A vakond

A vakond

 

Élt egyszer az erdőben,

Egy picike kis vakond;

Mindenkivel viccelődött,

Ő volt a főbolond.

 

Nem törődött semmivel,

Egyre csak ásott;

S amikor úgy volt kedve,

A járatokban mászott.

 

Mikor egyszer mégis,

Feljött a felszínre;

A bokor mögül megszólalt,

A szürke kis egérke.

 

Megkérdezte az egér,

„Te lennél a bolond vakond?

Mert ha igen,

Akkor van-e jó tréfád? Mond?”

 

„Én lennék az biza…

Viccem meg számtalan;

Engedd meg nekem,

Hogy a kedvencem elmondjam.”

 

Elkezdte mondani,

Lezserül a tréfát;

A végén így szólt az egér,

Még egy ilyen bénát.

 

Nem volt a történetnek,

Semmi vicces része;

„A föld alá vissza,

Mikor indulsz te le?”

 

Nem szólt a vakond,

Elrejtette búját, baját;

Majd szégyenében rögtön,

Elásta magát.

 

2016.10.12.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díjait 2021, 2024 és 2025-ös évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent...

3
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves kis verssoraid mosolyt csaltak az arcomra. A vakondnak most jó helye van a föld alatt, azt gondolom, hogy sokan cserélnénk vele, mert itt már kibírhatatlan ez a pokoli hőség.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »