Palóc vizeken – Mezítláb a múltban.
Palócföldön, a hűs Danka patakot járva.
Járva? Igen bokáig benne állva, és óvatosan sétálva.
Igyelve, a vizet nagyon meg nem zavarva, fel nem kavarva.
Néha egy madár, a vízre hajló fák, bokrok közt, dalolva szavalna.
Méhek dongnak, víz a köveken bukva, lágyan csobog, ezüstösen villan.
Szitakötő röppen, domolykó cikázik, sikló szisszenve csússzan.
Béka lustán sütteti hasát, növények illata terjeng, kék égen, látni a tündöklő nap mosolyát.
Jer rákásszunk, kicsit. fordítsd lassan követ magad felé, így nem hozza szemedbe iszapját.
Hú! Ott van ni. Látod? Menekül már az ollós, iszapfelhő rejtekében.
Mi szép páncélos. Óvatosan fogd meg. Vigyázz! Vizes kézzel.
Tetszik? Gyönyörű. Jól van, most már tedd szépen a vízbe vissza.
Már megy, gyökerek, kövek közé, alá ez az ő otthona.
Múlik az idő, szépen eltelt, már aludni indul a nap.
Még maradunk kicsit, aztán mink is megyünk a lámpánk bizony otthon maradt.
Jól van na. Elég. Ne aggódj. Jövünk még majd ide is vissza.
Palócokra a tölgyes vigyáz, míg Gyöngyöspata álmát alussza.
2026.02.26.
Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Köszönet az Irodalmi Rádiónak, mert már pár művem megjelent antológiáiban. Folytani szeretném az írást, számomra egy lelket gyógyító és erősítő kúra!