Minap még a pajkos szél,
ha arra járt, s ha tehette
szerelmes szavakat duruzsolt
a pironkodó háztetők fülébe,
s így udvarolt, szédített a bohó.
Ekkor még a nap is fejét gyakran kidugta
a felhők közül kíváncsian, hogy megnézze
vajon mi történik itt, alant a földi világban.
S bizony, itt lent mindig akad látnivaló,
nem is kevés, olykor meglepő, máskor látványos.
Példának okául, ma egyenest arra ébredtünk,
hogy november hirtelen eltávozott körünkből.
Itt hagyott minket, s mindent,
nagyon sietett úgy ment el, hogy
maga után még az ajtót sem csukta be,
s az úgy maradt tárva nyitva.
Ezt kihasználva, rajta keresztül beosont,
a már egy idő óta kint várakozó december,
és vele együtt, az őszt váltó új évszak,
sorban az utolsó, a fagyos hideg tél.
S lám, a tél, ahogyan jött, olyan gyorsan,
magát nem kímélve,
máris a tettek mezejére lépett.
A tegnap még csúf besározott utcákra
küldte feladattal leányát, a havazást.
Hamarosan súlyos fekete felhők jöttek az égen,
melyek megnyílva, terhüket,
megannyi szálló. lebegő, kerengő, hópihe képében
a földre hullatták.
Hullott bőven hóból az áldás,
nyomában fehér, puha takaró borult
a növényekre, fákra.
Az utcák örömmel feledték régi, sáros képüket,
s dehogy bánták,
hogy a sár, mocsok helyett,
friss, szűz hó ruhát kaptak,
s ami fontos, mindezt ajándékba.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
Egy válasz
„dehogy bánták,
hogy a sár, mocsok helyett,
friss, szűz hó ruhát kaptak,
s ami fontos, mindezt ajándékba. ”
Bizony nem bánom, sőt kifejezetten élvezem, ha a frissen hullt hó befed minden szennyet. Elémbe hozza a boldog gyermek korom, mikor még ez mindig így volt, ha a tél volt a látogatónk.
Szeretettel: Rita