Pillangó. Bolyhos, fürge pillangó
Időtlen szárnyal, nézni olyan jó.
Hirtelen hozzámér hideg kezed,
Pillangó cikázik bennem s benned.
Ringató érzés. Eddig kivártam
Lassan hevülni a pillantásban,
Szédülés… átkarol boholy tested,
Csiklandoz… virágzik kertem s kerted.
Álmodom? Benned önmagam látom,
Hiányzó részem benned találom.
Valóság? Lehet. Érzem, de mi ez?
Pillangó felel: nyüzsög és zizeg.
Lelkedet kívánom tisztán, mélyen;
Tested lángokban, fürödve fényben.
Izzik a lényed. Lázas, tán beteg?
Engem is elkap, s beléd is esek.
Pillangó! Játszol velem, pillangó?
Bennem a vágy éterig morajló.
Valóság? Biztos. Míg fogom kezed,
S időtlen szárnyal vad képzeleted,
Hangokba bújva érted lélegzek,
Hirtelen megállsz… El kell, hogy engedj.
Távol… de ott leszek veled, s benned
Pillangók csacsogják: „-szeret? -szeret.”
Author: Szász Jázmin
Folyton változunk mi mind, emberek. Ahogyan a világ is körülöttünk. Verseink szépen illusztrálják, hol tartunk, miként létezzük e teret: a művészet által megélt életet. Győr mellett lakom, de utazok. Bárhol otthont lelhetek, hiszen a boldogságunkat mi alakítjuk, a békénket önmagunkban találjuk. Ahogyan részét képezzük az univerzumnak, a magunk elemeit szétszórhatjuk benne, így sohasem leszünk elveszve. Egy vers szóljon bármiről, ha őszinte s szeretetből születik, összekapcsol minket mind. Kik olvassuk, mind érezzük, s egyszercsak benne termünk. És ki írja, azt boldogítja csodálatunk, figyelmünk. Fogadjátok szeretettel zavaros elmém kusza képzeteit.
