Komótosan ballagott a Városliget mellett, az Ajtósi Dürer soron, majd befordult a Zichy Géza utcába, az iskola irányába. A kislányért ment. Eszébe jutott az a verőfényes júniusi nap, amikor az akkor még létező Dürer Kertben gyermeknapi koncertet hallgattak, zöldellő fák és bokrok között, és az énekesnő a felvezető dalnál megemlítette az első sorban ülő szakállas urat, férjét, aki teli torokból énekelte refrént. A koncert csakúgy, mint a Dürer épületei, ma már csak töredékes emlék a múlt horizontján. A történelem homályába vesznek a korábbi épületek és az azokat körbe ölelő üde zöld színfolt. Lépkedett szomorú szívvel a nagyszabású építkezés mellett, égbe meredő daruk csupasz karjainak szomszédságában, ahol óriások nőttek ki a földből. Azt gondolta, a behemótok földjére tévedt. Bizony, a Kert hangulatos, intim helyszíne ormótlan épülettömegek otthonává vált, grandiózus acélhegyek és termetes, fekete üvegkolosszusok jöttek létre a helyén és sorakoztak végeláthatatlan sorokban. Ahogy ott guggoltak sötéten, megültek a tájon, elhomályosították a napot, az ég kékjének tenyérnyi foszlányai alig látszottak, mintha Mordor földjén járna.
Sietősre vette a tempót. Néhány megnyújtott lépéssel elérte a főnemesek egykori szórakozóhelyét, a Pesti Casinót, vagy ismertebb nevén a Stefánia Palotát. A főúri nyári szórakozóhely büszkén húzta ki magát a titánok birodalmának peremén, mintha neobarokk erkélyeivel és hatalmas ablakaival, díszes félkörív csarnokával dacolna az idővel és a behemótokkal. Innen már jól látta az Abonyi utca villáit, a késő szecessziós stílusú tornyaikkal, beugróikkal, gazdagon díszített kovácsoltvas erkélyeikkel, növényi ornamentikáikkal és szimbolikus alakjaikkal, az art deco jellegzetes lendületével.
Elhaladt a behemótok földje és a múlt század remekművei mellett és az az érzése támadt, mintha a behemótok fejet hajtanának a náluk jóval apróbb, de jelentékenyebb épületek előtt. Mintha könyörögnének nekik, szánják meg őket. Szeretnének ők is olyan kecsesen a magasba nyújtózni, díszes ablakokat, karcsú tornyokat álmodnak. Vágynak apró díszítőelemekre, kedves vízköpőkre, parányi beszögellésekre, finom arányokra, kellemre, eleganciára, meghittségre. Szeretetre és szépségre, harmóniára, emberi léptékre, de mindenekelőtt, és felett lélekre.
Author: Kökény Panka
Egyszer csak elém kerül egy tárgy, egy történet és elkezd élni bennem.
Egy válasz
„Elhaladt a behemótok földje és a múlt század remekművei mellett és az az érzése támadt, mintha a behemótok fejet hajtanának a náluk jóval apróbb, de jelentékenyebb épületek előtt.”
Nagyon szép soraid öröm volt olvasni. Bizony nem szabad mindent megváltoztatnunk, helyet kell, hogy kapjon a múlt is az életünkben.
Szeretettel: Rita