Láthatatlan térkép

Nagy a világ, sokan elveszünk benne,

De én szeretném, ha minden vonal egybekelne.

A mérföldek uralkodnak köztünk még,

De a szárnyaló madár mindig célba ér.

 

Egy láthatatlan térképen mozgunk külön,

Nem látszik hol vagyunk, de a fonál összeköt.

Várlak a metrón, várlak az utcán,

De hiszem, hogy egyszer a sors sodor hozzád.

 

Jön egy különös jel, érzem a közelségét,

Szinte halljuk egymás szívének közelségét.

Adok egy kis fényt, hívom a jelet,

Ragyogó fényem a lelkedhez vezet.

Bernie Moonrise
Author: Bernie Moonrise

2000.05.09-én születtem Budapesten Nagy Bernadett néven. Születésem óta a fővárosban élek. Már általános iskolában is felfigyelt rám az akkori tanítóm, és ennek köszönhetően sok vers-és prózamondó versenyen vehettem részt. Sokszor megdicsértek a szépen megírt, tartalmilag elkápráztató fogalmazásaim miatt. A művészi írással 14 évesen kezdtem el komolyabban foglalkozni, amikor úgy éreztem nekem is ki kell adnom magamból a gondolataimat és érzelmeimet. Michael Jackson-I just can’t stop loving you c. száma adta az első ihletet. Az a dal teljesen leírta akkor az érzéseimet, és úgy döntöttem én is alkotni kezdek. Hosszabb időbe telt, mire gyűjtöttem elég bátorságot alkotásaim megosztásához.2018-ban a középiskolás magyartanárom találta meg az Irodalmi Rádió szerelmes verses pályázatát, ennek köszönhetően a 2019-ben megjelent Bálint napi antológiában debütálhattam nyomtatásban. A Bernie Moonrise művésznevet 2026-ban vettem fel. A Bernie egy véletlennek köszönhető: egy Bécsi Starbucksban hallás után így írták fel a nevemet poharamra és a blokkra, és ez nagyon megtetszett. a Moonrise (Holdkelte) több jelentést hordoz magában. A hold, a csillagok, az ég sokszor megjelennek verseimben, a „Rise” pedig a felemelkedést jelképezi. Ezt a címet adtam annak a versnek, amit Kozso-hoz írtam és át is adtam neki a 2025-ben bemutatott festménykiállításán. Sok önbizalmat adott nekem a folytatáshoz és elismerte a tehetségemet. A...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Sötétkék és ezüst

Szelíd csendet hallgat éjszaka a táj, a tó partján semmi nesz, későre jár. Minden szín lassan elillan, mint a füst, nem marad más, csak sötétkék

Teljes bejegyzés »

Édes Emma

  Tizenöt éve rám talált a boldogság, A mosolyod nekem minden nap orvosság. Szülinapod a legszebb nap egész évben, Fújd el a tortán gyertyád és

Teljes bejegyzés »

Az örök pillanat

    Az örök pillanat   Az óra két mutatója megáll, az idő most megpihen, nincs más ezen a szent helyen, csak a tánc és

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

A csend maradánya

Kimentem az erdőig. Zajt vittem magammal. Telefonfény derengett, élettelen árnyalattal. A fák nem szóltak hozzám, úgy ítélték, még avatatlan, mint akik mindent tudnak, csak álltak

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Mészáros Csaba

Háromsoros idő (haikuk)

éveket lassít tétován a pillanat – örök jelenben * pillanatcseppek életfolyót táplálnak – benne sors úszik * halk elmúlásban bánat már ne kísérjen – örök

Teljes bejegyzés »