Adél leparkolt a reptér elött. Alig talált helyet, a gondolatai folyton elkalandoztak, nehezen koncentrált a vezetésre. Még mindig hezitált, hogyan vonja kérdőre Ákost. Egyáltalán kérdőre vonja-e, vagy hagyja a fenébe, amit Mira mondott róla? Eddig minden olyan tökéletes volt, mint a mesében. Talán túl tökéletes. De, harminc felett, miért ne lehetne egyszer végre neki is szerencséje a férfiakkal? Eddig senkinek nem beszélt róla, nehogy elkiabálja és csak egy futó kaland legyen ebből is. Ákos sem forszírozta a bemutatást semelyik irányba. Azt mondogatta, hogy a kevéske szabadidejüket töltsék egyelőre csak egymással. De két őrületesen boldog hónap után Adél elérkezettnek látta az időt, hogy beavassa a barátnőit, miért is van mostanában kevesebb ideje rájuk. A tegnapi csajos estén megmutatta Ákos fotóját és mindenki el volt ájulva, hogy milyen észvesztően jóképű a srác. Egyedül Mira kortyolgatta csendben az italát. Kicsit el is sápadt és egyáltalán nem lelkesedett a többiekkel együtt. Aztán a hazafelé úton egy egészen elképesztő történettel magyarázta a viselkedését.
Adél egész éjjel hánykolódott, az agya a megoldást kereste. Még most sincs kész terve, pedig a gép már le is szállt és Ákos mindjárt itt lesz. Gyorsan elrepült az a 3 nap, amit a férfi egy teherhajózási konferencián töltött Hamburgban. Adél nem ért a szállítmányozáshoz, de Ákos szeret a munkájáról beszélni és gyakran kérdezgeti Adélt is a sajátjáról. Minden apróság érdekelte, ami a bankban történt, a kevésbé apróságok pedig még inkább. Adél a vezető beosztásban dolgozó főnöke révén sok izgalmas, belső infó birtokába is jutott, de ezekről nem nagyon beszélt otthon.
Mire beért az érkezési csarnokba, már jöttek is kifelé az utasok és hamarosan feltűnt Ákos is. Széles vigyorral az arcán integetett Adél felé, aztán pár lépés után szorosan magához is ölelte a lányt.
−Szia Kiscicám! De jó újra látni!
−Szia Drágám! Hogy utaztál?
−Sima út volt, de teljesen kiszáradtam. Gyere, igyunk meg gyorsan valamit, mielőtt beülünk az autóba.
−Az a helyzet, hogy mondanom kell valamit.
− Nocsak! Valami baj van?
Volt valami különös a lány hangjában, amitől bekapcsoltak a vészjelzők Ákos fejében.
−Hallottam valamit rólad. Valamit, ami kétségessé teszi, hogy egyáltalán együtt megyünk-e haza.
− Ne ijesztgess Kiscicám! Mi történt veled? Na, mit hallottál, ki vele!
−Ákos, te tényleg ültél börtönben?
−Honnan veszed ezt a baromságot? −a hangerő megemelkedett és hirtelen megszűnt az ölelés. Talán csak pár centit, de Ákos ellépett a lány mellől.
−Tegnap megmutattam a barátnőimnek a fotódat. El akartam már büszkélkedni veled. Mindenki odavolt érted, kivéve az egyiküket, aki ügyészként dolgozik és azt állítja, hogy ő képviselte a vádat ellened két évvel ezelőtt. Ittunk már néhány koktélt, de nem voltunk részegek és a barátnőm egészen biztosan állította, hogy felismer. Túlságosan jóképű vagy, megakad rajtad a nők szeme. Úgyhogy újra megkérdezem és kérlek légy őszinte hozzám: ültél börtönben?
−Te ezt elhiszed? Ne kelljen már óriásit csalódnom benned Kiscicám! Hazudik a barátnőd, vagy…vagy egyszerűen csak összekever valakivel! Egy fotó alapján ez könnyen megeshet.
−Megbízom a barátnőmben, de neked is adok egy esélyt, hogy tisztázd magad.
−Te megőrültél? Mégis, mit vársz tőlem? Hozzak erkölcsi bizonyítványt a következő randira?
− Én jobbat tudok! − lépett hozzájuk hirtelen Mira.
Adél is megdöbbent barátnője felbukkanásán. Bár említette neki, hogy kijön Ákosért a reptérre, és ezer a vérnyomása az elkerülhetetlen beszélgetés miatt, de nem kért erősítést.
− Üdvözlöm Uram! − fordult Mira Ákos felé és egyenesen belenézett abba az igéző, búzakék szempárba. − Úgy látom, még mindig a banki alkalmazottak iránt érez különös vonzalmat. Talán kevés volt az idő a börtönben a töprengésre? Semmi új trükk nem jutott az eszébe?
− Te rohadt ribanc − sziszegte Ákos a fogai között, miközben gyors léptekkel elindult a kijárat felé. Adélt egy búcsúpillantásra sem méltatta.
Mira átölelte döbbent barátnőjét és közelebb hajolva megsúgta neki, hogy a rendőr kollégák már várják a fickót odakint.
−Mi ez az egész? −Adél nehezen kapott levegőt −Semmit nem értek! Elmagyaráznád?
−Sajnálom drágám, de nem te voltál az egyetlen Kiscica. A szépfiú több vasat tartott a tűzben és akadtak nálad jóval beszédesebb hölgyek. Az infókat felhasználva tőzsdézett, de most majd a fiúk elbeszélgetnek vele a bennfentes kereskedésről. Már egy ideje dolgozunk az ügyön, de erről tegnap este nem beszélhettem neked. A múltját is csak azért árultam el, hogy figyelmeztesselek és felkészítselek a várható eseményekre.
− Hálás vagyok. Azt hiszem, gyakrabban kellene koktéloznunk! − Adél kicsit remegő lábakkal, barátnőjébe karolva lépett ki a forgóajtón. Még éppen látta, ahogy Ákost beültetik a rendőrautóba.
Az egyik nyomozó mosolyogva biccentett a lányok felé. Adélnak tetszett az a mosoly.
Author: Matulányi Zsuzsanna
Mennyiszer ábrándozunk arról, hogy mi mindent fogunk majd csinálni a saját örömünkre, ha végre egyszer lesz elég időnk. Aztán azon a különleges napon, mikor végleg bezárul mögöttünk a munka világának kapuja, kicsit tanácstalanul nézünk körül, hogy most akkor merre is induljunk tovább. Vajon megtaláljuk és ki merjük nyitni azokat az ajtókat, amiken keresztül beléphetünk az egykori álmaink világába? Szinte fényűző luxusként élem meg, hogy végre sokkal több időm van olvasni és ízlelgetem, próbálgatom ezt az új korszakot, amiben elkezdtem foglalkozni az írással is. Nagy élvezettel találok ki történeteket és teremtek karaktereket, sorsokat. Mindezt megkoronázza, ha vannak olvasók, akik megtisztelnek az érdeklődésükkel és a történeteimmel kellemes perceket tudok okozni számukra. Köszönöm, ha Te is köztük vagy!
