Sisa Richárd: Az ég leszakad (Ars poetica II.)
Az ég leszakad, kilöknek.
Körülötted zsongás, nem érted, még nem. Mindenki siet, rohan. Néha köszönnek, lepacsiznak, futva biccentenek, árkon-bokron ugrálva mennek, haladnak valahova. Legalábbis szerintük valahova. Még nem érted.
Befelé fordulva utánzod őket. Összehúzod kabátod, magadat, arcot le, lábat előre, egymás után, szép sorban. Itt befordulsz, ott ki, amott jobbra, lefelé balra. De egyszer csak megállsz. Nézed a hömpölygő, méhkaptárba tartó darazsakat, akik nyugodtan fejvesztve, erőltetetten menetelnek. Viszik őket. Nem is tudnak róla.
A többiek sodornak téged. Menj a dolgodra, ügyelj, ne légy más, szedd a lábad, nehogy lemaradj, ne tűnj ki, ne szólalj fel, ne légy bizonytalan. Ne vesztegesd idődet, ne akard megváltani a világot, nem vagy más, olvadj be, nézz előre!
De mindenkinek más az előre.
Mindenki maga tanul meg járni, akkor miért lépkednél úgy, mint mások, minek sietnél?
Állj meg. Ha megállsz, tán megérted.
Author: Sisa Richárd
Az ég leszakad, kilöknek. Körülötted zsongás, nem érted, még nem. Mindenki siet, rohan. Néha köszönnek, lepacsiznak, futva biccentenek, árkon-bokron ugrálva mennek, haladnak valahova. Legalábbis szerintük valahova. Még nem érted. Befelé fordulva utánzod őket. Összehúzod kabátod, magadat, arcot le, lábat előre, egymás után, szép sorban. Itt befordulsz, ott ki, amott jobbra, lefelé balra. De egyszer csak megállsz. Nézed a hömpölygő, méhkaptárba tartó darazsakat, akik nyugodtan fejvesztve, erőltetetten menetelnek. Viszik őket. Nem is tudnak róla. A többiek sodornak téged. Menj a dolgodra, ügyelj, ne légy más, szedd a lábad, nehogy lemaradj, ne tűnj ki, ne szólalj fel, ne légy bizonytalan. Ne vesztegesd idődet, ne akard megváltani a világot, nem vagy más, olvadj be, nézz előre! De mindenkinek más az előre. Mindenki maga tanul meg járni, akkor miért lépkednél úgy, mint mások, minek sietnél? Állj meg. Ha megállsz, tán megérted.
Egy válasz
„Mindenki maga tanul meg járni, akkor miért lépkednél úgy, mint mások, minek sietnél?
Állj meg. Ha megállsz, tán megérted”
Így igaz. A fiatalok mindig meg akarják váltani a világot, de aztán rájönnek arra, hogy nekik sem sikerül, aztán, ha van férj/feleség/család, már muszály menni lépésről lépésre, mert minden pénzbe kerül, nem lehet felrúgni a biztonságot, mert annak már más/mások látják a kárát.
Előbb-utóbb besoroljuk magunkat, mert nem jó egyedül és aki nem képes, nem tud, vagy nem akar alkalmazkodni, az magára marad.
Szeretettel: Rita