Csipesz új ruhája

Csodálatos volt az erdő, a mező, a liget. A fogyó fény és a hűvösebbre forduló időjárás színesre festette a tájat. Aztán a fák, a bokrok fokozatosan elhullajtották leveleiket. Pajkosan, jókedvűen perdültek- fordultak, utolsó táncukat ropták, mielőtt leérkeztek volna a földre. Gondtalanul mutogatták arany, rőt, s bordó színű ruhájukat az utolsó napsugaraknak.

A gímszarvasok bőgésükkel jelezték, hogy végérvényesen beköszöntött az ősz. Hűvös estéken egymásnak felelgettek, így jelezték, hogy ki a vadon ura. A sünik sietősen csomagoltak, és kerestek maguknak jó meleg fészket. Lassacskán vaskosra hízott az avar. Eleinte még finoman zizegett- zörgött, ha olykor-olykor belekapott a szél, de a nyirkos, ködös idő és a lehullott eső miatt korhadni kezdett. Csupasz lett a táj. Az ágak között messzire lehetett ellátni.

Csipesz tátott szájjal, ámulva-bámulva nézte a változást. Hirtelen megborzongott. Villámgyorsan ugrabugrálva az ágakon sietett haza, majd az odujában átöltözött.

-Hű, vastagabb, melegebb ruhát kell felvennem, a nyári már kevés a nagy hideg ellen! – nézegette magát elégedetten a tükörben.- Szőrpamacsom is megfésülöm. Így jó lesz, most hosszabb lett. – mosolygott derűsen.

-Kopp, kopp, kopp!- kopogott valaki az ajtón.

-Ki van odakünn?- kérdezte.

-Szürke vagyok, a barátod-felelte.

-Gyere be!

– Szervusz! De csinos vagy, milyen szép az új ruhád!- dicsérte. Jól esett a jó szó a kismókusnak.

– Te is jól nézel ki, milyen díszes a külsőd!

– Köszönöm szépen- mosolyodott el a hím mókuska. – Jössz játszani?- kérdezte.

– Igen, ezer örömmel – felelte, de előbb még szednem kell a kosaramba egy kis elemózsiát. A múlt héten meg voltam fázva, ezért keveset gyűjtöttem.

– Szívesen segítek, ha szeretnéd!

– Azt nagyon megköszönöm. Jó társaságban jobban megy a munka.- Így hát a két mókus töltögetni kezdte a raktárat. Szedtek mogyorókat, bükkmakkokat, diókat, tobozokat, bogyókat, fakérgeket, sőt még gombákat is. Csipesz néhány makkot az avarba rejtett.

– Jó lesz később, ha elfogy a kamrámban.

– Nem telt bele sok idő, tele lett a fűzfakosár.

– Így már én is át tudom vészelni a telet. Ha neked netán elfogyna kedves barátom, szívesen adok majd belőle!

– Köszönöm szépen- felelte illemtudón Szürke.

– Akkor most játsszunk! – Ágról-ágra, fákról-fákra ugráltak, fogócskáztak, bújócskáztak, közben nagyon jól érezték magukat.

Amikor leesett az első hó, Csipesz kíváncsian bújt elő jó meleg fészkéből.

-Nini, esik a hó!-ujjongott fel a kismókus. – De jó! Hurrá! Hurrá! Hurrá! – Barátja azon nyomban ott termett. Kora reggeltől egészen délutánig, szürkületig ugrabugráltak a fák ágai, gallyai között, még a legvékonyabb ágak szélére is kimerészkedtek, mit sem törődve azzal, hogy a fákon, azoknak is többnyire a legmagasabb részein játszanak. Nem foglalkoztak azzal, hogy esetleg lehuppanhatnak a pihe- puha hóba. Az se számított nekik, hogy csípős, farkasordító hideg volt, hisz jól fel voltak öltözve, így egy cseppet se fáztak. Egyszerűen élvezték a telet. A puha, süppedős hóban fogócskáztak, bújócskáztak. Hógolyózáskor jókat kacagtak, amikor célba ért egy-egy hógolyó. Egyszer csak Csipesz nyakába pottyant egy hólabda. Egy pillanatra megborzongott, aztán gyorsan lesöpörte magáról.

– Na, várj csak! – mondta kacagva és már gyúrta is a következőt. Aztán hosszú időn át tartó fagy és havazás következett. A zord időben Csipesz behúzódott a fa legtetején lévő fészkébe, és pihenéssel múlatta az időt. Amikor felengedett a fagy, és kikukucskált a halovány fényű napsugár, akkor bújt elő újra.

Telt-múlt az idő. Nagyokat ásítva nyújtózkodott a hóvirág, közeledett a tavasz.

– Ideje lenne, újra átöltöznöm. Érzem, hogy jön a jó idő és ez a bunda már sok – esett gondolkodóba Csipesz. – Így jó lesz– mosolygott derűsen a tükör előtt. – Megyek, meglátogatom Szürkét. –

Csipesz eleven, s játékos volt, mint mindig. Most is bohókásan játszadozott jóbarátjával a rügyező fák ágai között. Egyszer csak észrevette, hogy néhány makk az avarban maradt, mert megfeledkezett róla. Egy szép tavaszi napon kihajtottak.

– Nézd, Szürke! Nézd, mi lett a makkokból! – kiáltott fel meghökkenve Csipesz.

– Kihajtottak és elkezdtek nőni- válaszolta.

– Igen- felelte Csipesz. – Egyszer majd nagyok lesznek, ősszel terméseket érlelnek, melyek eleségül szolgálnak majd a mókuskáknak és az erdő állatainak.

Author: Gani Zsuzsa

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a gyermekek teljes személyiségfejlesztését, a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink megbecsülését. Írás az egyik hobbim. Az irodalom és költészet szeretete táplálja lelkem. Jó érzés szárnyalni gondolataimmal. Szabadidőmet a családommal töltöm. Szeretünk utazgatni, sétálni, kirándulni. Megjelent könyveim: – 2018. Gani Zsuzsanna: Illemtudó mesék /Katica- könyv- műhely/ Bekerült az Aranykönyv TOP 10- be – 2019. /Előző könyv folytatása/ Gani Zsuzsanna: A Bummbele nyuszi család kalandjai 1. Számos folyóiratban, antológiában jelentek, jelennek meg verseim, meséim, történeteim. Tagja vagyok: Poet / irodalmi portál / 2016- óta Holnap Magazin Csermelyi Sándor irodalmi asztaltársaság 2021. óta Napkorong Irodalmi portál 2016. óta IRKA – Irodalom-kedvelők klubja 2016. óta és néhány más Fb irodalmi csoportnak