Van bennem egy csendes világ,
hol a gondolat is puha lesz,
ahol a szív nem kér magyarázatot,
csak engedi, hogy érezzek.
Mint tó felszínén a hajnal,
úgy csillan bennem minden emlék,
s ahogy az idő elsuhan körülöttem,
a lelkem mégis megőrzi a fényt.
Nem várok már hangos csodát,
elég egy halk, belső rezdülés,
mikor megértem: amit adtam,
mind belőlem fakad, s ezért oly érték.
A szeretet bennem nem parázs,
nem lobban fel, nem is alszik el,
hanem állandó, finom ragyogás,
mely kísér, ha fáradt az ember.
És mikor megérkezik az este,
nem érzem többé olyan nehéznek a napot,
mert tudom: minden lélegzetemmel
valami szépet a világra hagyok.
Csendben is teljes a lelkem,
nem kell hozzá szó, se visszhang,
hisz amit én hordozok magamban,
az önmagában is ajándék:
egyszerű, tiszta,
emberi jóság.
Ebben a jóságban megpihenek,
mint puha takaróban a fáradt váll,
és lassan megértem:
a szeretet, amit annyiszor adtam,
most végre – szelíden –
hozzám is hazatalál.
Author: Tordai Mihályné
Tordai Mihályné Boros Erzsébet Katalin – néven 1957. február 4-én születtem Nagykállóban, egyszerű munkás emberek második gyermekeként. Gyermekkoromban a mesék világa volt a menedékem, ahol a képzelet határtalan birodalmában találtam meg a szépséget és a vigaszt. A felnőtté válás éveiben azonban egy másik, még mélyebb világ hívott magához: a verseké. Későn kezdtem el írni – 2010 óta szavakba öntöm mindazt, amit az élet tanított. Verseimben gyakran saját megélt történeteim, érzéseim, lelki rezdüléseim tükröződnek vissza – őszintén, szívből, sallangok nélkül. Zárkózott természetű vagyok, nem a szereplés, inkább a csendes megfigyelés emberének tartom magam. Hiszem, hogy az igazi gondolatok nem mindig hangosak – néha egy – egy verssor súlya többet mond, mint száz kimondott szó. Írásaimat először magamnak írtam, de idővel – és mások visszajelzései által – megértettem, hogy a leírt érzések más szívekben is visszhangra találnak. Ez a felismerés bátorított arra, hogy megosszam a gondolataimat, és része legyek egy olyan irodalmi közösségnek, ahol a lélek nyelve a vers. Csendes megfigyelő vagyok. Nem a szavak hangerejében, hanem a mélységükben hiszek. Zárkózott természetem miatt ritkán állok a figyelem középpontjában, de az írásban megtaláltam a saját hangomat. Verseket, prózákat és meséket írok – olykor önmagamnak, máskor azoknak, akik épp a sorok között keresnek kapaszkodót....
