fájó búcsút veszünk a helytől és kedves rokonainktól, akiknek hálásan köszönjük ezt a csodálatos nyaralást.
2025. 08. 01. péntek – A hazaút mindig rövidebb?
Habár a mondás így tartja, sajnos, ez a mi esetünkben egyáltalán nem mondható el. De talán kezdjük mindjárt a legelején…
Szerencsére ma nem kell annyira korán kelnünk a komp miatt, mint idefelé jövet, hiszen csak Vela Lucába kell átautóznunk, a kikötőbe. A negyed ötös felkelés után egy óra alatt csendben összeszedjük magunkat és a gondolatainkat, majd bepakolunk a kocsiba. Kedves rokonaink még javában alszanak, mert ők még maradnak egy kicsit, és majd csak másnap fognak hazautazni.
A hegyek között felkelő nap már úton talál bennünket, így még a napfelkeltében is gyönyörködhetünk Vela Luca felé tartva. A kikötőbe érve most elsőre megtaláljuk a keresett mólót, és beállunk mi is a várakozók sorába. Visszafelé egy jóval szélesebb komppal utazunk, amelynek hatalmas, egy szintes parkolóterébe kb. ötven személyautó is elférne.
Szerencsére most a hajón sokkal jobban érzem magam, mint idefelé jövet, pedig még gyógyszert sem vettem be. Vagy lehet, hogy éppen azért? Pedig a komphajó most is ugyanolyan kényelmes tempóban halad, mégis valahogy sokkal gyorsabban eltelik az idő.
Egy-kettőre Splitbe érkezünk, majd a partraszállás után kocsival könnyedén áthaladunk a városon. Aztán irány az autópálya! Viszont a hazaúton most sokkal nagyobb a forgalom, mint egy hete, és emiatt sajnos, háromszor is dugóba kerülünk Zágráb környékén. Ráadásul kétszer megállunk pihenni is, ami szintén megnöveli a menetidőt. De most igazából már nem is sietünk sehová. Így aztán ha egy órás csúszással is, de végül mégiscsak átlépjük a magyar határt, ahonnan már csak egy ugrás Nagykanizsa.
Öcsémék itt búcsút vesznek tőlünk, és mi hálásan megköszönjük nekik is a Horvátországban töltött feledhetetlen napokat. Jó volt ismét együtt lenni velük egy kicsit, hiszen az egész éves hajtásban erre nem sok lehetőségünk adódik.
Este, elalvás előtt még egyszer felidézem magamban az elmúlt napok eseményeit. Igaz, idei nyaralásunk alatt nem jártunk annyi nevezetes helyen, mint előző évben Olaszországban, de ez az út most nem erről szólt.
Sokkal inkább a pihenésről és kikapcsolódásról, valamint a családi kötelékek ápolásáról.
Korčula, „a béke és nyugalom szigete” mindezt tökéletesen lehetővé tette számunkra, és mi utólag is csak hálával is köszönettel tartozunk kedves rokonainknak, akiknek jóvoltából eljuthattunk erre a csodálatos helyre.
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
