Azt mondták, az idő segít,
De az vánszorogva telik.
Rozsdásodó fogaskereke
Egyszer jó útra vezethetne.
Azt mondták, minden seb begyógyul,
De a kezem mindig csak meglódul,
Hogy elkergethesse a piócákat
Mik ölnek, s vérem kioltják majd.
Azt mondták, enyhülni fog,
De a Kínkeserv tüskékbe dob,
Hogy szabaduláskor minden fájjon,
S rajtam legyen egy örök átok.
Azt mondták, inkább engedjem,
Hadd meneküljön Ez fejvesztve.
Én így is tettem, el is sétált,
Végül hozzám rohanva szétvájt.
2025.12.11.
Author: Szebeni Zsófia
,,Szívem cafatjait szedegetem egyik kezemmel a földről, a másikban egy tollat és papírt tartok.” Remélem azokhoz fognak eljutni őszinte műveim, akinek szükségük lesz majd rájuk és segíthet rajtuk. Szebeni Zsófia Erzsébet, 2006. január 15.
Egy válasz
Döbbenetes az utolsó mondat, végig arra lehet gondolni, hogy valakinek fáj a hiánya és nem hisz abban, hogy ez idővel csökkeni fog. Aztán kiderül, hogy az fáj, hogy visszajött.
Szeretettel: Rita