Apám és én

Apám és én

 

Mindig jóra tanítottál,

Hitet, szeretetet adtál.

Kicsi voltam, felnéztem rád,

S anyanyelvet hintett a szád,

És meséltél mindig nekem,

Mesékből állt az életem.

Én kérdeztem mindig tőled,

S tudássá váltak miértek.

Édesapám, te jó ember,

Mért hagytál itt, mért mentél el?

Korán elvitt a bősz halál,

Tíz évig voltál csak csupán…

Ötödiknek ennyi jutott,

Mégis sok szeretetet kapott,

Az a törékeny kislányka,

Ki vézna volt és soványka.

Te sok mindenhez értettél,

Alkotással telt el a tél.

Tavasszal a kerti munka,

És én jártam a nyomodba.

Nyáron meg az erdőt jártuk,

Akác virágzását vártuk.

Őszi szelet nem szerettem,

Fázósan sétáltunk ketten.

Olyan jó volt együtt veled,

Eltettem a szereteted.

Emlékeimben őrizem,

Ha tehetem, előveszem.

Mikor elmentél örökre,

Szívem zárult egy időre.

Gyászoltam hét évig téged,

Én, a legkisebbik véred.

A tudásé lett a szívem,

Tanultam örökké, híven.

Úgy, ahogyan tanítottad,

Szívemben őriztem utad.

Akkor is, ha már nem voltál,

Szellemed mindig itt vibrál,

És mutatja a jó utat,

Mit az ember mindig kutat.

Édesapám, te jó ember,

Találkozunk mi még egyszer.

Ha mást nem, a mennyországban,

Hol élhetünk majd boldogan.

 

 

 

Fonyód, 2023. július 16.