Kocsija begördült a kavicsos feljáróra. Egy órával korábban érkezett, mint általában. A kora májusi, szikrázó napsütés, a gyenge szellő simogatóan vett körül minden létezőt. A kutya egy tuja tövében hűsölt, de ahogy meglátta az ismerős autót és gazdáját, máris felpattant és a kerítéshez futott. Az asszony arcán mosoly suhant át. Kiszállt a kocsiból, és rögtön a fekete-fehér, okos pásztorkutyához lépett. A léceken keresztül kedvesen megsimogatta, szólt hozzá pár szívélyes szót. Az eb, mellső lábait szépen összezárta, és csigolyáról csigolyára nyújtózott, fejét magasba emelte, füleit égnek meresztette, és izgatottan várta, hogy a szeretett lény bejöjjön a kapun.
A nő a negyvenes éveiben járt, göndör, dús haját meglibbentette egy huncut fuvallat. Kivette szatyrait az autóból, és egyensúlyozva behordta őket a bejárati ajtóig, ahol már fekete macskája is várt rá. A kutyus és a cicus a teraszra vezető néhány lépcsőfokon ültek türelmesen, gazdájuk minden lépését lesve. Az asszony gyengéden megsimogatta őket. A kutyus pacsira nyújtotta fehér mancsát, melyet a gazdi két kezébe fogott, és kutyája szemébe nézett nevetve.
Kinyitotta az ajtót, bevitte a cekkereket. Üres ház fogadta, s ez gyakran szíven ütötte. Nem tudta megszokni az egyedüllétet. Magányosnak nem mondta magát, hiszen fiaival élt, baráti köre is akadt, de nagy vágya, hogy rátaláljon a szerelem, még váratott magára.
Az előszobában fiai 47-es edzőcipői sorakoztak. Ezek mellé került apró, orgonalila szandálja. Milyen jó lenne, ha egy férfi lábbeli várakozna itt, amikor hazaérkezem! Ha mindig lenne valaki, aki hazavár – gondolta.
Társas, derűs természetéből adódóan csapásként élte meg, hogy nincs kivel megosztania mindennapjait. Most azonban elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Van még pár órája, míg a srácok hazaérnek, addig azt csinál, amit csak akar. Elsőként jókedvűen megetette a mindig éhes macskát, és megdajkálta a kis gézengúzt, aki hangos dorombolással viszonozta a gondoskodást.
A szatyrokból illatos eper, friss kenyér, csokoládéfagylalt került elő. Tágas, szép konyhájában különösen jól érezte magát. Az étkezőasztalon még mindig virágzott az anyák napjára kapott rózsaszín szirmú korallvirág, melyet fiaitól kapott. Egy-egy virág már épp lehullófélben volt, de a legtöbb üdén virított. A virág közé 5 centis – szintén rózsaszín – szivecskét szúrtak hurkapálcikán. Visszaemlékezett, milyen melegség öntötte el a szívét, amikor megkapta…
Nagyobbik fia nemrégiben szerezte meg a jogosítványt. Néha, ha messzire kellett utaznia, elkérte anyjától az autót, mert neki még nem volt sajátja. Május elején a fiú megint használta a kocsit, és megbeszélték, hogy napközben adja majd vissza a forgalmival együtt. A nő be is ment fia munkahelyére a slusszkulcsért, aki megemlítette, hogy anyja a csomagtartóban találja a forgalmit, és egy meglepetést. Van ott neked valami. Így fogalmazott. Az asszony elmosolyodott. A parkolóban, felnyitotta a csomagtartót, és meglátta ezt a fehér porcelán kaspót, amit szívecskés minta díszített, benne a korallvirággal. A virág szirmai közt pedig ott virított a zöld forgalmi. Rögtön fülig ért a szája, és jókedvűen vezetett haza. Vacsora közben jót beszélgettek, megünnepelték az Anyák napját. Most, hogy mindezt végiggondolta, könnyes lett a szeme. Mindig elérzékenyült, ha eszébe jutott, mennyire szeretik a fiai.
Lefőzött egy adag feketét. A nő a hálószobába ment, levetette munkahelyi egyenruháját, és egyberészes fürdőruhára cserélte. Orchidealila színben pompázott karcsú dereka. Ez volt a kedvenc színe. Mindig szebbnek látta magát, ha olyan ruhát viselhetett, melyet szeretett. Önbizalommal töltötte el. Dekoltázsát is kiemelte a dressz szabásvonala.
Táskájából hivatalos levelet vett elő, s szívéhez szorította. A gázművektől jött az értesítés, az évi egyszeri gázóra leolvasásról. Üres csend honolt. Hogy ne érezze olyan egyedül magát, bekapcsolta telefonján saját, latin zenei válogatását, és dudorászni, táncolni kezdett. Közben egy kis tálkába fagyit tett, megmosta az érett, vérvörös eperszemeket, amit mindig ugyanattól a bácsitól vásárolt a piacon. Két tálba osztotta el a megtisztított szemeket. Fiai imádták a porcukorral hintett gyümölcsöt. Egy-egy érett szemmel magát is megajándékozta, élvezettel majszolta. Ajka még kívánatosabb és élettől duzzadóbb lett.
Kedvenc cicás bögréjébe kávét töltött. Ezt még szerelmétől kapta tavaly nyáron, Tihanyban. Milyen szép volt az a nyár, milyen reménnyel teli. Aztán elillant, mintha sohase lett volna. Belekortyolt az erős feketébe. Átjárta aromája. Közben a fagylalt kellőképpen adt, és az asszony a teraszon lévő hintaágyba költözött telefonjával és a tál édességgel. A tornácot cserepes leanderek fogták körbe, rózsaszínek, fehérek, sárgák. Az asszony kibújt papucsából, vörösre lakkozott lábkörmei megcsillantak a napsütésben. A nap sugarai megcsiklandozták meztelen talpát. Falatozni kezdett, kutyája máris mellette termett, és szeretettel nézte úrhölgyét. A nő – a ritmust követve – meg-meg lökte magát a hintaágyon, s közben lábfejével a kutya oldalát simogatta. Távolról fűkasza hangja hallatszott. Az ismerős latin dallam betöltötte testét. Bárcsak együtt táncolhatnék Alvaro Sorellel!– álmodozott az előadóról, és jó képzelőerejének köszönhetően máris maga előtt látta, amint a sötét hajú, borostás, spanyol szívtipróval szambát járnak egy csillogó parkettájú táncteremben. Körülöttük táncosok tucatjai élvezik az El Mismo Sol című sláger vérpezsdítő taktusát.
Majdnem véget ért a dal, amikor csengettek. Gyorsan belebújt papucsába, letette a fagyis kelyhet a konyhaasztalra, és úgy futott a hálóba, akár egy kerge tini. A szekrényből előrántott egy fekete sortot. Elkezdte magára rángatni, közben majdnem elvesztette egyensúlyát. Újra csengettek.
– Jövök már! Jövök! – kiáltotta a bejárat felé. Mielőtt kinyitotta az ajtót, még belenézett az állótükörbe, megigazította fürtjeit, és határozottan, nyugodtan lenyomta a kilincset.
Az ajtóban a gázóraleolvasó állt. Egy Adonisz! Napbarnított, magas, jóképű, fekete hajú, jóillatú Férfi! A nő barátságosan fogadta:
– Szia Péter! Picit későbbre vártalak, de fáradj beljebb! – hadarta el egy szuszra. A kezeslábast viselő Péter szabadkozással kezdte:
– Ne haragudj Klára, hogy miattam el kellett kéredzkedni a munkahelyedről, de annyi címre kell még mennem – mondta, s közben mappájával belépett a házba.
– Semmi gond. Megértem. Nem lehet egyszerű ennyi helyre eljutni – folytatta barátságosan, és a kamrába vezette a férfit, miközben az ámulattal bámulta az előtte haladó, csinos nő pazar alakját.
– Itt is lennénk! – mutatott a gázórára Klári.
A férfi hosszasan szemügyre vette a vizsgálat tárgyát, összevonta szemöldökét, és úgy, mintha egy agyműtétet hajtana végre, feljegyezte az óraállást a rubrikákba. Klári azonnal észrevette a világító fehér vonalat a férfi jobb kezének gyűrűsujján. Szemei kimeredtek. Péter akkurátusan, majd sármos mosollyal Klárira nézett:
– Meg is vagyunk – jelentette ki, és látszott valamin töri a fejét. Majd így szólt: – Egyébként minden rendben a szolgáltatással? Mert ezt is jeleznem kell a központban – magyarázta zavartan.
– Nos, igen, igen – erősítette meg a nő. – Minden rendben.
Látszott, ebből a témából már nem tudnak többet kihozni. Szerencsére a lejátszási listán sorra következtek a jobbnál jobb számok, így oldódott a feszültség. Ekkor Klárinak mentőötlete támadt:
– Megkínálhatlak kávéval? Az imént főztem – tette hozzá szívélyesen.
– Sajnos mennem kell, még három címem van mára – vágta rá automatikusan Péter, de amikor látta Klára elszontyolodott arcát, a következő mondattal toldotta meg válaszát: – De azon az öt percen már igazán nem múlik!
Klára arca felragyogott, és máris hellyel kínálta vendégét. A férfi letette munkaeszközeit az előszobában, jelezve, hogy ő most, mint magánember tartózkodik itt.
Péter a kávét kavargatta jobb kezével. Klára ismét a gyűrű helyére pillantott, és csak úgy mellékesen megjegyezte:
– Látom, milyen jó színed van! Biztosan sokat vagy a napon.
A férfi kapcsolt, és rögtön magyarázkodásba kezdett:
– Ja, igen, az az igazság, hogy már vagy fél éve nem hordom a jegygyűrűmet, mert elváltunk.
– Csakugyan? Nem is tudtam! – sajnálkozott Klára és igyekezett együttérző arcot vágni. – Milyen kár, hogy annyi házasság végződik válással! – mondta szomorúan. – Hiszen én is két éve vagyok szingli, akarom mondani, két éve váltam el – helyesbített. – Pedig az ember társas lény – bölcselkedett tovább, és belekortyolt feketéjébe.
– Bizony, nem jó egyedül lenni. Neked legalább ott vannak a srácaid, de én magányos vagyok – mondta bánatosan Péter fejét lehajtva, majd a nőre emelte tekintetét:
– Nem akarok tolakodó lenni, de lenne kedved meginni velem egyszer egy kávét? Mármint nem itt, nem most, hanem egy kávéházban?
Klári meglepett arcot vágott, szemöldöke felszaladt a homlokára. De nem tudott sokáig várni a válasszal, és rávágta:
– Persze, hogyne!
Péter szégyenlősen elvigyorodott, hibátlan fogsora teljes terjedelmében megmutatkozott.
– Van kedved kiülni a teraszra? Csak amíg megiszod a kávéd? – kezdeményezett Klári. – A kutyámtól nem kell félned, hisz már ismer.
– Hogyne volna! – vágta rá Péter gondolkodás nélkül, és kisétáltak a teraszig.
Immár ketten ringatóztak a hintaágyban, kéz a kézben. A kutya a leander tövében hűsölve, Klára lábfején pihentette állát. Mintha csak érezte volna a pillanat döntő fontosságát, meleg, barna tekintetében huncut mosoly csillant meg a májusi fényben.
Author: Dományi Zsuzsanna
Gyermekkorom óta történetek születnek a fejemben. Mindig is mélyen vonzottak a művészetek – a képzőművészet, a tánc, a színház és a film –, de legnagyobb hatással az irodalom volt rám. 2000-ben színháztörténészként, 2008-ban gyermekkönyvtárosként végeztem. Tizennégy éven át dolgoztam gyermekkönyvtárosként, jelenleg iskolakönyvtáros vagyok. Hivatásomnak tekintem, hogy megszerettessem a gyerekekkel az olvasást, és hozzájáruljak ahhoz, hogy olvasó felnőttekké váljanak. Első meseregényem, a Boszi és Tücsök, avagy két jó barát a Karéjosból 2023-ban jelent meg. A történet folytatása, a Boszi és Tücsök a Zöld-Floki-szigeteken 2024-ben látott napvilágot. Mindkét kötet a 6+-os korosztálynak szól. Főhősei Fortélyos Emerencia jó boszorkány és varázslósegédje, a torkos Tücsök macska. Meseregényeimet szójátékokban gazdag, választékos nyelvezet jellemzi, amely játékosan bővíti a gyerekek szókincsét; a humorral és kalandokkal átszőtt cselekmény pedig élményszerű olvasást kínál. A mesék vizuális világát Bodonovich Márta akvarell illusztrációi teszik teljessé. Gyakran látnak vendégül óvodák, iskolák, könyvtárak író-olvasó találkozón, olvasásnépszerűsítő foglalkozáson az ország különböző pontjain. Jó érzéssel tölt el a gyerekekkel való találkozás. Nagy örömömre 2025-ben és 2026-ban rövidprózáim jelentek meg az Irodalmi Rádió antológiáiban. 2025 szeptemberétől a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója vagyok, ahol gyermekkönyves szakemberképzésen veszek részt. Bár elsősorban gyermekeknek írok, szívesen fordulok a felnőtt olvasóközönség felé is. Weboldalam: domanyizsuzsanna.hu
