Emlékszem egyszer nyár közepén történt velem ez az eset. A bárányfelhők az égen mintha nem mertek volna a Nap elé kerülni. De engem nem gátolt meg aznapi tervemben. Fogtam kényelmes lóden hátizsákomat, és megpakoltam elemózsiával, vizespalackkal na meg a jól bevált messzelátómmal. Könnyű inget és rövidnadrágot magamra kaptam. Fejemre az időre való tekintettel nagy karimájú szalmakalapot. E felszerelésben éppen egy jól szituált madárijesztőre is hasonlítható volna. De az ijesztés semmi esetre se volt célom. Épp ellenkezőleg. Mert utam célja az előtte való napokban lekaszált lucernás és búzatarló volt. Ott pedig nem riogatni akartam, hanem csak csendesen szemlélni. A településtől úgy 7-8 km-re lévő földekhez egy kis baráti stoppal jutottam el. Ugyanis egy traktor döcög ki arrafelé, amerre utam vitt. Hát a sofőrje jó ismerősöm volt, ki felajánlotta, hogy egy darabon elvisz. Elújságolta, hogy az aratások zajlanak, a magamfajta szemlélődő úgy is lát érdekeset. Ebben nem vagyok őszintén biztos, mert a traktor igencsak zörgött, így nem vagyok meggyőződve, hogy ezt mondta. De én csak bólogattam és helyeseltem, mintha értettem volna. Köszönésünk is egy-egy tátogásból és egy intésből állt. Nem sokáig tépelődtem a parolázás milyenségén, mert ugyanis célomat elértem. A földúton álldogálva körbenéztem. Az út egyik oldala sűrű bokros akác, kőris és nyárfás. Szinte áthatolhatatlannak tűnt. Ezzel szemben teljes látóhatár szélességben szántóföldi növénykultúra. Volt ott lengedező zabföld, magas, dzsungelszerű kukoricás és festőket megihlető napraforgó. Ezek közé pedig beékelődve lucerna kaszáló. Akkor már a második kaszálást vágták le róla. A levágott rendekből szép kerek bálákat készített gazdája. Így szerteszét úgy hatottak, mint valami ősi idők mázsás sziklái, melyet valami furcsamód az idő kerekre csiszolt. A hozzám legközelebbi bálahoz húzódok és árnyékba telepedek. Iszok és eszek egy keveset a messzelátóm is előkészítem. Alighogy az utolsó falat és korty legurul a torkomon akkor száll le előttem az első dolmányos varjú pár. Igazi szép példányok. Ekkor furcsa dolog történt. Ugyanis több és több dolmányos jelent meg, pedig ők nem olyan csapatban csavargók, mint vetési rokonaik. Míg ezen álmélkodtam, ők bogarásztak. A föld igen repedezett volt, így csőrükkel könnyebben kerestek. Egynémelyik mezei egeret is prédált. Nyugtáztam, hogy nem válogatós ez a varjúcsapat sem. Ekkor az égből fehér tarka árny szállt le az egyik bála tetejére. Ez a világjárta vándor is itt kereste a betevő falatot. Egy ideig a szürkemellényes nép figyelte e piroscsőrű békavadászt, de minthogy ő se törődött velük, ők is folytatták ténykedésük. Minthogy lenni szokott egy ilyen zsúfolt ,,vendéglőben” két feketecsőrű is szóváltásba keveredett. Okát nem láttam, de amilyen gyorsan összecsaptak, olyan hamar vége is lett. A gólya mintha megunta volna ezt a nagy csendet, fejét szinte a határ vetve kelepelt. Választ nem hallottam, de azt is tudtam, hogy az semmit nem jelent. Szárnyra kapott és ő is a repedésekben kutakodni kezdett. A napraforgó szélében mozgásra lettem figyelmes. Messzelátóm segítsége pont jókor jött. Mezei nyúl kuporgott fülét lehajtva az egyik szár tövében. Szemei meredten figyeltek. Ugrani nem mert ennyi éles fegyveres elébe. Igaz, mindegyiknek nagy falat lett volna. Az égre emeltem a tekintetem, ekkor hátha a piroslábú párja. De két ívesszárnyú vadász körözve ereszkedett. Fiatal vércsék, kik még kezdőként csak tanulták a fortélyt figyeltek és várták a lehetőséget. Egy-egy bálát választottak leshelynek. Megszomjazva nagyot kortyoltam palackomból. Ahogy hátrahajtottam fejem fehér jelenést láttam. A pásztornép egy tisztelt madara, ki tiszta köpenyben száll most ott állt előttem. Mint egy nemesúr, úgy nézett végig az összegyűltek tarka kompániáján. De minthogy éhes lehetett, ő is keresgélni kezdett. Gondoltam is magamban, hogy nehéz napja van az egér és pocok nemzetségnek. De még az ízeltlábúak tömegének is. E gondolatból a tengeri túloldalán zörgő traktor ráz fel. Bizonyosan ott is bálázhatnak, a hangokból azt ítéltem. Lassan felálltam, hogy jobban körülnézzek. Hát a mögöttem lévő kőrisen telepedett le a szólított pár. Onnan figyelte cserkelő párját. Látszott rajta, hogy nem ez az első mező, ami felett álldogál. Visszakúszok helyemre és onnan újabb különös mozgást veszek észre. Egy idei süldő nyúl próbál átlopakodni e tollas mészárosok aprító asztalán. Gázcsomótól vakondtúriásig kúszik. Minthogy nem nagyobb két zsömlétől, senki észre nem veszi. Ha fekete nép nagyon mozgolódott, megállt még a levegő vétele is. Minden megtett méternél a szerencse ott ballaghatott vele, mert észre nem vették. Ekkor a lent lévő gólya lassan elindult az ő irányába. A sárga tengerből egy őz és idei gidája kilépve elterelte figyelmét. Míg ők kecsesen áthaladtak, addig a kis menekülő egy bála alatt talált menedéket. Az őzek nesztelenül bújtak be az éleslevelű sűrűbe. Tányérosok tövéből még két lapátfülű lépett elő. Korosabbak lehettek, mert nyugodtan léptek ki a kaszálóra. Friss hajtásokat kezdtek majszolni. A szél libbent, amitől felkapták fejük. De még a szárnyas nép is figyelt. Nem engem érezhettek meg, azt tudtam. Távcsövemmel végigkutattam a területen okát keresve. A kukoricás túlsarkán ott, ahol a lucernás szójaföldbe folytatódott, megjelent a tyúkólak vörös tolvaja. Nyári palástja messziről feketésnek hatott. Ruganyos léptéit a delet jelző harang se lassította. Egyszer csak megállt, üdvözlőleg körültekintett. Álltó helyzetből, mint macska úgy ugrott maga eléje. Még a látcsövön keresztül láttam, hogy sikerült a kis szürkét megfognia. Fácánkakas elkurjantotta magát a szója felől. Ez mintha invitálás lett volna a lompos számára és már fordult is a hang irányába. Minthogy delet húztak és elemózsiám elfogyott, én is hazafelé készülődtem. A kukoricás sarkán búcsúzólag levettem kalapom és további jó étvágyat kívánva elindultam jókedvűen fütyörészve vissza. Amit egy macskabagoly hamisnak ítélhetett a közeli akácfa ágáról, mert hangosan rám szólt. Nagyot sóhajtva csendben folytattam utamat haza.
Author: Karsai Zénó
Kedves Olvasó! Wass Albert, Móricz Zsigmond,Ernest Hemingway,Fekete István és Rejtő Jenő munkássága már gyermekkorom óta nagy hatással voltak rám. 4 évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. Kezdetben verseket írtam, utána pedig az elbeszélések következtek. A munkámból kifolyólag rengeteg időt töltök a szabad ég alatt és objektív szemlélőként figyeltem meg a természetet, annak minden szépségével és rendjével együtt. A mezőgazdaságban és lótenyésztésben szerzett tapasztalataim sok írásomnak adott ihletet. A bejegyzéseimben szerteágazó témákról fogok írni, mint például természetjárás, vadászat, kutyatartás- és tenyésztés, mezőgazdaság, lótartás- és tenyésztés, történelem és irodalom.
