Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.
A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között állt a kissé kopott pad. A hideg reggeli szellő lágyan ringatta a tavaszi virágokat, a lombok halkan susogtak. A gyalogúton emberek siettek, ki-ki a maga dolgára.
Egy idősebb nő érkezett a padhoz, kézen fogva egy kisgyerekkel.
– Elfáradtam. Üljünk le egy kicsit! – mondta, levegőt kapkodva.
– Megnézhetem a virágokat? Nézd, mennyi tulipán! Az a jelem az oviban – csivitelt a gyerek.
– Jól van, nem bánom. Menj oda, de ne tépd le egyiket sem! Így szépek – hangzott a válasz.
A kicsi az ágyáshoz szaladt. Az asszony letörölte az ülő részt. Milyen hideg – gondolta, majd kabátját a deszkára igazítva leült. Táskáját maga mellé tette. Meglazította nyakában a kendőt; észre sem vette, hogy a felső gomb lepottyant a padra. Egyik kezét a mellkasára szorította. Légzése lassan megnyugodott. Felállt, a gyerekért ment, és elindultak az óvoda felé.
Késő délelőttre elállt a szél, és melegebb lett a park. Három gimnazista lány telepedett le a padra.
– Ne izguljatok! Nem bukunk le, lyukasórában senki sem keres bennünket – mondta egyikük.
– Csak be ne fújjon az ofőnek a puncsoló – kuncogott a másik.
A harmadik lány csendesen bámulta a cipőjét. Aztán előkerült egy krétadarab a zsebükből. A lányok felváltva rajzoltak a támlára egy nyíllal átlőtt szívet, majd visszasiettek az iskolába.
Délben melegen tűzött a nap. A virágok körül pillangók repkedtek, a platánfák között átszűrődő fény titokzatos hangulatot árasztott. A fiatal nő és a férfi különböző irányból siettek a padhoz, egyszerre értek oda. Megölelték egymást, majd helyet foglaltak.
– Ma sajtos fornettit hoztam. Szereted, ugye? – kérdezte a nő, majd egy ételdobozt nyújtott a fiatalember felé.
Párja mosolyogva bólintott, és kivett egyet. Csendben elmajszolták mindet, aztán termoszuk kupakjából langyos teát ittak. Röviden elmesélték a délelőttjüket.
– Vissza kell mennem, korábban kezdődik az értekezlet. Fogalmam sincs, mikor ér véget – szólt a férfi.
– De kár! Akkor otthon? – kérdezte a nő.
– Otthon – hangzott a válasz.
Újra megölelték egymást, majd siettek vissza a munkahelyükre. Egyetlen fornettimorzsa maradt a padon.
Délután feltámadt a szél, felhők sodródtak a nap elé. A sétányon szaporán lépkedtek a hazafelé tartók, de a szerelmespárok ráérősen sétáltak. Egy kisírt szemű nő ült a padra. Dossziét vett elő, válási iratokat nézett át. Arca időnként megrándult, és gyakran eleredt a könnye. Két zsebkendőt húzott ki egyszerre, nem figyelt fel rá, hogy az egyik lehullott a padra. Sokáig ült mozdulatlanul, majd felállt, elindult a díszágyás felé.
Sötétedéskor hideg volt. A sétány szegélyén álló utcai lámpák tompán világították meg a parkot. Botjára támaszkodva idős férfi érkezett a padhoz. Megállt, végigsimított a támlán, és véletlenül letörölte a krétaszív felét. Teljesen kihűlt – mondta halkan, majd továbbment.
Éjszaka csillagok ezrei ragyogtak a park felett. A kopott pad ott állt hidegen a díszágyás és a sétány között. Őrizte a nap emlékeit: egy kabátgombot, fél szívet, morzsát, elejtett zsebkendőt és kis csalódást, melyben volt némi remény is.
Author: P. Tatár Judit
Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” című pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.