Belévájt körmeim lekoptak és letörtek,
Kicsúszik a világ alólam, mint a jég,
Kaszáló lábaim támaszt sehol se lelnek,
A tüskés gyűrt idő durván húsomba tép.
Az égre bámulok rémült guvadt szemekkel,
Közömbös és rideg a téli éjszaka,
Króm, nikkel és opál csillagsugár özönnel,
Ömlik, szakad belém az űr minden fagya.
Két csúzos térdemet hiába nyúzatom le,
Ó Istenek, üvöltenék: Segítsetek!
Csak egy reménysugár, mentőkötél, ha lenne,
Üvöltenék: Jaj emberek! Segítsetek!
De megnémít szemérem, balga férfiségek,
Hang nélkül reszketek csodára várva rég.
Tudom, hogy Isten, ember engem nem segít meg
Kicsúszik a világ alólam, mint a jég.
Ha hullni, veszni kell, elengedem világom,
Versem lélekharang, testemhez hurkolom,
S emlékemül fejem felett még megkondítom
És rajta csüngve kongatom…csak kongatom…
Csak kongatom,… csak kong˘˘,… ˘ ˘˘˘…
Author: Valyon László
Nem vagyok költő – csak néha nem tudok máshogy beszélni. 1944 augusztus 28- án születtem sváb, anyai nagyszüleim zsámbéki házában, mely az Öreg-templom (Romtemplom) és a temető között állt. Apai ágon kiskörei halászmesterek és gazdatisztek örökségét hordozom, én pedig Budán nőttem fel, a Rózsa-domb aljában. Gyerekként sokat betegeskedtem, félénk voltam – a könyvek lettek a menedékem. Olvastam, mindent ami a kezembe került. Bár a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban egy kiváló irodalomtörténész, Dr. Bodolay Géza volt a mentorom, mégis a műszaki pályát választottam: vegyészmérnökként, és mérnöktanárként dolgoztam ipari nagyvállalatok műszaki vezetőjeként, szakmérnöki diplomával a zsebemben. 25-26 éves koromban írtam 15 verset, aztán harminc év csend következett. 1996-ban újra megszólalt bennem valami – azóta írok. Nem sokat, és egyre kevesebbet. Mégis a fiókomban ma már néhány száz oldalnyi vers és próza lapul.
Egy válasz
„Tudom, hogy Isten, ember engem nem segít meg
Kicsúszik a világ alólam, mint a jég.”
De, megsegít, ha Te is képes vagy segítő kezet nyújtani másoknak, ha vágyod, hogy Isten meglátogasson, mert akkor Ő veled van. Viszont, amíg mindenki csak magával van elfoglalva, addig nem számíthat segítő társakra és Istenre se, ha nem vágyik rá.
Szeretettel: Rita