Hófehérke és Lencsi Baba

Hófehérke és Lencsi Baba

Humoros mese

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Lencsi Baba. Ennek a Lencsi Babának volt egy tornyos, hatalmas háza, amit egyedül lakott. Történt egyszer, hogy hogy nem, kopogtattak az ajtaján, akarom mondani a kaputelefonján.

Hát a hét törpe volt az. Hófehérke ugyanis elzavarta őket a háztól. Kijelentette, hogy ő bizony többet nem fog főzni, mosni, foltozni és bevásárolni rájuk.

De Lencsi Baba nem akarta beengedni a kompániát. Ekkor Tudor, a legbölcsebb, így szólt:

-Lencsi Baba, engedj be bennünket, igaz heten vagyunk, de nem vagyunk emigránsok.

-Nem engedlek bíz’ én, mert tönkreteszitek a házamat.

-De engedj be bennünket, legalább addig, míg fogadunk egy ügyvédet, hogy visszaszerezzük a házunkat. – kérlelték a törpék Lencsi Babát.

-Nem engedlek bíz’ én, mert három nap alatt felfaljátok a hűtőmet és a kamrámat.

Ekkor Tudor gondolt egyet, meglátta az ajtón a macskabejárót, és így szólt a többiekhez:

-Előre, cimborák! Ha már bent leszünk, majd csak lesz valahogy.

Miközben a törpék megszállták Lencsi Baba házát, Hófehérke vígan volt. Nem kellett főznie, mosnia, foltoznia. Elővette a manikűrkészletét, a púderét és a rúzsát, s kifestette magát. Azontúl mindennap kisminkelt.

A törpék ezalatt Lencsi Baba kertjében giccspartit tartottak a kerti törpékkel. Este volt már jócskán és egyszer csak kialudt a lámpa. Minden törpének kialudt a lámpája.

-Hát ezekben sem Duracell elem volt. – morgolódott Morgó.

Ekkor Tudor kezdett el zsörtölődni.

-Hát ti még szentjánosbogárnak sem vagytok jók, nemhogy kerti lámpának.

Lencsi Baba már látta, hogy kertésznek és lámpagyújtogatónak nem lesz jó a társaság. Lemondóan legyintett, és így szólt:

-Legalább a szemetet szedjétek össze.

A hét törpe buzgón nekiállt, lett is hét teli kuka. Kidobáltak – válogatás nélkül – mindent. A környék három napig Lencsi Baba háza elé járt kukázni.

A törpék jól érezték magukat Lencsi Babánál, egyedül Kuka nosztalgiázott. Ők mindig olyan jól megértették egymást Hófehérkével. Hófehérke csak csacsogott, csacsogott, Kuka pedig a kukán ülve hallgatta… Igaz, egy szót sem értett belőle, de ez így volt szép és jó.

Most viszont Hófehérke nagyvilági lány lett, minden este bálba ment, kiöltözött és megmosolyogta a törpékkel töltött időket.

De ekkor jött a Gonosz Mostoha, Hófehérke mostohaanyja, aki megtudta, hogy a halottnak hitt lánya a törpék házában él.

Elmaszkírozta az arcát, s nyolc danos karate mesternek álcázta magát, majd azt mondta Hófehérkének:

-Idenézz lányom, neked adom ezt a fekete selyemövet. Ha ezt felkötöd a karcsú derekadra, akkor bárkitől meg tudod magad védeni.

Hófehérke ámult-bámult, meg sem fordult a fejében, hogy a Gonosz Mostohával áll szemben. Vágyott a fekete selyemövre, ami szép is volt, és kiválóan illett világoskék selyemruhájához.

– Köszönöm, öreganyám. – kapott a selyemöv után, és felkötötte a derekára. Aztán csak annyit mondott, hogy: -Óohh!

A selyemöv rászorult erősen a karcsú derekára, és rögtön ájultan esett össze.

A törpék – ezalatt – Lencsi Baba hatalmas, modern házában vígan voltak. Élvezték a százprogramos, műholdas tv-adást. Felhívták telefonon az összes barátjukat, cseteltek egész nap a számítógépen, s sikamlós történetekkel szórakoztatták Lencsi Babát.

Egyedül Kuka búslakodott. Vigasztalhatatlan volt, mert hiányzott neki Hófehérke állandó csacsogása. Rágondolt a lányra, és hazahúzta a szíve.

Mivel kicsit együgyű volt, nem értette, hogy Hófehérke miért zavarta el őket, s most visszaszökött hozzá. Ott találta a széplányt a házban a földön, ájultan. De sehogyan sem tudta életre kelteni.

Kuka együgyű volt, de nem hülye. Rögtön tudta, honnan fúj a szellő. Látta az ismeretlen övet, leoldotta Hófehérkéről, és ő azonnal életre kelt.

Kuka ezután visszament a többi törpéhez, s elmondta nekik, hogy Hófehérkét megtámadta valaki varázslattal. A törpék szörnyülködtek, de büszkék is voltak, így nem mentek vissza a lányhoz.

Hófehérke másnap újra elcsábult. Most egy mesterfodrász járt arra, vagy legalábbis ezt állította magáról, s a lány elhitte. Hófehérke először félt, nem akart leállni az idegennel beszélgetni. De aztán meglátta a fodrász kezében a gyémántos-aranyos fésűt, amely elemmel működött, és masszírozta a fejbőrt. Ahogy azt a fodrász állította. S milyen olcsón adta a mesterfodrász. Csak azt kérte Hófehérkétől, hogy hadd fésülje meg vele a hosszú haját. Csak azt nem tudta a széplány, hogy az ultramodern fésű mérgezett, s halálszerű álmot bocsát arra, akinek a hajába beleragad. Így is lett.

A Gonosz Mostoha – mert hát ő volt a fodrász – megfésülte Hófehérkét, aki látszólag holtan rogyott össze. Senki sem tudta, hogy halálos álma addig tart, amíg a varázsfésű a hajában van.

Kuka másnap megint meglátogatta Hófehérkét. Már előre rosszat sejtett, mert tárva-nyitva talált ajtót, ablakot. Amikor meglátta a földön fekvő, holtsápadt lányt, el kezdte szólongatni:

-Hófehérke, mi a bajod? Nyisd ki a szemedet! Nézz rám és ülj fel!

De a lány nem mozdult. Kuka megvizsgálta tüzetesen, van-e rajta valami furcsa. Ekkor meglátta a hajában a fésűt. Idegen tárgy volt, nem Hófehérkéé. Ki akarta venni a hajából, de a fésű teljesen belegubancolódott a lány hajába. Muszáj volt Kukának néhány tincset kivágni a hajából, hogy eltávolíthassa a fésűt.

Ahogy kivette a fésűt a hajából, Hófehérke feleszmélt, és rámosolygott a törpére. Kuka jól leszidta, hogy miért nem vigyázott megint magára. Hófehérke égre-földre esküdözött, hogy ezután vigyázni fog, és legjobb lenne, ha a törpék visszajönnének őhozzá. Kuka fogta a bajt okozó varázsfésűt, és boldogan ment a többiekhez, hogy megvigye a jó hírt.

De másnap a Gonosz Mostoha megint álruhát húzott, s most egy piros, mérgezett almát, és egy Apple laptopot vett magához.

Hófehérke – okulva a történtekből – most már nagyon óvatos volt. Elhatározta, hogy nem enged be senkit, és nem hisz senkinek. Amikor az üzletasszonynak öltözött Gonosz Mostoha megjelent, már messziről ezt kiáltotta:

-Nem veszek semmit, nem kell semmilyen ajándék! – és becsukta az ablakot.

De a Gonosz Mostoha nem tágított. Elővette a laptopot és az almát, majd az ajtóhoz ment és így szólt:

-Kedves lány, te vagy a százezredik vásárlónk, s ezért a tied lesz ez a laptop, ha beleharapsz ebbe a szép piros almába. Cégünk védjele ez a megharapott alma. Nézd, itt van a számítógép előlapján.

Tényleg ott volt a jel a laptopon. Hófehérke már nagyon régóta vágyott egy ilyen laptopra, de a törpéktől kapott zsebpénzéből ezt nem engedhette meg magának. Már nyúlt az almáért, de a levegőben megállt a keze. Mi van, ha ez az asszony a Gonosz Mostoha? Profilból még egy kicsit hasonlít is. S mi van, ha az alma is mérgezett? Gondolkodott.

A Gonosz Mostoha mintha csak kitalálta volna, hogy mit gondol Hófehérke. Megtörölte az almát, és beleharapott, majd átadta a lánynak.

Hófehérke megnyugodott, nem mérgezett az alma. Megfogta a feléje nyújtott almát, és beleharapott. Túl nagyot harapott, s az alma másik fele mérgezett is volt. Megakadt a torkán és holtan rogyott össze.

A Gonosz Mostoha felkacagott, kinyitotta a laptopot, és egy e-mailt küldött a törpéknek. „Bevégeztetett, Hófehérke meghalt.” S mint aki jól végezte dolgát, fogta az árulkodó mérgezett almát és hazament a kastélyába. De a laptopot véletlenül a nagy sietségben ott felejtette.

A törpék megkapták az e-mailt, és rosszat sejtve rohantak haza. Lencsi Baba velük tartott, mert szó, ami szó kíváncsi volt, és aggódott is.

Hófehérke ott feküdt a földön, élettelenül. Senki sem tudta feléleszteni. A törpék nézegették, hogy van-e valami furcsaság rajta, de nem találtak semmit. Aztán megtalálták a laptopot. Egyértelmű volt, hogy a Gonosz Mostoha járt itt. Bármit is csináltak, nem tudták feléleszteni a lányt. El kellett fogadniuk, hogy Hófehérke meghalt.

Üvegkoporsóba fektették, hogy mindig láthassák. Lencsi Baba sütött-főzött rájuk, ők pedig el nem mozdultak a koporsó mellől. Azt gondolták, hátha életre kel, hátha csak tetszhalott.

Kuka mindennap lemosta az üvegkoporsót szép fényesre. Tudor mesét mesélt az alvó szépségnek, hátha felébred. Morgó csak morgolódott az orra alatt. Hapci állandóan fújta az orrát. Vagy azért, mert sírt, vagy már megint elérte a szénanáthája. Szende Szundival karöltve álmosan pislogott a koporsó mellett. Vidor mostanában nem mert még nevetni sem.

A törpék mind gyászolták Hófehérkét, amikor megjelent egy királyfi egy fekete Harley-Davidson motoron. A királyfi hanyagul leszállt a motorról, odament az üvegkoporsóhoz, és rácsodálkozott a szépséges lányra.

-Az anyját! Mintha csak aludna. – kiáltott fel önkéntelenül. Majd a törpékhez fordult.

-KIedves, törpék, adjátok nekem őt, itt nem messze van a váram, hadd legyek ezután örökre vele.

A törpék könnyezve, de igent mondtak. Felemelték a koporsót, és elindultak a királyfi után. Mentek, mentek, de mivel elfáradtak, megálltak és letették a koporsót. Csak Kuka nem tette le, aki fejtől állt, mert már megint elmélázott. Csak fogta, fogta, amíg bírta, aztán egyszer csak elejtette.

Nagyot csendült a koporsó, az üvegfedele leesett és összetörött. Hófehérke nagyot huppant, a mérgezett almát kiköpte, egyenesen a királyfi arcába, s egyszeriben életre kelt. A királyfi meghökkent, de azért megörült, és így szólt:

-Én a tied, s te az enyém, fűnyíró és stílfűrész, s a nagyharang válasszon el minket.

Hófehérke azonban nem volt elragadtatva, s így szólt:

-Minek zavartál fel az ócska dumáddal, te királyfi? Éppen azt álmodtam, hogy egy bálban vagyok egy szép herceggel és lassút táncolunk. Amíg azt a herceget meg nem találom, a törpékkel maradok.

Lencsi Babának akkor – hallani lehetett – nagy kő esett le a szívéről. Végre újra egyedül birtokolhatja hatalmas házát. Mert bizony a törpék horkolása nagyon zavarta már. S szerette volna eltüntetni a vendégség nyomait egy nagytakarítással.

A délceg királyfi lógó orral és füstölgő motorral eloldalgott. A törpék örültek, hogy minden úgy lesz, ahogy eddig volt. Hófehérke majd főz, mos, takarít és foltoz rájuk. De nem így lett, mert Hófehérke, amikor hazaértek, megtalálta a Gonosz Mostoha ottfelejtett laptopját, s így szólt:

-Jaj, de jó! Ez mától az enyém, és én most beiratkozom az egyetemre, meseirodalmat és jogot tanulni.

A törpék furcsán néztek, aztán kiáltozni kezdtek:

-És velünk mi lesz? És velünk mi lesz? Hófehérke, nem tehetsz ilyet!

De Hófehérkét nem lehetett lebeszélni és meggyőzni.

-Hapci fog foltozni, Kuka takarítani, Szende és Szundi főznek, Morgó fog mosni, Vidor majd bevásárol, Tudor pedig nekem segít tanulni. Így nekem lesz időm a tanulásra.

A törpék elkámpicsorodva néztek Hófehérkére, épp hogy nem zúgolódtak.

-És ki fog dolgozni a bányában? – kérdezték egymás szavába vágva.

Hófehérke elcsodálkozott.

-De hiszen a tiétek a gyémántbánya, és ti dolgozni akartok benne? Ezután csak egy napot dolgozhattok hetente a bányában, felváltva. – szólt rájuk Hófehérke ellentmondást nem tűrő hangon.

Lencsi Baba ezen jót kuncogott, s felkapva rózsaszín biciklijére, hazaindult.

Minden úgy lett, ahogy Hófehérke mondta. Az egyetemen eminens tanulóként végzett, diplomát kapott, s röviddel ezután megtalálta álmai délceg hercegét is.

A törpék meg tanultak munkamegosztásban dolgozni. Már nemcsak bányászták – hanem Hófehérke tanácsára – fel is dolgozták a gyémántokat. Takaros kis ékszerboltot nyitottak a belvárosi plázában, s a büszkeségtől mindnyájan nőttek öt centit.

A hoppon maradt királyfi stílust váltott, letette a motort és a bőrszerkót, s illemtanórákat vett, meg tanult táncolni és beiratkozott ő is az egyetemre, környezetvédelmet és erdőgazdálkodást tanulni. Az egyetemen megismert egy gyönyörű lányt, beleszeretett és elvette feleségül.

Mindenkinek jóra fordult a sorsa, csak Lencsi Baba kuncogott örökké a helyi lap társasági rovatát olvasva.

 

 

 

Vége