Reggeli ébredés

Nyolc óra van reggel. 

Épp most ébredtem. 

Még álmosan nyitom ki szemem. 

Még félig kábán, nyúl ki kezem, 

magam mellé az ágyon, 

de a hely üres,  

kutató kezem semmit sem talál 

 

Csak egyedül fekszem itt árván,  

te nem vagy már velem. 

Elmentél tőlem régen. 

A valaha volt közös ágyban is 

rég kihűlt már hűlt helyed. 

Azóta már más ágyában alszol el este,  

és más ágyában ébredsz is fel reggel. 

 

Emléked fájó, 

s most váratlanul az üres csendben 

ismét hallani vélem tompán koppanó,  

távolodó lépted, 

úgy, mint akkor azon a csúf délután, 

mikor hidegen elhagytál némán. 

 

Azóta is, most is fájlalom, 

hogy így elmentél 

s mitől egyszerre, 

most is e pillanatban 

hirtelen belémhasít, elborít újra, 

mint egykor, a sajgó fájdalom! 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett Fehér tölcsérvirágok őrzik Buddha álmát; Vagy Buddha vigyázza őket odaát?! Nem tudok felmutatni kertünkben lótuszvirágot; Nincsen kistavunk, a keret biz’ rá

Teljes bejegyzés »