A sötétbe borult ünnepély

Még ma is megborzongok, ha eszembe jut az a több évtizede történt eset. Épp a napokban találkoztam volt kollégámmal, Tiborral, akinek a november 7-i ünnepélyén történt az eset. Már ő is rég nyugdíjas. Épp bevásárolt, amikor megláttam. Ő is észrevett. Megörültünk egymásnak, majd leültük meginni egy sört miközben felidéztük a történteket.

— Azt tudod Imre, hogy épp ősszel lesz negyven éve a mi ominózus ünnepélyünknek? — kezdte Tibor a beszélgetést miközben poharát forgatta a kezében.

— Igen, valóban. Nekem is sokszor eszembe jut, hogy már negyven éve lesz, hogy ott bénáztam — válaszoltam csodálkozva. — Majdnem komoly bajba sodortam magunkat. — folytattam az emlékezést lehajtott fejjel. — Tényleg, miért engem választottál segítőnek?

— Nem is tudom. Kedveltelek, mint fiatal kollégát. És bíztam benned. De ne érts félre, nem hibáztatlak semmiért!

— Emlékszem a próbákra. Nagyon tetszett a műsor, amit kitaláltál. Jól válogattad meg a gyerekeket is az egyes szavalatokhoz. És a kis jelent is jó volt. Tényleg, azt te írtad?

— Igen, részben. Az oroszosoktól kértem, hogy adjanak valami november 7-tel kapcsolatos színdarabot. Anna adott is egyet és annak alapján írogattam. És téged kértelek meg, hogy legyél ott a világosító mellett a moziban, ahová a diákokkal mindig mentünk különböző ünnepélyek alkalmával.

— Tényleg, a mozi világosítója, az a nagy darab férfi. Ő próbálta elmagyarázni nekem, hogy a nagy tábláján melyik kapcsoló melyik fényforrást kapcsolja ki – be. De nekem az egy átláthatatlan dolognak tűnt — emlékeztem vissza miközben hátra dőltem a széken. — Pedig a mozis főpróbán nagyon igyekeztem megfigyelni, hogy mit csinál. Az iskolai előadás alatt viszont jól elbaltáztam, amikor elhívták őt.

— Azóta sem tudom, hogy miért és hová kellett akkor hirtelen elmennie. Úgy volt a szerződésben, hogy végig ott lesz, hiszen ő volt a felelőse a világításnak. Te csak az iskola képviseletében kellett, hogy ott legyél mellette.

— Én ezt nem is tudtam. Akkor ténylegesen a mozi hibázott.

— Így igaz, de azért mi is szívtunk. Emlékszel, hogy Kati, az igazgatónő behívatott, hogy ez most mi volt, miért borult a vége felé totál sötétbe az egész színpad. Szabotázs?

— Hogyne emlékeznék. Másnap az első óráról jöttem be a tanáriba, amikor a kollégák mondták, hogy Kati tajtékzik és te bent vagy nála. Azonnal rohantam én is az igazgatóiba. Elmondtam, hogy én voltam béna. Amíg a világosító elment, megpróbáltam körülbelül azokat a kapcsolókat állítgatni, amelyekről emlékeztem, hogy melyik lámpával is vannak összeköttetésben. Ténylegesen azóta sem tudom, hogyan csináltam a sötétet.

— Az egyik kapcsoló annyira közel volt ahhoz, amely az összest lekapcsolja. Legalább is így magyarázták utána. Ki akartak minket rúgni. Ezért kellett őt is meghallgatnia Katinak.

— Hát, meleg napok voltak az akkori kemény tél ellenére. De szerencsére megúsztuk.

— És látod, végül onnan mentünk nyugdíjba.

 

 

Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »