Ez egy régebbi vers. Próbáltam azt megfogalmazni, hogy valakivel nem lehetünk együtt, a képzeletünkben és az álmainkban együtt vagyunk.
Viszont, itt van egy kis pozitívum: végül lett egy kis közös jövőnk!
Egy lépés, egy fordulás,
Egy szívdobbanás, és lobban a láng.
Nem hagy nyugton engem a vágy,
Nem hagy békén, itt nyúz is fáj.
Egy álom, egy kis vágy,
Túl üres nélküled ez az ágy,
Képzeletben ép lezajlik egy tánc,
Képzeletben épp virul egy románc.
Nem titok feléd, forró a vágy,
Forró, akár a nyár, szabad, akár a madár.
Nem maradhatok, várnak rád,
Várnak a határnál, meseország határánál.
Álmomban együtt táncolunk,
Itt mindig biztonságban vagyunk,
Álmomban velem vagy, így sose fázunk,
Álmomban menedék van, így sose ázunk.
Author: Bernie Moonrise
2000.05.09-én születtem Budapesten Nagy Bernadett néven. Születésem óta a fővárosban élek. Már általános iskolában is felfigyelt rám az akkori tanítóm, és ennek köszönhetően sok vers-és prózamondó versenyen vehettem részt. Sokszor megdicsértek a szépen megírt, tartalmilag elkápráztató fogalmazásaim miatt. A művészi írással 14 évesen kezdtem el komolyabban foglalkozni, amikor úgy éreztem nekem is ki kell adnom magamból a gondolataimat és érzelmeimet. Michael Jackson-I just can’t stop loving you c. száma adta az első ihletet. Az a dal teljesen leírta akkor az érzéseimet, és úgy döntöttem én is alkotni kezdek. Hosszabb időbe telt, mire gyűjtöttem elég bátorságot alkotásaim megosztásához.2018-ban a középiskolás magyartanárom találta meg az Irodalmi Rádió szerelmes verses pályázatát, ennek köszönhetően a 2019-ben megjelent Bálint napi antológiában debütálhattam nyomtatásban. A Bernie Moonrise művésznevet 2026-ban vettem fel. A Bernie egy véletlennek köszönhető: egy Bécsi Starbucksban hallás után így írták fel a nevemet poharamra és a blokkra, és ez nagyon megtetszett. a Moonrise (Holdkelte) több jelentést hordoz magában. A hold, a csillagok, az ég sokszor megjelennek verseimben, a „Rise” pedig a felemelkedést jelképezi. Ezt a címet adtam annak a versnek, amit Kozso-hoz írtam és át is adtam neki a 2025-ben bemutatott festménykiállításán. Sok önbizalmat adott nekem a folytatáshoz és elismerte a tehetségemet. A...

