Az ablakokon függönyök, a redőnyök szorosan lehúzva. Az ajtókat bezárták. A közvilágítás egészen
hajnalig működik, eltompítva az este fényeit. Csak pár kóbormacska nyújtózik a még sugárzó
betonon. A patkányok óvatosan megbújnak a lakatlan házikók repedéseiben. Ember nem jár az
utcákon. Nem is járhat. Ilyenkor ez a szokás Dérszabarcon. Az a tragikus éjszaka nem ismétlődhet
meg. A Pogányvölgytől délnyugatra megbúvó falucska, alig kétszáz lelket számlál. Legalábbis most
már. A csend és a lakosok hiánya a központba vonzza a vaddisznókat és a nyesteket, akik kedvükre
garázdálkodhatnak hajnalig. Persze járt már itt hiúz és farkas is. Nem kifizetődő tehát a baromfitartás
és a haszonállat tenyésztés. Csak azok a gazdák tartottak ki életformájuk mellett, akik az estéket az
állatokkal együtt töltik, és éberen vigyáznak, hogy ne történhessen semmi baj. Ám a szabadba ők sem
mernek kimerészkedni.
Éger Tituszék konyhájában nagy a sürgés-forgás. Az egyik unokatestvére családja vendégeskedik
náluk. A jókedvűnek indult találkozó (bár az is maradt), kötelező jelleget öltött mikoris mindannyian
elfeledkeztek az időről, pár pohárka pálinka és két-három sör után. Rájuk esteledett és felkelt a hold.
Az asszonyok tojásrántottát és pirítóst készítenek, zöldségeket darabolnak, kolbászt sütnek. A
gyerekek önfeledten fogócskáznak és rosszalkodnak. Örülnek a váratlan eseménynek, ami utat
nyitott a hangoskodás és a sokáig fennmaradás irányába. Gyuszi és a házigazda a kisszobában
poharaznak tovább. Megidézik a múltat és próbálnak megoldást találni a jövőre.
– Te amúgy mit gondolsz Titusz? Miért csak nálunk történik ez? – Kérdezi Gyula, majd nagyot
hörpint kórsólyából így szakállát is megitatva
– Nem tudom. Ha őszinte akarok lenni, már nem is érdekel. Csak el akarom vinni innen a
családomat!
– Mint mindannyian! Egészség! Nem hiszem, hogy ma-holnap feloldja a kormány a karantént,
szóval még sokáig így maradnak a dolgok! Igazi barmok, hogy továbbra is egy vírusra
hivatkoznak. Egyetértesz?
– Nem az a lényeg, hogy mire hivatkoznak. Az a fontos, hogy az ország többi lakója azt lássa,
hogy meg akarják oldani a problémát, illetve, hogy biztonságban érezzék magukat! Ha innen
senki se jut ki, a baj sem terjedhet tovább. Így gondolkodik a többség.
– Nem tudom. Azért annyira nem rossz. Gondolj csak bele! Az élelmiszer szállítmányok
bőségesek, és dolgozni se kell! Kőszegről a tanárok idejárnak a gyerekeinkhez, a
közszolgáltatások ingyenesek! A pénz nagyjából lényegtelen! Viszont, ha engem kérdezel,
küldhetnének több italt, meg cigit! Azzal fukarkodnak!
– Azt hittem el akarsz menni. Nem úgy hangzik! – Válaszol kissé szemrehányóan Titusz
– Egyszer úgyis minden megoldódik! Addig meg próbálom élvezni a helyzetet! Ez minden.
Neked se ártana! Egészség!
– Szerintem nemsokára rosszabb lesz. Most még havonta csak egyszer kell bezárkóznunk,
esetleg kétszer. Persze a falu többsége sose lép utcára, ha lemegy a nap. De mi lesz, ha végül
tényleg minden estét így kell majd töltenünk? És bele se merek gondolni, hogy milyen
következményekkel járna, ha ez máshol is felütné a fejét!
– Az én unokabátyám milyen aggodalmas! Tudod mióta vagy ilyen? Kimondom! A nyomozó
óta!
– Ezt inkább hagyjuk!
– Épp ez a baj! Hogy sohasem beszéltél róla! Igazán elmondhatnád, hogy mi történt! Hiszen
rokonok vagyunk! Ráadásul most rengeteg időnk van! Kérlek avass be!
– Fáj emlékeznem. Teljesen más, ha valamiről mesélnek, vagy ha megtörténik veled. Add ide
azt a pálinkát! – Szól kissé megadóan a férfi és nagyot kortyol az üvegből
– Akkor? Elmeséled?
Titusz hátra dől, kezeit feje mögött feszesen összefonja, és belekezd a történetbe, amit bár szeretne,
de sohasem tud elfelejteni.
Kicsit több, mint fél éve kezdődött. A november cammogott, csendesen zajlott az élet. Emlékszem,
meglepően meleg volt az évszakhoz képest. Az öreg Újvári szokásához híven az éjszakát járta és az
utcákon kódorgott csatak részegen. Bal kezében tömött vászonszatyor (Isten tudja mit cipelt benne),
jobb kezében meg a kommersz. Egyébként senkire sem volt veszélyes, csak megkeseredett. Utoljára
a Szent István utca végén láttam jobbra fordulni, aztán a következő reggel már nem került elő. Két
nap után kezdtük keresni, de nem jártunk sikerrel. Ez biztosan neked is beugrik, akkoriban
költöztetek ide. Ő az egyetlen, aki sohasem került elő. Négy hét telt el, és Újváriné, a Dorczy Feri,
meg a Lapu Zsolti is eltűntek. Ezt már nem lehetett szó nélkül hagyni. A sajtó felkapta a rejtélyes
ügyet, mire Pestről nyomozót küldtek a faluba, bizonyos Szalka Kornélt. Hivatása volt a részletek
összefésülése és a problémamegoldás. Egyszerűen képtelen volt elfáradni. Szerintem, amíg a
megoldáson dolgozott, maximum egy-két órát aludt naponta.
Látszólag semmi közös nem volt az eltűntekben, ő mégis talált valamit. Fogalmam sincs, hogy hogyan
rakta össze a képet, de rájött, hogy mind rossz alvók voltak. Csupán ennyi volt a kezében. Nemsokára
megkeresett, hogy felkérjen vezetőjének az erdő felderítéséhez. Biztos a szomszéd Juci mondta, hogy
erdész vagyok. Készséggel segítettem, és pár közös expedíciót követően megkedveltük egymást.
Sokat mesélt a gyerekeiről, főleg a kislányáról Zorkáról, akit mindenkinél jobban szeretett. A negyedik
alkalommal, már szívesen megosztotta elméleteit, amíg a ködös földutakon sétáltunk. A fák ropogtak
a fel-feltámadó szélben, a bokrok a gyér hóba karcoltak furcsa mintákat. A Tárna-ösvényre lépve
világosított fel: „Az bizonyos, – kezdte torkát köszörülve – hogy nem mindennapi az ügy. Az
összefüggések homályosak, praktikus gondolkodással mondhatni megoldhatatlan a rejtély.
Emberrablás egyértelműen kizárva, az öngyilkosság szóba se jöhet! Ha pedig nem lehet kapaszkodót
találni a tények és a tapasztalatok felszínén, máshonnan kell közelítenünk. Kizárólag a közös pontok
feltárásával juthatunk el a megoldásig. Sokan úgy gondolják, hogy egy személy, egy szokás, vagy az
eltűntek közötti hasonlóságok és relációk kapcsolják össze az eseteket. Ugyanakkor a hit, a hiedelem,
vagy valamely nehezen körvonalazható jellemző is nyomra vezethet, sőt gyakran az a kulcs!
Butaságnak tűnhet, de úgy gondolom a helyiek beszámolói alapján, hogy az érintettek mind rossz
alvók, afféle éjjeli baglyok voltak. Megboldogult nagyapám, az apám és én is ilyenek vagyunk. Viszont
még egy sajátosságon osztozunk: mindannyian érzékenyek vagyunk a hold egy bizonyos ciklusára, a
teliholdra. Olyankor a szokottnál is nyugtalanabbak vagyunk, az alvás pedig ad abszurdum. Lehet
véletlen egybeesés is, de november 5-én tűnt el Újvári Sándor. December 6-án meg a többiek.
Mindkét alkalommal telihold volt. Persze…
E mondat elején megdermedt, és elsápadva bámult a messzeségbe. Szája félig tátva maradt.
Kérdezgettem, hogy mi a baj, majd mikor kifeszített mutatóujja után néztem, én is önmagamon
kívülre kerültem. Akkor láttam ilyet először. Egy közeli hegyoldalban, a sűrű lucfenyők között, ott
voltak mind. A 6.-án eltűntek. Szótlanul, lehajtott fejjel, bokáig vagy térdig a földbe temetve. Nem
reagáltak semmire, csak néha enyhén dülöngéltek előre vagy hátra, a szemük pedig… A szemükön
homály úszott. Céltalan és gúnyos, kifejezéstelen szürkeség! Nem beszéltek, nem mozogtak, de
lélegeztek. Mint bábok, kiket zsinegre húzott egy ismeretlen erő. Miután az arcukba öntött vízre sem
reagáltak, gyengéden megragadtuk Ági nénit és finoman kihúztuk a földből. Azóta se tudok
szabadulni attól a hangtól, amit kiadott. Artikulálatlanul ordítani kezdett, felhabzott a szája,
görcsösen rángatózott, lábaival rugdalt. Olyan pózokba facsarodott, melyekre egyértelműen képtelen lenne az emberi test!
Amennyire óvatosan lehetett, lefektettük a hegyoldalba, de még akkor sem
enyhült a roham. Mintha tűz égette volna. Még pár másodperc és ki tudja milyen kínok után, átadta
lelkét az égnek. Bevallom, hogy hosszú percekig, de az is lehet, hogy egy óráig sem tudtunk
összefüggően beszélni. A meglephetetlen Kornél félig sokkos állapotban sétált fel s alá a lejtőn, én
pedig leguggolva hintáztattam magam előre és hátra. Az a pici néni olyan vadul rúgott és ütött
minket, mintha csak egy huszonéves férfi lenne, és az agóniája… Elég annyi, hogy megemészthetetlen
volt. A többieket nem mozdítottuk. A faluba visszaérvén a nyomozó azonnal telefonált párat. Még
aznap késő délután megérkezett a többi rendőr, katona, virológusok, orvosok és a rohammentősök.
Miután vázoltuk a szituációt, megvető és lekicsinylő pillantásoktól kísérve tettük meg újra az utat a
hegygerinchez. A szakértői csapat egyértelműen őrülteknek tartott minket. Hasonlóképpen
elképedtek az „elültetett” emberek láttán, mint mi, és onnantól kezdve nem gúnyolódtak tovább.
Mégis, hiába erősködtünk, hogy ne emeljenek ki senki se a földből, a Zsoltival mégis megtették.
Ugyanúgy járt, mint elődje, csak őt emelés közben elejtették és a sziklákon lebucskázva széttörte
magát. Mikor megtalálták, a lábát még húzta az ideg.
A főorvos és a főboncnok megvizsgálták a holttesteket, de nem tudom, hogy találtak e bármit is. Nem
mondtak semmit. Ezután zárták le a települést. A hivatalos személyek persze kedvükre ki-be
járkálhattak a faluhatáron, de a helyiek semmilyen körülmények között nem távozhattak. Tudod,
örülök, hogy január 3-án hallgattál rám, pedig mennyire bolondnak tűnhettem! Tudtam, hogy meg
fog ismétlődni! Kornél könyörgött, hogy aznapra rendeljenek el kijárási tilalmat, de az elöljárói
kinevették és elhajtották. Este közel százötvenen indultak meg bágyadt és szótlan zarándoklatjukra. A
járőröző rendőrök, a készenlétben az utcán cigarettázó ápolók és orvosok és még oly sokan, köztük
szegény Kornél is. Bárki, aki a hold fényébe lépett, vagy felpillantott rá, megindult a hegygerinc felé
és azóta is ott van. A sötétített ablak mögül néztem, ahogy a nyomozó egy kendővel takarja el a
szemét és egy baktató kislányhoz fut. Felkapta, és próbálta bevinni a faluházba, de a csöppség
hasonló rohamot kapott, mint a kiemeltek, és leszaggatta barátom arcáról az anyagot. Onnantól ő is
a tömeggel vonult megbabonázva és kifejezéstelenül, de a gyermek kezét még akkor sem engedte el.
A mai napig nem engedte el.
– Köszönöm, hogy elmondtad! – Suttogta rémülten Gyula, miközben lehajtotta fejét –
Valahogy elment az étvágyam! Hozol még egy üveggel?
– Persze! Én sem vagyok éhes! – Válaszolt a férfi, könnyeit törölgetve
A pincébe sietett és a 2005-ös barackot akarta felvinni, de homályosan látott, így megnyúlt a
keresgélés. Mire végre kezébe akadt az ital, a feje fölül, a szűk kis ablakon kopogásra lett figyelmes.
Ivott már annyit, hogy ne ijedjen meg ilyen hétköznapi zajtól. Arra gondolt, hogy biztos megint a
csipkebokor rakoncátlankodik, amit már legalább két hete meg kellett volna nyírnia. Odahúzott egy
széket és bukóra tárta az üveget. A holdfény ekkor már elhúzódott háza felől, így nyugodtan
kikémlelhetett. Úgy érezte, hogy menten lefordul, mikor meghallotta Kornél ismerős hangját.
– Nagyon figyelj barátom! – mondta határozottan a nyomozó – Rosszabb lesz, és nem tudok
tovább alkudozni! Elengedett pár órára, de ha nem megyek vissza, nem fogja elengedni a
gyerekeket! Holnaptól nem csak a teliholdtól kell tartanotok, de magától a holdtól, ha az
égen jár! Elfogyott a türelme!
– Mégis miről beszélsz? Kinek fogyott el a türelme?
– A Feketébe öltözött nőnek. Régen más volt a neve, valami fénnyel kapcsolatos, de zavarosak
az emlékeim! A lényeg, hogy reggel visszaadja a gyerekeket és többé nem hívja el őket. Egy
gyereket sem fog magához húzni! Sikerült meggyőznöm!
– És miért csinálja ezt? És hogyan? Mégis mit ártottunk ennek a valaminek?
– A sarjait pusztítjuk, a világát égetjük, de erre most nincs időnk! Mondd el mindenkinek, amit
mondtam! Megengedte, hogy figyelmeztesselek. Mennem kell, nem maradhatok tovább!
Kérlek hívd fel a családomat és mondd meg nekik, hogy nincs bajom és megpróbálok
hazajutni!
– Hogyne! De várj! Az öreg Újvári! Ott van veletek?
– Igen. De ő már más, mint mi. Végül mind rá fogunk hasonlítani, de a kicsik nem! Ez a lényeg!
Ég áldjon Titusz! Remélem még látjuk egymást!
Azzal a férfi felállt és futásnak eredt a szürkeségben. Még hallani lehetett, ahogy ropog a hó távolodó
bakancsa alatt, aztán karcosan süvített egyet a szél, és csend lett. Titusz még pár percig összetörten
bámult maga elé, utána ment csak vissza. Elmondta, hogy mi történt, másnap pedig összehívta a
falutanácsot. Olyan rettenet tükröződött az arcán, hogy nem volt, aki ne hitt volna neki.
Fejbólintással, vagy meredt tekintettel nyugtázták szavait. A gyerekek valóban hazatértek, de nem
emlékeztek semmire. Egy karcolás sem esett rajtuk, nem voltak zavartak vagy alultápláltak. Onnantól
minden család hálával gondolt a megmentőre, akinek az ismeretlen csemeték élete többet ért a
sajátjánál. Teliholdkor gyertyát gyújtanak érte, és a tiszteletes a templom rejtekén virraszt. Az imák a
remény hajába kapaszkodva szállnak a hegygerincre, kérlelnek és könyörögnek a szabadságért.
Pár órája még zsibongott a város. Fiatalok nevetgéltek a tereken, párok andalogtak a kivilágított
utcákon. Most azonban húsig mar a csend. A narancssárga utcalámpák tetején galambok
fészkelődnek és kíváncsian tekintenek le a sétálóutcára. Lassan vonuló, néma tömeget látnak. Van,
aki papucsban, van, aki mezítláb cammog. Van, akin pizsama, van, akin öltöny vagy mackónadrág.
Mint akiket megbabonáztak vagy elvarázsoltak volna, gépiesen haladnak, mintha húznák őket.
Letérnek a főútról és már az erdő szélén járnak. Egy magas férfi nekimegy egy fának, aminek
törzséből egy vászonszatyor foszlányai integetnek. Mintha nem is fájt volna az ütközés, hangot sem
ad, felkel és folytatja a menetelést a többiekkel.
Az eset után a függönyöket elhúzzák, a redőnyöket szorosan lehúzzák. Az ajtókat bezárják és a
közvilágítás baljósan feszül a sétálóutcára. Ember nem jár odakint. Nem is járhat! Ilyenkor ez a szokás
Kőszegen, azóta a megrendítő és kegyetlen éjszaka óta.
Author: Garzó Márk
1988-ban születtem Szegeden. Tanulmányaimat a József Attila Tudományegyetemen, mint vallástudós fejeztem be. Rendszeresen írok novellákat, már gyermekkorom óta. Felnőttként, elsősorban a magyar folklór, a néphit és a vallási hagyományok ihlette történeteket fogalmazok meg, melyeket kortárs környezetben, saját mitológiai világba ágyazok. Írásaim középpontjában az emberi kapcsolatok, a hit, az emlékezet és a természetfelettivel való találkozás áll. Az írás megfigyelés, átváltozás és összeolvadás. Reménykedem, hogy ez utóbbi gondolatomban többekkel is osztozhatok.