Anyák napját ünnepeljük
szép tavaszi vasárnap.
Hagyomány, hogy mindig ekkor
köszöntjük az Anyánkat.
Sajnos mi már csak úgy tudunk
köszönetet mondani,
kimegyünk a temetőbe, s
ha Anyánk tudná hallani:
Megköszönünk Neki mindent,
a gondtalan éveket,
sok törődést, fáradtságot
és amit még értünk tett.
Bűvész volt, hogy kevés pénzből
varázsolt jó dolgokat, s
igyekezett eltakarni
előlünk a gondokat.
Annyi terhet elviselni,
hogy is tudott, ez talány,
mindíg, s örökké hálával
gondolunk Rád, jó Anyám.
Életében szüntelenül
dolgozott nagyon sokat, s
a rengeteg munka mellett
segített még másokat.
Megpróbálta eltitkolni
bármi baj is volt Vele,
csak a családdal törődött,
mert ez volt az élete.
Szinte magam előtt látom
törékeny, kis termetét:
Csendben ülve foteljében
hallgatja a szép zenét.
Sok év telt el már azóta,
hogy a mennybe költözött,
mintha most is minket óvna
ott, az angyalok között.
Amikor az esti égen
csillag fénye felragyog,
olyan, mintha Ő üzenne:
„Minden rendben jól vagyok”
Csillagok közt megpihenve
az örök fényességben,
kivánjuk, hogy mindörökké
nyugodj Anyám békében!
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
