Nőnapra

Bogár Richárd Nőnapra

Mi is igazán a nőnap?

 

Egy napot ki jelölni arra, hogy a Nőknek kedveskedjünk?

Talán nem is elég arra.

 

Ha tisztességes lenne a világ minden nap Nőnap lenne.

S a Föld is kicsit boldogabb lenne.

 

Minden nap lehetne ünnepelni a Nőket S tetteiket.

Mert annyi mindent tesznek értünk s velünk,

hogy jobbak lehessünk.

 

Megannyi vers s dal íródott már hozzájuk .

Csekély ajándék ez de én szaporítóm.

E verssel kívánok Boldog Nőnapot

Karsai Zénó
Author: Karsai Zénó

Kedves Olvasó! Wass Albert, Móricz Zsigmond,Ernest Hemingway,Fekete István és Rejtő Jenő munkássága már gyermekkorom óta nagy hatással voltak rám. 4 évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. Kezdetben verseket írtam, utána pedig az elbeszélések következtek. A munkámból kifolyólag rengeteg időt töltök a szabad ég alatt és objektív szemlélőként figyeltem meg a természetet, annak minden szépségével és rendjével együtt. A mezőgazdaságban és lótenyésztésben szerzett tapasztalataim sok írásomnak adott ihletet. A bejegyzéseimben szerteágazó témákról fogok írni, mint például természetjárás, vadászat, kutyatartás- és tenyésztés, mezőgazdaság, lótartás- és tenyésztés, történelem és irodalom.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A bizalom

A bizalom A bizalom nem porcelán. A porcelánt össze lehet ragasztani. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és

Teljes bejegyzés »

Kereszten

Lassan telepszik Rá csukódik magányok Párás ablaka. Jézus vérző tenyerén: Remény cseppek peregnek! Author: Surman László "Amikor a világod hirtelen a fejetetejére áll, emlékezz arra,

Teljes bejegyzés »

Szauna

  Vitorlázok vagy gyümölcsöt érlelek. Állatsimogató. Diána balett táncos volt. Rakéta, barátnő, selyempapír. Úgy volt, hogy megyünk a külföldi származású gobelinhez. Mégis hogyan akartátok elvitetni

Teljes bejegyzés »

Nyár van

Most a derű, napsütés,  kacagás és vidámság idejét éljük.    Nyár van.    De lesz majd ismét ősz is itt,  újra,  mikor majd bús, hideg

Teljes bejegyzés »

Igézve

Arcod, mint selyem simul a nap sugaraiba. Pilláid ékesen rebbenek szemed körül, mint vitorlázó kolibrik, hagyják felcsillanni szemed kékjét. Sejlik a boldogság körülötted. Ajkaid mikor

Teljes bejegyzés »

Éjbe hajló szirmok

Fehér liliomszál, bódító, nagy álmom, Te vagy a szép élet, s mindent rejtő titkom. Sötét gyász boruljon most az életemre, Varázshatalmaddal öntsd a lelkemet le.

Teljes bejegyzés »