„- Ennek az estének nem lesz se vége, se hossza…” –
sóhajt a kristályváza villanyfénytől megfosztva,
pedig boldogságához mindig csak annyi kellett,
hogy maga is csillogjon a vitrinüveg mellett.
Valaki rádörmögi: „- Ez mégiscsak gyalázat!”
A szekrény volt, ami vállfán tartotta a ruhádat.
A kakukk közbekottyant: „- Lesz böjtje ennek, nem kevés!”
A sötétben készül a harcos összeesküvés.
A zenétől, nevetéstől megtelt hangzavarban
elvegyülsz a színes ruhák közt a forgatagban.
Most akár kényelmetlen, akár testhez álló,
itt a csend csupán a legutolsó ajtónálló.
Ahogy az illik, a táncban adtak kézről-kézre,
s most, hogy vége alig emlékszel arcra, vagy zenére,
de talán mégis akadnak homályos emlékek,
vagy legalább reggelre bizonysággá érnek.
Felhőtlen boldog vagy, ezért most úgyis hiába.
Elringatod magad az este hangulatába,
a báli ruha rárepül a fotel karjára,
te magad behuppansz párnák közé, az ágyba.
„- Szép álmokat!” – súgják csúfondárosan a bútorok,
másnap csak ők maradnak, se barát, se rokonok,
ezért nagylelkűen meghagynak naiv hitedben:
álmodd csak azt, ami holnap úgyis lehetetlen.
A reggel fényeibe belesápad a félhold,
a báli cipő a sarokban még szinte félholt,
a kakukk az órából gúnyosan rikácsol: „De rég volt!”
Csak a paplan szánt meg, védelmezőn beburkolt,
s mielőtt visszaszóltál volna, szigorún letorkolt:
„- Akárhogy is, vége lett, de legalább szép volt!”
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.