Ha elmegyek Claudiához,
-Szécsi Pál jól mondta-
Engem vár ő, nem a virágot,
Mit most adok oda.
Érti ő a sok kedves szókat,
Verssel köszönteném,
De mégjobb szereti, ha nóta
Fogadja: víg zeném.
Testvérimmel összekarolva
Kórusban a szépség;
Zongora, ének és fuvola
Tarkítja a légzést.
Anyám sóhaja könnyet idéz,
Szárnyal a szeretet.
Remegő hangunk kisiklik,
De ez így természetes.
Hozunk süteményt: krémest, habost.
Jóízű nevetés
Úgy feledtet minden gondot… Most
Együtt vagyunk, be szép.
A hömpölygő kávészag édes
Illattá változik,
Amint babám gesztenyeméze
Belekavarodik.
Selymes Napsugár bújik elő
A göndör Abigél
Mögül, átível a kikelő
Jázmin bokor színén.
Mindünket beterít a fénye,
Cicáink simulnak;
Ezt anya nem szereti, mérges,
Kivéve, ha szunny’nak.
Alvó cica, horgolás, kötés…
A kerti kanapén
Készül a kendő, mégegy öltés,
S felveszi: csodaszép!
Mi is kapunk bőven, mi való’
Két keze munkája.
Hallom, súgnak: „Biztos varázsló
Az ő anyukája!”
Varázsló? Az ám! Anya művész:
Kézműves és énekes. Cukrász,
Tanár és boltvezető bűvész.
Igazi aduász!
Pszichológusnak is megállja
A helyét, ha betérsz
Hozzá, a Széchenyi tér sarka
Állandó menedék.
Felvidít mindig mosolyával,
Megnyugtat, átölel.
Esküszöm, hogy Claudiával
Gyönyörű szép évek telnek el!
2024.02.16.
Author: Szász Jázmin
Folyton változunk mi mind, emberek. Ahogyan a világ is körülöttünk. Verseink szépen illusztrálják, hol tartunk, miként létezzük e teret: a művészet által megélt életet. Győr mellett lakom, de utazok. Bárhol otthont lelhetek, hiszen a boldogságunkat mi alakítjuk, a békénket önmagunkban találjuk. Ahogyan részét képezzük az univerzumnak, a magunk elemeit szétszórhatjuk benne, így sohasem leszünk elveszve. Egy vers szóljon bármiről, ha őszinte s szeretetből születik, összekapcsol minket mind. Kik olvassuk, mind érezzük, s egyszercsak benne termünk. És ki írja, azt boldogítja csodálatunk, figyelmünk. Fogadjátok szeretettel zavaros elmém kusza képzeteit.
