Nagymama

Látszatra idős, ám legbelül fiatal,

Szívében ott él még a gyermeki kacaj.

Segít, ahol tud, játszik eleget,

Boldoggá varázsol egy apró életet.

 

Példát mutat, tanít, vagy éppen mulat,

Unokája kedvéért bármit felkutat.

Felőle az édesség sose lesz majd hiány,

Akkor se, ha anyu haja ettől égnek áll.

 

Történetet mesél, mindig eleget,

A múltból idéz fel egy-egy részletet.

Kérés esetén sosem hezitál,

Nála az igen egy alapvető szabály.

 

Társasjátékokban titokban a tettes,

Mert a végén valahogy folyton csak ő vesztes.

Ám ez nem zavarja, hisz egy a célja neki,

A lurkó szeme ragyogjon, így örömét leli.

 

S nem tündér ő, nem is télanyó,

Ám zsákjában mégis megvan minden jó.

Becsüld meg, hisz az idő szalad,

S tartsd meg a csodát, mi nagymama lelkéből fakad!

 

 

 

Irha Adrienn
Author: Irha Adrienn

Irha Adrienn vagyok, 16 éves. 2009. július 13-án születtem Miskolcon, jelenleg Budapesten élek. Az irodalom egészen kicsi korom óta része az életemnek, Anyukám számtalan történetet, mesét olvasott nekem, illetve olvasunk immár együtt a mai napig is. Rajongásig vagyok mindenért, ami művészet, magával ragad, amikor egy-egy ember szavakká, mozdulatokká formálja az érzelmeit vagy színekkel tükrözi azokat. Az írás számomra mindig is egyfajta kikapcsolódási forma volt. Első osztályos korom óta vezetek naplót, 9 évesen pedig megírtam első kisebb történetemet is Halloween témakörben. A versek világába felsős diákként csöppentem bele úgy istenigazából. A Nagymamám volt az, aki a zene-és vers szeretetével e csodálatos világba magával ragadott, s általa tapasztalhattam meg egy-egy dal vagy alkotás mélységét is. 2024-ben indultam az iskola Író-Deák című pályázatán, melyen Álom című versemmel 2.helyezést értem el. Ettől kezdve kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, ma már az életem részévé vált. Fél éve lettem a Faluság blog egyik szerzője, ahol már több versem is megjelent. A költészetben a legnagyobb hatással rám József Attila munkássága van, számomra ő egy igazi példakép. Az elmúlt 1 évben leginkább a veszteséget és az azzal járó fájdalmat próbálom versbe foglalni, amit Nagymamám elvesztése okozott. Remélem, hogy írásaimmal más embereknek is segíthetek és megnyugvást adhatok e...

2
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Képzelt égi traccs

Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap…bandukoltam az égi fellegek könyvtárába és összefutottam a mi

Teljes bejegyzés »

Elvisz ez a tavasz

Elvisz ez a tavasz, érzem a végem, folyton akad egy új nyavalyás betegségem. A hivatásom átka, tudom jól nagyon, köhögő gyerek jön be sorban az

Teljes bejegyzés »

Péntek

Péntek van ma végre, bár ha tizenhárom, kicsit ijesztő, de már nem is számít, bennem lüktet valami vad, felszabadító. Leteszem a gondot, mögöttem marad minden

Teljes bejegyzés »

A Don-kanyarnál

A családunkban sokszor előkerült ez a történet. Nem úgy, mint valami hősi legenda, hanem inkább elcsendesedve, fájó emlékként, mintha még évtizedek múltán is ott kísértene

Teljes bejegyzés »

Aki visszajött a halálból

A szibériai tél nem egyszerűen hideg volt. Az ember ott megtanulta, hogy a fagy nemcsak csíp, hanem lassan, türelmesen kicsinálja az embert. Kivárja, míg a

Teljes bejegyzés »