Randevú a kikelettel

Mikor a hópehely végleg elolvad,
A felhőtlen égen a nap fentebb halad,
Szívemről minden bús bánat felszáll,
S dal csendül benne, hisz tavaszt vár.

Nyújtózik lelkem a téli álom után,
Hullámok kacagnak vígan a Dunán,
Túrabakancsom már ébren vesztegel:
Randevúm van a suttogó hegyekkel.

Árnyak eltűnnek, tavaszfény megcsillan,
Testi fájdalmam is gyorsan elillan,
Vadvirág-szárnyakon lebben a kikelet,
Tarka mező vonzza a képzeletet.

S mert az új tavasz új reményt jelent,
Bánatunk mellé az élet jót is cseppent,
Szelídül a gondolat hálás örömmé,
Szemem a távolba néz, a horizont fölé…

Sütő Ágnes
Author: Sütő Ágnes

Budapesten születtem, jelenleg is itt élek. Egész életemben a kultúra ölelésében éltem, gyerekkorban a sok regény bűvöletében, később pedig azért, mert munkahelyem közel 40 évig az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) volt, ahol 10 évig irodalmi jogdíjat fizettem ki íróknak, költőknek, 30 évig pedig zenei jogdíjak felosztását végeztem. Verseket barátok biztatására 2024. év szilveszterén kezdtem el írni, ezt megelőzően néhány, fióknak írt mesén, karácsonyi versen kívül semmit nem írtam. Verseimből idén (2025-ben) néhány megjelent antológiákban, első verseskötetem 2026 év elején fog megjelenni, de már a második kötethez is vannak verseim. Az elmúlt 10 hónapban közel 250 verset írtam. A versek számomra a szellemi aktivitást jelentik, olvasni is szeretem mások verseit, a sajátomban pedig leírhatom az érzéseimet, véleményemet. Nem utolsósorban kapcsolatot biztosítanak hasonló érdeklődésű emberekkel. Igyekszem a versekkel kapcsolatos tudást is pótolni, ehhez különböző forrásokból szedem fel az ismereteket, továbbá egyes kortárs költők weboldalát, illetve facebook oldalát is követem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kovács Gergely: A kert

      Bármit mondhatott volna utolsó szavaival Bonyhádi Lajos, nyugalmazott gépészmérnök. Élete utolsó perceiben csak ketten álltak ágya mellett. Felesége néhány évvel korábban hunyt

Teljes bejegyzés »

Pár lépésre a lélektől

Pár lépésre a lélektől   Tudatomba szökik az izgalom, Lassan hozzá indulok; Remeg minden testrészem, Majd elájulok.   Hozzám szól egy hang, Indulj el te

Teljes bejegyzés »

Éjszakai bagoly

Éjszakai bagoly lettem.  Egyedül, itt ülök szobámban,   szótlan.   Künn kuvikol a sötét éjszaka.  Már rég elmúlt éjfél,  de itt bent a fény ég még.  Fáradhatatlanul írok.  Megállni, pihenni nem tudok.  Egyre

Teljes bejegyzés »

Egy hét Alpulluban

Az égszínkék tavaszi égbolton fehér barika felhők sokasága legelészett. Lassan ketté oszlottak és előtűnt egy keskeny sáv a partok között. Milyen lélegzetelállítóan szépet teremtett a

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

A szabály az szabály!

Végre eljött a tavasz! A fagyos márciusi napok után szokatlanul meleg április köszöntött be. A természet ébredni látszott téli álmából. Egyre gyakrabban és hosszabban sütött

Teljes bejegyzés »

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban március A paneltömb szikáran magasodott a játszótér fölé, mint egy mereven sötét takaró, amit valaki a lélegző világra terített. A napfény

Teljes bejegyzés »