A Platán Fa

A Platán Fa

 

A fák sokáig élnek, ha ki nem vágják őket.idő előtt. Előfordul, hogy egy emberöltőt is túlélve, több évszázadra becsülhető a koruk. Azt is tudjuk, hogy fák nélkül nem lenne élet a földön, mégis pusztítjuk őket. Csak remélni tudjuk, hogy az emberiség egyszer majd megérti mindezt, csak nehogy késő legyen.

Egy kisvárosban, valahol Magyarországon, ahol nem találunk nevezetes épületeket, vagy emlékműveket, mégis volt valami,ami hozzánőtt az emberek szivéhez.  A városka közepén állt egy park, amit az egyik oldalon a templom és a városháza övezett, a másik oldalon az iskola, és egy nagyobb üres  terület, amit rendezvények esetén parkolónak használtak. A parkban néhány pad, egy szökőkút volt található és egy termetes fa, ahogy az itteniek hivták: a platán. Óriási méretű volt ez a fa, törzsét még három ember sem tudta körbefogni. Senki nem tudta a korát, hiszen már emberemlékezet óta itt állt. Alatta egy pad, amely igen gyakran pihenőhelye volt az itt élő embereknek. Ritkán volt üres.

A városka lakói számára a Platán több volt mint egy fa. Óriási lomboronája alatt a nagy melegben,élvezet volt megpihenni, mérete miatt pedig a parkocska nagyrészét is beárnyékolta. Szakadó eső elől is menedéket jelentett, nem ázott meg alatta senki. Nem múlhatott el az iskolai ballagás, esküvő, hogy ne készítettek volna fótókat alatta,Bár hihetetlenül hangzik, de sokan beszélgetni mentek a fához. A padon ülve elmondták ügyes bajos dolgaikat, kiöntötték lelküket, vagy meggyóntak, mint a hívők a templomban. Még tanácsot is kértek tőle. Bár válasz nem érkezett, de amikor fölálltak a padról, már tudták a helyes választ, mintha a fa súgta volna meg nekik. Valójában maguktól jöttek rá, de az emberek szilárdan hitték, hogy a fának csodatévő ereje van. Szerelmek  is szövődtek alatta, így jónéhány szivet is belevéstek a törzsébe. A szívben lévő nevek pedig már örökre tanusitják, hogy kinek suttogtak szerlmes szavakat a hatalma platánfa alatt.

 

Generációkon keresztül adták tovább a fa “különleges” tulajdonságát, így nagy becsben tartották. Olyan szerves részévé vált ez a fa a városkának, mint a templom. Szent és sérthetetlen, már nem tudták volna a városka lakói elképzelni az életet nélküle. Ez a fa évszázadokon keresztül “láthatta és hallhatta” az embereket, a titkaikat, érzéseiket, örömeiket, bánataikat, ezért is mondták sokszor rá: “Bárcsak a platán beszélni tudna!”  Persze jobb is, hogy nem tud beszélni. Megtartja magának mindenki titkát örökre.

A gyerekek között versengés folyt, vajon ki tudja megmászni. Vastag ágain azonban sok kapaszodó nem lévén, nem lehetett túl magasra jutni. Persze a  lurkók a próbálkozást sohasem adták föl.

Karácsonykor kidiszítették a legalsó ágait, karácsonyfaégőket is tettek rá. A mindenkori polgármester pedig Télapónak öltözve innen üdvözölte a gyerekeket, szaloncukrot szórva közéjük.

A Platán tehát a városka nagy becsben tartott öröksége volt, része a lakosok mindennapjainak.

Egy nap ismeretlen auto parkolt le az iskola melletti üres telken. Két idegen, és a polgármester szállt ki belőle. A polgármesterről lerítt, hogy nem szivesen kisérgeti a két ismeretlent, akik nem nyujtottak  túl jó benyomást. Rezzenéstelen arcal járták körbe a parkot, miközben egy kézi eszközzel méréseket végeztek. Egy ideig a polgármester próbálta követni őket, de aztán úgy határozott, hogy a platán alatti padon várja meg amig a két jövevény végez a mérésekkel.

-Az üres terület az iskola mellett nem elég nagy. – Jegyezte meg az egyikőjük visszatérve.

-Hogy érti azt, hogy nem elég nagy? – Kérdezte a polgármester csodálkozva, mintha nem tudná, hogy a “nem elég” mit is jelent.

-Egy bevásárlóközpontról van szó. – Válaszolta a tervező – Ekkora területen kivitelezhetetlen. – Válaszolta határozottan.

-Itt csak ennyi áll rendelkezésre. – Tette hozzá a polgármester kezét széttárva.

-El kell vennünk valamennyit a parkból. Nincs más választásunk, ha ragaszkodnak a városkájuk fejlesztéséhez. Ez a hatalmas fa már elég öreg lehet, megérett arra, hogy kivágják. Veszélyes is lehet, ha a villám belecsapna. Leszakadó ágaival nagy kárt tudna tenni a környék házaiban.

-Igen, a városnak szüksége van a fejlesztésre, de erre a parkra is. Ez azóta itt van, amióta maga a város is. Az emberek nem lennének boldogok, ha megfosztanák tőle. A platán fa évszázadokat élhet meg és még akkor sem öreg, a villám pedig még sohasem csapott bele.

-Csak nem azt akarja mondani, hogy néhány bokrot, a szökőkutat és egy fát fontosabbnak tart, mint a megépítendő, a városuk életét fellendítő üzletházat? Gondoljon csak a sok

munkalehetőségre, amit az jelenteni fog! Évek óta kérvényezték, most van rá fedezet, kivitelező és készülnek a tervek. Csak nem fogunk egy nyomorult fán vitatkozni? – Kérdezte nyersen a mérnök, akinek a hangjából már érezhető volt az indulat.

-Ezt meg kell beszélnem az emberekkel. Nem dönthetek egyedül egy ilyen fontos kérdésben.

-Ha túl sokat vacilálnak rajta, vagy nem mennek bele a terület megnagyobbításába, könnyen lehet, hogy elveszítik ezt a pénzt. Van más település, akik örömmel fogadnák ezt a lehetőséget.

-Nekünk fontos ez a park, így ahogy van. Persze a bevásárlóközpont is kellene. Adjon néhány napot. Igérem, a hét végére többet tudok mondani.

Az öltönyös úr már nem válaszolt. Kezével csak leggyintett egyet, és láthatóan nem volt elragadtatva a polgármester hezitálásától. Kollégájával beszáltak az autóba, de az ablakból még kiszórt egy rövid választ a polgármesternek:

-Ez nem nekem, hanem a városuknak fontos. Igyekezzen a válasszal!

A polgármester egyedül maradva, a platán alatti padon félhangosan tette föl a kérdést:

-Nos, most nekem van segítségre szükségem öreg platán. Mindent hallottál. Mondd meg hogy mit kell tennem, de jól vigyázz, mert itt rólad van szó..

A fa csondesen susogva hallgatta a polgármestert, aki türelmesen várakozott valamiféle jelre, várva. Valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalom áradt a fából, miközben a madarak csicsergését és a szökőkut csobogását lehetett csak hallani. Nem tudni mennyit időzött a fa alatt, de egyszer csak fölállt és hazasietett. Leült az írógépe elé, és egy levelet kezdett írni. Gyorsan kitépte az írógépből, mintha attól féne, hogy meggondolja magát, és borítékba tette, aztán személyesen ment a postára föladni. Visszatérve újra gépelni kezdett, amiről számtalan másolatot nyomtatott ki. Összehívta az utca gyerekeit, arra kérve, minél több házba dobálják be ezeket a röplapokat.

Eljött a következő vasárnap, amikor pontban 12-kor gyülekezni kezdett a városka lakossága a parkban. Kezükben egy rajz, ami a platánt ábrázolta. Mindenki lerajzolta, úgy, ahogy tudta.

A polgármester a fa alatt állva csak annyit mondott.

-Mindjárt itt lesznek. Rátok bízom a döntést. A rajzokkal fogtok szavazni. Ha akarjátok a bevásárlóközpontot olyan áron, hogy elveszítjük a platánt, akkor tépjétek szét a rajzaitokat. Ha nem, akkor emeljétek föl magasra. Kezetekben van a fa sorsa. Lehet hogy kapunk egy modern áruházat, és többé nem kell már a legközelebbi városba utaznunk, de elveszítjük a platánt. Elveszítjük az emlékeinket, a sok kedves élményt, ami ehez a fához kötődik. Elveszítjük a meghitt csöndet, a békés pillanatokat, amit csak ez a fa tudott és tud adni nekünk. Madárcsicsergés és a szökőkut hangja helyett autódudálást, motorzúgást fogunk itt hallani, és a park megmaradt részében már a gyermekeinket sem engethetjük ki gond nélkül játszani.

Ahogy a polgármester elhallgatott, hosszú percekig csak a csönd vette körül őket, az a mágikus csönd, amelyet csak a madarak csicsergése szeghetett meg. Mintha azt mondták volna: “Ez a fa az otthana a fészkeinknek, a kicsinyeinknek. Ne hagyjátok pusztulni!”

Az emberek csöndben vártak mindaddig, amig meglátták a közeledő autót. Azt az autót, amiből néhány napja kiszált valaki, aki halálra akarta itélni a platánt. A mérnök úr meglepődeve szállt ki az autóból, Nem tudta mire vélni a parkban lévő nagy tömeget. Percekig csak állt az auto mellett, láthatóan kereste a szavakat.

-Csak nem valami ünnepségre készülnek? -Szólalt meg egy magára erőltetett mosollyal.

-Nagyon remélem, hogy hamarosan megünnepelhetünk valalmit. – Válaszolt a polgármester a tömeg felé fordulva.

-Nos, itt vagyok, ahogy kérte, – tette hozzá a mérnök – és remélem választ kapok a bevásárlóközpont ügyében.

-A bevásárlóközpont valóban régi álma a városnak, Kétségtelen, nincs közel a következő település, így mindannyiunk életét megkönnyítené. Nem is beszélve a munkalahatőségről. Mindennek viszont nagy ára van, elveszítenénk valamit, ami a városkánknak sokat jelent, Másoknak egy fa, számunkra a a város szerves része, úgy mint az iskola, vagy a postahivatal, vagy akár a templomunk. Nincs család, akinek nem lenne képe a fáról, ahogy épp megünnepel valamit alatta. Nélüle a város nem lenne ugyanaz. -Mondta a polgármester tökéletes nyugodtsággal.

-Úgy értsem, hogy inkább lemondanak a pályázati pénzről?

A polgármeszter a tömeg felé fordult és csak ennyit mondott:

-Szavazzatok! Várárlóközpont, vagy a Platán.

Ekkor mindenki fölemelte a fáról készült rajzát. Minden rajz a levegőbe emelkedett.

-Megkértem a lakosokat, hogy rajzolják le ezt a fát és jöjjenek el ide. A választ megadták.

-Látom, eldőlt az építkezés sorsa. – És ezzel elindult az auto felé.

-Várjon! – Kiáltott utána a polgármester. – Mielőtt elmegy, üljön le erre a padra a fa alá! Gondoljon valamire, amit nagyon szeretne. A fa segíteni fog! Csak arra kérném, hogy tudassa velünk majd!

A tömeg gyorsan szertefoszlott, a polgármester is követte őket. A mérnök pedig csöndben, óvatosan leült a padra, mintha, az üvegből lett volna. Becsukta a szemét és várt. Senki sem tudja meddig maradt ott. Két hét múlva megcsörrent a polgármester telefonja. A hívó bemutatkozás helyett csak ennyit mondott:

-Megkaptam a kinevezést.

A polgármester megismerte a hangot és válaszolt:

-Szívből örülök mérnök úr.

A mérnök egy kérdéssel folytatta:

-Mondjon meg nekem őszitén valamit! Ha az a fa egy közönséges fa lenne, akkor is így döntöttek volna?

A polgármestert meglepte a kérdés, de tulajdonképpen örült is neki.

-Minden fára szükség van, ezen múlik a Földünk és a gyermekeink jövője. Csak annyit kérek, hogy soha sehol nem vágja ki a fákat!

-Rendben. Megigérem. – És ezzel letette a telefont.