Költő a semmi partján

 

Kiszáradt kútnál görnyed az elme,

mint szélben ingó, kopott kabát.

A mindenségnek nincsen kegyelme,

csak nézi a lélek néma baját.

A szó ma vasból s jégből készül,

s mint nehéz teher a vállra ül.

A világ zaja lassan elszédül,

s az ember magára, mélyre merül.

De nézd, a papíron fény kanyarog,

mint anyám keze a tiszta ingen.

A rímben csillagrendszer ragyog,

s rendet tesz ott, hol semmi nincsen.

Mert a vers a szívnek hűs vacsorája,

falatnyi vígasz a fagyos éjen.

S ki a szót szereti, rátalál mára

az örök, emberi

mindenségben.

.

Tordai Mihályné
Author: Tordai Mihályné

Tordai Mihályné Boros Erzsébet Katalin – néven 1957. február 4-én születtem Nagykállóban, egyszerű munkás emberek második gyermekeként. Gyermekkoromban a mesék világa volt a menedékem, ahol a képzelet határtalan birodalmában találtam meg a szépséget és a vigaszt. A felnőtté válás éveiben azonban egy másik, még mélyebb világ hívott magához: a verseké. Későn kezdtem el írni – 2010 óta szavakba öntöm mindazt, amit az élet tanított. Verseimben gyakran saját megélt történeteim, érzéseim, lelki rezdüléseim tükröződnek vissza – őszintén, szívből, sallangok nélkül. Zárkózott természetű vagyok, nem a szereplés, inkább a csendes megfigyelés emberének tartom magam. Hiszem, hogy az igazi gondolatok nem mindig hangosak – néha egy – egy verssor súlya többet mond, mint száz kimondott szó. Írásaimat először magamnak írtam, de idővel – és mások visszajelzései által – megértettem, hogy a leírt érzések más szívekben is visszhangra találnak. Ez a felismerés bátorított arra, hogy megosszam a gondolataimat, és része legyek egy olyan irodalmi közösségnek, ahol a lélek nyelve a vers. Csendes megfigyelő vagyok. Nem a szavak hangerejében, hanem a mélységükben hiszek. Zárkózott természetem miatt ritkán állok a figyelem középpontjában, de az írásban megtaláltam a saját hangomat. Verseket, prózákat és meséket írok – olykor önmagamnak, máskor azoknak, akik épp a sorok között keresnek kapaszkodót....

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Távolság Tartva

  Távolság Tartva Valahogy mindig kilógok a történetből – talán mert nem írták meg rendesen a szerepem. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy

Teljes bejegyzés »

Ajtó a hithez

   Ajtó a hithez   Az Isten házában neked minden ajtó nyitva áll.   A templom oltárán az égi fény a hitről mesél.   Száz

Teljes bejegyzés »

Magyar hazánk

   Magyar hazánk   Az ékes Magyarhon büszkén őrzi a múlt csodáit.   A haza mindenkor. Ezt vésd kőbe! Mert ő érted él.   Egy

Teljes bejegyzés »

Az én hazám

  Az én hazám   Egy porszem a magyar haza földjén nekem a minden.   A magyar szép honban az évszakok varázsa hódít.   A

Teljes bejegyzés »

Kovács Gergely: A kert

      Bármit mondhatott volna utolsó szavaival Bonyhádi Lajos, nyugalmazott gépészmérnök. Élete utolsó perceiben csak ketten álltak ágya mellett. Felesége néhány évvel korábban hunyt

Teljes bejegyzés »

Pár lépésre a lélektől

Pár lépésre a lélektől   Tudatomba szökik az izgalom, Lassan hozzá indulok; Remeg minden testrészem, Majd elájulok.   Hozzám szól egy hang, Indulj el te

Teljes bejegyzés »