Jutkának
„Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor” *
…bíborvörös palást-szívem
keresztelve rád borult,
megteremtve temetésed
koszorúszűz átkát! …
1975.10.03., 19 évesen
*Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet
illusztráció: Sealed by the Holy Spirit: Meaning and Significance in the Bible | Christianity.com
publikálva: „Sütőtök olvad a számban”, Őszi versek és novellák az Irodalmi Rádió szerzőitől, 2025.09. hó,
a ‘versnapló (részletek, ősz, 1975.)’ írás részeként
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali):
A „Finitum Est (bevégeztetett)” nem vers a hagyományos értelemben, hanem egy érzelmi töredék, egy sűrített „mondolat”, amely nem a poétikai formáltságra, hanem a pillanatnyi lelki rezdülésre épül. Éppen ezért az olvasásmódja is inkább meditációs: nem egy ívét kiteljesítő költemény, hanem egy impulzus, egy belső állapot egyetlen felvillanó képe.
Az Ady-idézet ebben a közegben nem intertextuális támasz vagy nagy súlyt hordozó irodalmi előkép, hanem hangulati dimenzió: egy rezdülésnyi parafrázis Ady elbocsátó vívódásából. Míg Adynál a hosszú érzelmi hullámzás, az önfelszabadítás és a kötődés ellentmondásos harca uralja a verset, itt annak csupán egy etűdszerű visszfénye jelenik meg. Nem folytatás, nem dialógus – inkább egy pillanatnyi atmoszférikus rokonhangzás.
A szöveg saját értéke éppen ebben rejlik: egy mély, impresszív képalkotással megfogalmazott spontán, szinte jegyzetszerű villanás, mely nem a nagyszabású líra igényével, hanem őszinte belső gesztusként hat. A lezárás kimondása: „bevégeztetett” itt nem egy végigküzdött érzelmi út vége, hanem egyetlen kimerevített állapot, amelyben a búcsú már magában a szóban megszületik.
Kritikai szempontból ez a töredék egy önreflektív lírai mikroelégia, mely akkor működik legerősebben, ha nem versként, hanem érzelmi lenyomatként olvassuk. A tömörség és a képiség feszültsége adja a hatását: nem az elmondottak mennyisége, hanem maga a kimondás hat elementárisan. Ebbe a gesztusba simul bele az Ady-idézet is: nem súlyával, hanem rezgésével, mint egy távoli hang, amely egy pillanatra összecseng a szerző saját érzelmi húrjával.
Így a szöveg nem kevesebbet, hanem mást ad: nem elsősorban irodalmi konstrukció, hanem egy lélektani pillanat rögtönzött poétikája.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
4 Responses
Kedves Gábor!
Csak ismételni tudom magam. Nem győzök csodálkozni azon, hogy ilyen fiatal korban milyen mély érzések tulajdonosa voltál és azokat miként voltál képes tálalni. Hihetetlen. Jó, hogy megőrizted azokat, méltán lehetsz büszke rájuk.
Szeretettel: Rita
kedves Rita,
már megint majdnem zavarba hoztál.
de aztán átfutott bennem egy kép: egy kedves, mosolygós szemű, szeretetteljes nagymamát láttam magamban, 80 kicsinyke gyertya mögött ülve boldogan, aki kicsit „át”érzékenyülve emlékszik vissza a hogy-is-voltra – mint-is voltra, és talán innen erednek kedves szavaid.
igen, tizen-húsz éves koromban elég intenzív érzelmi életet éltem én is, úgyanúgy, mint alighanem legtöbbünk, akik voltak már fiatalok, szerelmesek, s na meg persze csalódottak is. kicsit ezért is hozakodok elő ezekkel a réges-régi írásaimmal: hátha akad, akiben elfeledettnek hitt, ám mégis élő emlékeket idéznek fel.
és úgy tűnik, ebből a szempontból mindig számíthatok rád!
köszönettel: Gábor
Kedves Gábor!
Nekem, ha vannak is fiatalkori szép emlékeim, azok semmiképpen sem az első férjemhez köthetők, sokkal inkább a szüleimhez. A férfiakkal később se volt nagy szerencsém, de a harmadik jó volt, viszont ő sajnos már rég óta nem él. Annyiból egészítenélek ki, hogy dédmama vagyok már, sőt e hónapban születek meg a negyedik dédunokám. Ennek ellenére nem érzem a korom, fogalmam sincs, hogy mennyinek érzem magam, illetve az mindig az adott körülménytől függ. Hol repdesek, hol padlót fogok és ezek a szélsőségek határozzák meg a koromhoz való viszonyom.
Szeretettel: Rita
„Hol repdesek, hol padlót fogok”: kedves Rita, így van ez jól, addig, amíg így van! gratulálok a negyedikhez is – sok örömet kívánok neked általuk, nekünk pedig az írásaidban: Gábor