Megalkotott engem is, mint bárki mást.
Ide küldött, hogy szerezzek tapasztalást.
Hóról, szélről, melegről, napsütésről.
Megannyi patakként kanyargó érzésről.
Eljön az idő, mikor visszatérek hozzá,
megkérdi majd tőlem, mi tett itt boldoggá?
S mi lesz a válaszom?
Már most is tudom.
Szeretni mindent, és segíteni másokon.
Tetszeni fog-e neki?
Ő is ezt teszi.
Van, aki mégis félvállról veszi,
vagy talán nem is érdekli.
Mégis szereti.
Pont, mint én,
s örülök neki.
Author: Czomba Zoltán
Magyarország északkeleti részén, Pátroha községben élek családommal. Középiskolai tanáraim hatására kezdtem el verseket írni az előző évezred végén, több- kevesebb sikerrel. Diákkori alkotásaim közül néhány a Természet és én! című antológiákban helyet is kapott. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire újra visszataláltam az íráshoz. Azóta műveim száma folyamatosan gyarapszik, és már nem keresek kifogásokat, nem állítok akadályokat eléjük. Főbb témáim a család és az emlékezés, a hazaszeretet és nemzeti identitás, természet és mindennapi élet, valamint az elmúlás és az idő kérdései. Verseimben gyakran jelenik meg a közösség és a társadalom iránti felelősség is. Az írás számomra egyszerre önkifejezés és párbeszéd: szeretném, ha verseimben mindenki felfedezne valamit a saját életéből. Bár olykor drámákat is írok, leginkább a költészet az, amihez újra és újra visszatérek. Örömmel osztom meg gondolataimat mindazokkal, akik nyitottak a költészet varázsára. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és a számtalan hobbim közül az egyik legfontosabb számomra az olvasás.
