Manapság, ha mellettem
az utcán elmennek,
látom a tekintetekből,
oly furán néznek rám az emberek.
Mások, akik meg ismernek,
még rejtélyesebbeknek tűnnek,
ha netán összeakadva velük,
megszólítanak,
s beszédbe kezdünk.
Bevallom, én bíz’ nem értem őket
mit is akarnak mondani,
s amit mondanak azt miért mondják?
Így ment ez már egy jó ideje,
a helyzet már egyre aggasztóbb lett, míg
tegnap egy beszélgetés során,
végre sikerült megfejtenem a talányt,
s most már értem másoknak velem mi a baja,
s azt is tudom, ennek mi is pontosan az oka.
Nos ez nem más, mint egyetlen szó,
s ez a szó a szabadság, avagy másképpen,
a szabadság iránt érzett vágy.
Igen, most már számomra is világos, értem,
mi volt a vétkem, vagy bűnöm is tán,
az, hogy csupán ember vagyok,
s mint ilyen, közel sem tökéletes,
de gyenge, hibákkal teli, s esendő,
ki magát bezárva érzi.
Nem elégedett,
sőt, úgy érzi ezt az állapotot elviselni,
megszokni nem tudja.
Mégis, ahhoz, hogy életben tudjon maradni,
képzelődik, álmodozik.
Ez viszont az uralkodó hatalom szerint,
egy rendkívül veszélyesnek tartott,
s egyben tiltott tevékenység,
ami akár hatásos fegyvere is lehet,
egy, a fennálló rendszer ellen
fellépő mozgalomnak,
netán nyílt harcnak,
avagy egy passzív, de mégis veszélyes,
néma ellenállásnak.
A hatalmon lévők erről azt tartják,
mivel rájuk nézve veszélyes,
még írmagját is ki kell írtani,
Ellene gyorsan, határozottan
kell fellépni,
és ezt nem lehet elég korán elkezdeni.
Különben is, álmokra nincs is szükség.
Helyette ott van a valóság,
no igaz, csak amolyan pótléknak,
és hát a közmondás is azt mondja,
ha ló nincs, szamár is megteszi,
lásd be barátom jólvan ez így.
Azokat, kik álmodni akarnak netán,
vagy még rosszabb, a főbűn elkövetésétől
sem riadnak vissza, és álmodozni merészelnek,
le kell pénzelni,
Előbb jól meg kell fizetni,
majd, ha ez nem vezet eredményre,
le kell őket győzni.
Hisz köztudott, és bevált módszer már régóta,
ami nem megy pénzzel, próbáld meg elérni erőszakkal,
vagy csalafintasággal, no meg jókora hazugságokkal,
és ha ez a politika sem vezet eredményre,
és egy szép napon elbukik minden,
ami eddig volt a színen az uralkodó, meghatározó,
hát vesszen, tűnjön el, bánkódni, sírni utána nem érdemes,
az eddigi hatalmasok hatalmukat megvédeni nem tudók,
azt kapták, amit megérdemeltek, gyengék erőtlenek voltak,
csak végre a bukást, nyerték el végre,
s a hatalmat adják át az erősebbnek, a nyerőnek,
s ők pedig sürgősen menjenek.
Nos, mi meg, reményt még életben tartó többiek,
várhatjuk, hogy az új rend merőben más lesz,
megengedőbb, mint az elnyomó előző.
S mi remélhetünk félénkén, és imádkozunk is azért,
hogy lehessen ezentúl álmodni, és álmodozni.
és ebben reménykedve köszöntünk benneteket,
mindannyiatokat, szebb jövőt formáló nappali álmodozókat!.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
Egy válasz
Kedves Tonió!
Az álom helyett ott a valóság, pótléknak. Viszont senki se tílthatja meg az álmainkat. Álmodjuk azt, hogy szép az élet és az emberek emberségesek. A mi lelkünk lesz gazdagabb az ilyen álmoktól, nem kell sokat kortyolnunk a valóság poharából, hiszen nem sokára elmegyünk úgy is e világból.
Szeretettel: Rita