Helló Bánat! Táncolnál velem, kedvesem?
Fogd át a derekam, szorítsd meg rendesen.
Csak Magány ül egyedül a sarokba,
Szegényt megszólítani, senki nem akarja.
Mond, Bánat, felkérnéd Őt is egy táncra?
Majd biccentek fejemmel Magány irányába.
Nézem, ahogy végre egymásra találnak,
Van, hogy ők ketten kéz a kézben járnak.
Körbe nézek: párok mindenhol, ölelésük lágyak,
Köztük kacagva fogócskáznak Félelmek és Vágyak.
Boldogság most is késik… hol marad éppen?
Hiszen Ő lenne ma a legszebb díszvendégem.
Várok rá csendben, hátha már belép végre,
De csak a Csalódás tipegett a fények elébe.
Öröm siet mögötte, csillogó szemmel,
Néha levesz a lábamról ezzel a jó kedvvel.
Féltékenység érkezett, feldúlt fejjel a bálba,
S erősen kapaszkodik zöldes ruhájába.
Irigység társul hozzá, megvető képpel,
Majd átöleli Szerelmet mind a két kezével.
Hol vagy, Boldogság? Már mindenki ideért…
Kétségbeesés rám néz, már semmit sem remélt.
Elszorult szívvel indulok az ajtóra visszanézve,
Régóta várom Boldogság, hogy megérkezzél végre.
Author: Muzsik Szandra
Az írás számomra nem csupán érzelemkifejezés, hanem egy sóhaj. Néha kiszökik, máskor félve bennreked. Amikor már súlya van, gondolattá sűrűsödik, szavakat keres magának, majd alkotássá válik. Ezekben a szövegekben hagyom, hogy az, ami bennem készül, csendben, de őszintén kilépjen a függöny mögül. Miközben a soraimat írom, a háttérben szóló zene kísér, és teljesen belefeszülök ebbe az érzelmi világba.