Az út végén

Hosszú utadon elérkezett végre, 

 előtted van, hívogat, hogy belevágj, 

a sok sok egyenes, kitérő, és forduló után, 

a legyőzendő utolsó kanyar. 

Már félig be is fordultál rajta, 

majd miután újra kibukkansz, 

jönne a megszokott kérdés, mint máskor, 

s mint már oly sokszor, a folytatásban: 

És most merre, hogyan tovább? 

Merre indulj ezután?  

Balra, avagy jobbra netán? 

 

De itt a végén, hidd el, ez nem lehet kérdés már! 

Itt már nem tudsz mást tenni, 

mint egyedül, és egyenesen tovább menni, 

addig, míg csak az út tart, egészen a legvégéig. 

Itt már magadra maradtál. 

Akkor is egyedül kell már menned,   

ha úgy látszik hogy mások is körülvesznek,  

veled együtt mennek, vagy csak követnek. 

Téged mindez ne tévesszen meg! 

Ez csupán csak a vak látszat. 

 

Más egyebet,itt már, nem tudsz tenni, 

mint fejed leszegve csak előre menni, 

és elismerni, hogy megfontolni, mérlegelni,  

kitérőket keresni, most már túl késő. 

És amit nem tettél meg,akkor, 

mikor meg kellett volna tenni,  

azt már mégegyszer megtenni, vagy bepótolni 

itt már nem tudod , mert  már lekésted.  

Itt most már erre túl késő lenne. 

 

Most már túl késő. 

Csak magad vagy már. 

Magadra maradtál. 

Mégha fájó is neked, 

ezt el kell fogadnod! 

Inkább, tedd a legjobbat, helyette, 

amit csak itt, és most tehetsz: 

 

Menj most már gondolkodás nélkül  

mindig előre, egyenesen, 

amíg az út csak tart, a legvégéig! 

Sietősen, hogy minél előbb odaérj, 

tudván azt, hogy bármi mást tenni , 

már értelmetlen próbálkozás lenne,  

hisz erről már rég lekéstél. 

 

Csak menj egyenesen, mindig előre! 

Ne nézz hátra, sem jobbra, sem balra, 

csak menj mindig előre, bátran, 

határozottan  összeszorított fogakkal!