Úgy, mintha nem is fájna

Egyszerűen nem tudom elviselni,

Nem vagyok képes beletörődni

És erre tudod mikor jöttem rá?

Miután megírtam a könyv előszavát.

 

Nem tudom elfogadni,

Hogy hagytál engem magam maradni

A bajaimmal.

 

És mégis azt mondtad,

Hogy nem tudnád megadni nekem

Azt, amire szükségem van,

Mintha a hiány bennem lenne a hiba,

Mintha túl sokat kérnék,

Pedig csak te vagy az,

Aki hiányzik minden mondatomból.

 

De én érzem,

Hogy ez nem igaz.

Nem lehet igaz,

Mert amikor kimondtad,

Valami bennem nem engedte elhinni,

Hogy az, amire szükségem van,

Nem te vagy.

 

És azóta is

Ugyanott rekedtem benned,

Abban a pillanatban,

Amikor elengedtél engem

Úgy, mintha nem is fájna.

 

Pedig fáj.

Ma is ugyanúgy fáj,

Mint akkor,

Csak megtanultam csendben viselni,

Hogy ne látszódjon,

Mennyire hiányzol valójában.

2026.05.24. – B.R.M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Bill

Ő volt a mindenem. Amennyire csak vissza tudok emlékezni, Bill az életem része volt. Öt évvel utánam született. Már akkor tudtam, hogy ő a legfontosabb

Teljes bejegyzés »

Úgy, mintha nem is fájna

Egyszerűen nem tudom elviselni, Nem vagyok képes beletörődni És erre tudod mikor jöttem rá? Miután megírtam a könyv előszavát.   Nem tudom elfogadni, Hogy hagytál

Teljes bejegyzés »

Essen a víz

Essen a víz a fény magasából, nyeljen oxigénből rengeteget. Csapódjon bele víz felszínébe, zúgjon és dörögjön nem keveset.   Vigye el titkát fenti világnak, dicsérje

Teljes bejegyzés »

Merengő

Merengő   Szemem tekinti a falat. S egy másik életbe zuhanok; Hullámzom a tengerben, Majd megfulladok.   Aztán messze szállok, Mert így akarom; Véle találom

Teljes bejegyzés »

Pipacsok éneke!

Pipacsok éneke! Tombolt a vihar, leszakadt az ég, orkán erejű szél söpört végig! Letarolta a fákat és a ligetet, amit lehetett! Vitt magával mindent, mit

Teljes bejegyzés »

Kedvencnek lenni

A kedvence vagyok. Voltam. Ki se kellett mondania. Tudtam. Ahogy rám nézett, ahogy velem beszélt, amiket csinált velem. Tudtam, hogy a kedvence vagyok. Gyerek, pincsi,

Teljes bejegyzés »