Nem szólok.
Szólni tilos.
Magányos fákká oszlik
lassan az erdő,
közben némán avar takar.
Míg félelmes mosolyba
vicsorodó fogsorom
közeit kitölti a sárgaföld,
nem marad más belőlem,
mint a forradás a gégémen.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Zsendül a zöld a végeken, Serken a sárga a réteken, Zendül a dal az ághegyen, Kikelet táncol a szeleken. Tűnik a hó vízereken, Éled az
Halványzöld rét ölén ezer virág éled, Kedvesem, remélem boldog leszek veled. Nem kell más csókja, csak Tiédre vágyom, édes ajkad íze, pihenjen a számon.
– Ez volt az utolsó doboz. – közölte mosolyogva a költöztető cég vezetője miközben leporolta kék kezeslábasát. – Nagyon köszönöm a segítségüket József! – azzal
Karcsú szoborlány áll az apró kert közepén, körülötte különféle bokrok, virágok, színes kavicsok. A sápadt teremtésen mindössze egyetlen lepedő van, az takarja meztelen testét, ám
Fény hasogatja a padlás homályát, útjában pókháló csillan, padló melegszik. A lány nem egészen érti, mit keres itt. Az előbb még jó ötletnek tartotta feljönni
A mindig más, nem megoldás; de néha jó a változás! Ugyanúgy menni nem lehet, mert megszédít a körmenet, mi oltárt, szentélyt körbezár. Hinni csak ebben,
