A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.

 

A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között állt a kissé kopott pad. A hideg reggeli szellő lágyan ringatta a tavaszi virágokat, a lombok halkan susogtak. A gyalogúton emberek siettek, ki-ki a maga dolgára.

Egy idősebb nő érkezett a padhoz, kézen fogva egy kisgyerekkel.

– Elfáradtam. Üljünk le egy kicsit! – mondta, levegőt kapkodva.

– Megnézhetem a virágokat? Nézd, mennyi tulipán! Az a jelem az oviban – csivitelt a gyerek.

– Jól van, nem bánom. Menj oda, de ne tépd le egyiket sem! Így szépek – hangzott a válasz.

A kicsi az ágyáshoz szaladt. Az asszony letörölte az ülő részt. Milyen hideg – gondolta, majd kabátját a deszkára igazítva leült. Táskáját maga mellé tette. Meglazította nyakában a kendőt; észre sem vette, hogy a felső gomb lepottyant a padra.  Egyik kezét a mellkasára szorította. Légzése lassan megnyugodott. Felállt, a gyerekért ment, és elindultak az óvoda felé.

Késő délelőttre elállt a szél, és melegebb lett a park. Három gimnazista lány telepedett le a padra.

– Ne izguljatok! Nem bukunk le, lyukasórában senki sem keres bennünket – mondta egyikük.

– Csak be ne fújjon az ofőnek a puncsoló – kuncogott a másik.

A harmadik lány csendesen bámulta a cipőjét. Aztán előkerült egy krétadarab a zsebükből. A lányok felváltva rajzoltak a támlára egy nyíllal átlőtt szívet, majd visszasiettek az iskolába.

Délben melegen tűzött a nap. A virágok körül pillangók repkedtek, a platánfák között átszűrődő fény titokzatos hangulatot árasztott. A fiatal nő és a férfi különböző irányból siettek a padhoz, egyszerre értek oda. Megölelték egymást, majd helyet foglaltak.

– Ma sajtos fornettit hoztam. Szereted, ugye? – kérdezte a nő, majd egy ételdobozt nyújtott a fiatalember felé.

Párja mosolyogva bólintott, és kivett egyet. Csendben elmajszolták mindet, aztán termoszuk kupakjából langyos teát ittak. Röviden elmesélték a délelőttjüket.

– Vissza kell mennem, korábban kezdődik az értekezlet. Fogalmam sincs, mikor ér véget – szólt a férfi.

– De kár! Akkor otthon? – kérdezte a nő.

– Otthon – hangzott a válasz.

Újra megölelték egymást, majd siettek vissza a munkahelyükre. Egyetlen fornettimorzsa maradt a padon.

Délután feltámadt a szél, felhők sodródtak a nap elé. A sétányon szaporán lépkedtek a hazafelé tartók, de a szerelmespárok ráérősen sétáltak. Egy kisírt szemű nő ült a padra. Dossziét vett elő, válási iratokat nézett át. Arca időnként megrándult, és gyakran eleredt a könnye. Két zsebkendőt húzott ki egyszerre, nem figyelt fel rá, hogy az egyik lehullott a padra. Sokáig ült mozdulatlanul, majd felállt, elindult a díszágyás felé.

Sötétedéskor hideg volt. A sétány szegélyén álló utcai lámpák tompán világították meg a parkot. Botjára támaszkodva idős férfi érkezett a padhoz. Megállt, végigsimított a támlán, és véletlenül letörölte a krétaszív felét. Teljesen kihűlt – mondta halkan, majd továbbment.

Éjszaka csillagok ezrei ragyogtak a park felett. A kopott pad ott állt hidegen a díszágyás és a sétány között. Őrizte a nap emlékeit: egy kabátgombot, fél szívet, morzsát, elejtett zsebkendőt és kis csalódást, melyben volt némi remény is.

P. Tatár Judit
Author: P. Tatár Judit

Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” című pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.

9
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: Azt szeretném

Rózsa Iván: Azt szeretném Azt szeretném, hogy palesztin és zsidó egymással összebéküljön! Egykori ellenség egy asztalhoz üljön! Síita és szunnita ne utálja egymást! Pakisztáni és

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cabo verde

Rózsa Iván: Cabo verde A zöld-fokiak fokozták a szintet; Nekik egyáltalán nem volt mindegy; Hispán sztárok elképzelés nélkül rúgták a bőrt: És egy legenda megint

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Üdvözülés

Rózsa Iván: Üdvözülés Mindenki saját magáért felelős. Tetteiért, cselekedeteiért. Isten semmiért sem felelős. De az egyetlen, univerzális, omnipotens Isten által Te is üdvözülhetsz! Ha van

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Történelem-hamisítás

Rózsa Iván: Történelem-hamisítás A történelemkönyveket írják és olvassák… A folyamatokat újraértelmezik, kiforgatják… Hány ezer éve csikorog már ezen kerék?! Mikor mondja az emberiség: na, most

Teljes bejegyzés »

A csodás zöld kalamáris

A csodás zöld kalamáris   A szép múltunk festett százezer ecsettel ezer pompás világot. Mi együtt alkotunk, s egy szívként rajzolunk milliónyi virágot. A csodás

Teljes bejegyzés »