Megfagyott döntések

Mérlegserpenyőnek két nyelve,
Mindegyik jóval s rosszal telve.
Jobbra-balra egyre csak hintázik,
Sorsunk felett játszik és ingázik.

Hét hétre, s nap múlik napra,
S e súlyt mindkét oldal kapja.
Döntéseink ereje nyomja le,
Melyik oldal lesz majd tele.

De azon az utolsó napon s percben,
Ha lelkemből testemnek integettem,
Megfagynak rossz vagy jó döntések,
Egyik oldala többet nyom serpenyőknek.

Nem mozdul meg ismét: úgy marad,
Belőlük hasznot élet vagy halál arat.
Gyommal telt életek halált hoznak,
Kiket az Élet Könyvéből kiradíroznak.

Gabonamagvak ha jó földbe esnek,
Mennyből nagy jutalmat vesznek.
Kárhozat vagy örökké boldogság?
Démon-kacaj, vagy béke s bátorság?

Ha meg is fagynak tetteink egyszer,
Álljunk az örök kapukba szeretettel,
Tiszta szívünk legyőzi a sötétséget,
Fehér gyolcsban várjuk az üdvösséget!

Zilahi Zoltán
Author: Zilahi Zoltán

1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Őszbe fordulunk

Őszbe fordulunk   Az ősz ma csendben mellém érkezett, a nyár még bennem őrzi a meleget, még érzem fényét, langyos illatát, de szél viszi már

Teljes bejegyzés »

István a király

Edit Szabó : István a király István király szobrod s neved, mindig őrzi emlékezet. Magyar törzsek szövetsége lett a fejedelemséged ! Első magyar király voltál,

Teljes bejegyzés »

Nyugalom

  Mi kell a nyugodt élethez?Sokan kérdik… Pénz, lakás, okos gyermek, egy izmos test is. Tartalék, egészség, párkapcsolat, ruhák, Ugyan emberek! Ne legyünk ilyen buták!

Teljes bejegyzés »
Versek
Ládi Zsuzsa

Sirály, a király

A tóparton a sirály Kétségtelen, a király. Szárnyát tárja kecsesen, Nem kapod el sohasem! Övé az ég, nem vitás, Gyönyörű és daliás. Rikoltása messze zeng,

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. szeptember 3.

Kedves Olvasóink! Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben tájékoztatunk az elmúlt egy hónap Irodalmi Rádiós történéseiről, valamint szeretettel invitálunk következő rendezvényeinkre is. ÚJRA SZÓFONÓ Először 2026.

Teljes bejegyzés »

Vallomás a kedveshez

  Nekem a szerelem nem szavakat jelent, Tetteim mutatják mit jelentesz nekem. Egy ölelés, egy csók, szemeim révedése, Szerelmes szívemnek hangos lüktetése.   Inkább megmutatom

Teljes bejegyzés »