Szójáték 2 – Ritának

*
(A megadott szavak : íróasztal, teknő, folyamat, fogoly, pártház, talicska, félelem, generáció, kilakoltatás, cseresznye, erdő, lakatos, bolt, utánpótlás, remete.)

Márta felállt az íróasztal mellől, nyújtózkodott egy jó nagyot. Már attól tartott, nem készül el a munkával határidőre. Most megkönnyebbülten sóhajtott fel. Pár hónap múlva nyugdíjba megy, addig át kell adnia a tapasztalatokat, a tudást az új munkatársaknak. Ez egy hosszú folyamat, és néha elöntötte a félelem, hogyan fogja győzni, hogy a saját munkája is elkészüljön, és az új kollégákat is fel tudja készíteni megfelelően.
Két fiatalt vettek fel a meghirdetett pozícióra, ami nem szépséghiba, de teljesen tapasztalatlanok, és igen, ez már egy egészen más generáció, beleszülettek a technika világába, azzal gyorsan boldogulnak, viszont a régi értékrendeknek meg híján vannak. Akár így, akár úgy, kell az utánpótlás, mert eljött az ideje a váltásnak, amit tudott, megtett a cégért, elfáradt, megérdemli a pihenést, a nyugdíjas éveket.
*
Újabb sóhajjal engedte ki a feszültséget.
Fogta a holmiját, hazafele indult. A régi pártház mellett vitt el az útja, látta, egyre romosabb, nem is érti, miért nem bontották már le vagy legalább újították volna fel valami értelmes célra. Útközben megállt, betért a boltba a vacsorához bevásárolni. A boltban ismerősként üdvözölték. Friss cseresznye kínálta magát a polcon, vett abból is egy kis kóstolót.
Mikorra végzett, a bolt előtt pár ember beszélgetett, köztük volt a helyi lakatos is. Fura egy fazon volt, pár éve kilakoltatták, mert nem bírta fizetni a lakbért, villanyt, egyebeket, akkor fogta magát és kiköltözött az erdőbe, egy kis kalyibába, s remete módjára élte az életét. Azért be-bejárt a kisvárosba, sokan ismerték, és ha akadt a házaknál valami munka, azt elvállalta támogatásért, élelemért cserébe. Most egy talicska volt nála, benne két fogoly és fácán, azokat kínálta megvételre.
Márta nem vett a portékából – igyekezett már haza, vágyott egy kis uzsonnára, kávéra, egy kis szusszanásnyi időre, mielőtt nekilát az otthoni teendőknek.
Jólesően lépett be a kapun, amikor hazaért. Kellemes idő volt. Befelé menet megnézte a virágokat az udvaron – egy régesrégi teknőbe ültetett virághagymákat, és most már szépen pompáztak, illatoztak a napsütésben a kinyílt virágok.

*
(© Nagy Erzsébet – 2026. február 11.)
2026. március 2. Üdvözlöm az erre járókat!🙂
Köszönöm, Rita, a játékot – majd némi szünet után újra játszhatunk🙂.

Author: L. Nagy Erzsébet

Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy „vajon, mire gondolt a költő”, mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...