Rózsa Iván: Örök ellenzéki

Rózsa Iván: Örök ellenzéki

Egyik demagógot másik követett:
És közvetve népet irtott, öletett.
Politikusok hatalmon, államférfiak helyett:
66 évem alatt egynek sem hajtottam fejet.

Budakalász, 2025. augusztus 12.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Én sem. Mikor egy párt volt, azért nem, mikor több lett, akkor meg akartam várni, hogy melyik lesz az igazi. Végül is szimpatizáns lettem, de párttag nem.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Múlt-Jelen-Jövő

   Múlt-Jelen-Jövő     A jelen a múltat a jövőnek büszkén adja át.   A régmúlt csodái a jelenben látják a jövőt.   A jövő

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hulló csillag

Magam is hulló csillag vagyok, talán itt-ott felragyogok, majd végleg a földre hullok. Néhány vers és próza marad, ezzel vigasztalom magam, de vaj’h lesz-e, mi

Teljes bejegyzés »

Ajándék

Hangos novellaként meghallgatható: Ajándék   A házra csend borult. Fájdalmas csend. Odabent, már nem repkednek a szavak. Zalán a kanapén üldögél, karjait összefonja. Úgy ráncolja

Teljes bejegyzés »