Mindenütt

Láthatatlan felhők között repülök

Elmosódott égi csendben megülök

Hívogató hajnalpírral ébredek

Simogató, lágy szellővel érkezek.

Holdudvarban körbe-körbe ténfergek

Ezután már falevélként létezek.

Egy barack mögül kótyagosan kinézek,

mert elvarázsolt Rám áradó szépséged.

Boldogságom, szeretetem Rád szórom

Nedűs barackként puha szádat csókolom.

Új létemben már ásványként létezem,

Gyűrűd közepéből nézek Rád szerelmesen.

Ekkor végre érzem, hogy jelenlegi létem

már teljes fényemben élem.

 

De hirtelen álmomból kilépve,

az égi birodalomban ébredve

minden terhemet letéve

eláraszt az örök nyugalom érzése.

 

S a boldogsággal eggyé válva érzem,

ott vagyunk együtt mindenhol

az Örök Mindenségben.

Hajnal Cs. Krisztina
Author: Hajnal Cs. Krisztina

Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »

Híd a köd felett

Híd a köd felett   Hideg kövön tiszta lángok, Az esti csendben ég a múlt. A szélben halk imádságok, S közben minden elcsitult.   Megfáradt

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kaplonyi Dániel Attila

A világítótorony utolsó őre

  Előszó A tenger számtalan titkot őriz. Vannak történetek, amelyeket soha senki nem mesél el, és vannak fények, amelyek nem azért világítanak, hogy utat mutassanak

Teljes bejegyzés »