…Búcsúzóul

Nem àlltam még készen,
Erre …nem is lehetett,
Hogy elveszítsem hirtelen,
Kit szívemből szeretek.
A tàvolsàg közöttünk,
Nagyobb nem is lehet,
Sosem szoríthatom
Meg màr a kezedet.
Elsuhant egy igaz lélek,
A régi jó baràt,
Egy értékes emberrel màr
Kevesebb lett a vilàg.
Szívbe markolóan kong
Az üresség utànad,
Hàlàs vagyok nagyon,
Mert megláthattalak.
Nem búcsúznom tőled,
Egyszer majd követlek,
Míg csak utol nem érlek,
Tudnod kell,  szeretlek.
Értékesebb lett a lelkem,
Hisz talàlkozott tieddel,
Nem feledlek, míg csak élek,
Szívemben bent.. meglellek.
A szép idők  elrepültek
Hittük, örökké élünk…
Mégis búcsúznunk kellett
S a tegnapra emlékeznünk.
Hová vezetett az utunk?
Fáj, de volt még remény,
Mert megláttuk a holnapot,
Amit megérte várni rég.
Elviszem az emlékedet.
Mint eső után a napfényt.
Bár a szívem beleremeg….
Elbúcsúzni… olyan nehéz.
Szilágyi Tünde
Author: Szilágyi Tünde

Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »

Híd a köd felett

Híd a köd felett   Hideg kövön tiszta lángok, Az esti csendben ég a múlt. A szélben halk imádságok, S közben minden elcsitult.   Megfáradt

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kaplonyi Dániel Attila

A világítótorony utolsó őre

  Előszó A tenger számtalan titkot őriz. Vannak történetek, amelyeket soha senki nem mesél el, és vannak fények, amelyek nem azért világítanak, hogy utat mutassanak

Teljes bejegyzés »