Szervusztok gyerekek! Liba Lajcsi vagyok, itt élek a tanyán. Az itteni élet békés és nyugodt, de nemrég igazán izgalmas eseményeknek voltam részese. Alig várom, hogy elmesélhessem nektek!
Gazdasszonyom és a szomszédasszony sokat beszélgettek az ólunk körül egy bizonyos Szent Mártonról, aki egykor egy bátor katona volt, mint édesapja. Bátorságánál csak jó szíve és kedvessége volt nagyobb. Hallottam, hogy egy nap, mikor bajtársaival sétáltak a hideg utcákon, találkoztak egy didergő nincstelennel. Márton nagyon megsajnálta, és kardjával kettéhasította köpenyét, aminek felét a fázó hontalanra borította. Ugye milyen önzetlen tett volt? Nem hiába, a katonáskodás nem az ő világa volt, így papnak állt és onnantól sűrűn segítette a szegényeket. Nagyon szerették őt az emberek s még jobban szerették volna, ha püspökként munkálkodna tovább. Igen ám, de Márton mindig szerényen élt, nem akart díszes, gazdag püspök lenni. A bátor fiú most megfutamodott, nem is akárhogy.
Éppen délutáni szunyókálásomat töltöttem a jó meleg ól oltalmában, mikor valaki, szinte kitúrva engem vackomból, befészkelte magát hajlékunkba. Mi a csuda!? Ilyet még nem látott liba a tanyán, ember a libaólban? Nem hagyhattuk annyiban, hatalmas ricsajt csaptunk. Gágogtunk és rikácsoltunk, ahogy a torkunkon kifért. A lármára majd a fél szomszédság idesereglett. Rövidesen ki is csalogatták az ólfoglalót, és nagy meglepetésünkre Szent Márton volt az, kiről addigra már sokat hallottunk.
Ha tudtunk volna, hogy ilyen híres, és egyébként nagyon barátságos, vendégünk van biztos nem zavartuk volna el. Így viszont, mint később a gazdasszonytól hallottuk, püspök lett Szent Mártonból. Természetesen továbbra is hű maradt magához és akin csak tudott segített. Bár meg kell jegyeznem, mióta nálunk járt, gyakran emlegeti gazdurunk, hogy milyen remek püspökfalatnak valók vagyunk, bármit is jelentsen ez.
Author: Uray Franciska
„A mese az kell, hogy ne vesszünk el”, és ennek fényében, elsősorban a mesék világában kalandozok történeteimmel. 1994 nyarán születtem Kazincbarcikán. Mióta az eszemet tudom, imádom a meséket, verseket, az irodalmat úgy egészében. Kiskorom óta írok és festék, bár pár évig szüneteltettem szerelem hobbijaimat, hogy az anyaságra fókuszáljak. Az elmúlt évben viszont kirobbant belőlem a rengeteg meg nem írt történet, és azóta sem győzöm papírra vetni azokat. Ihletből nincs hiány, hála három ördögfiókámnak, akik mindig újabb és újabb meséket kérnek tőlem. Jelenleg Budapesten élek főállású anyaként. Bár sok egyetemen megfordultam – Corvinus, ELTE, BGE – mégsem sikerült megtalálnom a hozzám illő hivatást. Ám ezt nem kudarcként élem meg, mert így lehetőségem adódott az írásra koncentrálni, s ezáltal egy álmomat valóra váltani.
