Porszemek szállnak. A szűrt fényben csillognak, mint parányi bolygók. Egy titkos univerzum, ahol pókhálókba akadnak az égitestek. Hintáznak, remegnek, megállnak. A gerendáknak régi illata van. Olyan, szép emlék illat. Szabolcs a viharvert dobozokat nézi. Mikor húsz éve apjával felcipelték ide őket, még semmi bajuk nem volt. Mostanra már foszladoznak.
Ez a padlás volt gyermekkorának legfontosabb színtere. Itt készültek erődjei, itt dugdosta botgyűjteményét, ólomkatonáit, és itt fűzött gyöngyöt a szomszéd Sárikával. Csodás évek voltak. Most nagyon fájó látni a korhadozó múltat. Ha még csak arról lenne szó, hogy fel kell újítani, de nem. Ki kell pakolni, aztán két hét múlva új emberek veszik birtokba. Idegenek, akiknek semmit sem jelent a rongyfüggöny vagy az a deszka, amin még mindig látható a sután kanyargó „S+SZ” véset.
Ha a tárgyakban őrzött emlékek éledése lenne a legfájdalmasabb, a férfi lehet, hogy másképp döntött volna. De a halál szétfolyó természete már mindenbe beivódott. Ott van a konyhában, az ablakpárkányban, a vályogfalban és a megsárgult porcelánkádban. Szülei felvillanó sziluettjei kísértik, bármerre is tekintsen.
Édesanyját két éve, édesapját fél éve vesztette el. Sok ez neki. Nem tehet hát mást, tovább szelektál a kacatok között. Estére végez csak. Egyedül akarta ezt csinálni, osztozás nélkül magába zárni a búcsút. Már tegnap minden bútort az udvarra szenvedett. A költöztetők most pakolják fel a holmikat, nagyokat nyögdösve. Lassan minden bekerül a furgonba, és Szabolcs még szomorúbb lesz, amint végignéz a rakományon. Évek és életek férnek el egyetlen rakodótérben.
Mire hazaér, már hajnal van. Felesége a kanapén alszik, a tv kék fénnyel pattog. Nem ébreszti fel, csak figyeli egy kicsit. Ilyenkor nincsenek gondolatai. Kezdettől fogva nem voltak, ha őt figyelte, és ez most mindennél többet jelent. Letusol, átöltözik és próbál aludni, de sehogy se tud. Hánykolódik, a párna is meleg, ablakot nem lehet nyitni a még mindig fullasztó melegtől. Végül feladja a küszködést, és a garázsba megy. Egész szép kis barkácsműhelyt alakított itt ki. Szikét ragad és felbontja az egyik dobozt, ami a padláson pihent. Régi esküvői fotók, gyertyatartók, egy megrepedt hamutál és ecsetek kerülnek elő. Ismeri mindet. Mind az ő darabkája, mind szülei még most is vigyázó szeretete. De van itt még valami. Egy fekete selyem tarsoly, rajta gondosan megmunkált ezüstlemez, furcsa mintázattal és ismeretlen írásjelekkel. Ez meg mi lehet? Gondolja magában, miközben felpattintja. Meglepetten húz elő pár kirakós darabkát. Lassan kipakolja az összeset és maga elé teszi az asztalra. Mind fémesen fekete, csak annyi különbség van köztük, hogy egyik-másik jobban csillog a lámpafényben. Elmosolyodik a furcsaságtól és elkezdi kirakni a semmit sem ábrázoló fejtörőt. Órákig próbálkozik, de csak a feléig jut. A napfény beszűrődik az üvegablakon, kíváncsian körbejár, de csak egy, az asztalra dőlt horkoló embert talál.
Szerencsére szombat van, így nem kell aggódnia, hogy elkésik a munkából. Az ő drága Ivettje kelti egy frissen gőzölgő kávéval. Lágy és érzékletes, pont olyan, mint édesanyja volt. Nem beszél hozzá, nem kérdezi, csak a vállára hajtja fejét és megszorítja az ernyedt felkart, ami pár éve még feszült, mikor átemelte új életük küszöbén. Az asszony csókot nyom férje homlokára, majd közli, hogy elugrik a boltba reggeliért. Szabolcs nem kér semmit. Miután ismét magára marad, folytatná a játékot, de ahogy rápillant, elönti a hideg verejték. A helyükre került darabkák már nem feketék. Nem teljesen kivehető a jelenet, de egy piros Seat Leon összezúzott motorháztetője és rendszáma tökéletesen látszik. AJ-AH-622. Ez az ő kocsijuk. A feje tetejére van fordulva, a szélvédő betörve, a földön egy kicsavarodott kar. A csuklón az a hattyús fehérarany karkötő piroslik, amit harmadik házassági évfordulójuk alkalmával ajándékozott szerelmének.
Tudja, hogy ez lehetetlen, ugyanakkor egy ősi, elfeledett félelem ébred benne hirtelen. Egy villogó szemű, füstölgő és formátlan fenevad. Valamiért pont azt érzi, mint négy évesen, mikor először kellett szülei nélkül aludnia a sötétben. Futásnak ered, papucs nélkül végig az elszáradt gyepen, mit sem törődve az éles kavicsokkal és gallyakkal. Már majdnem ott van, mégis oly messzi még az utca. Hallja, hogy beindul a kocsi motorja, így sprintelni kezd. Szabályosan kivetődik a ház kapuján és nagyot kiáltva csapódik a betonra. Akár egy fuldokló hal a vágódeszkán. Ivett rémülten és értetlenül pattan ki az autóból, és remegve hajol férje fölé. Gyorsan megvizsgálja, mielőtt felsegíti. Szerencsére csak karcolásai vannak, de a jobb lábára sántít.
– Mégis mi volt ez? Mit csináltál? – Kiabálja gyertya halványan az asszony
– Nem akarom, hogy elmenj a boltba! Sőt! Egyszerűen nem mehetsz el! Megtiltom!
– Mi ütött beléd Szabi? Mi történt?
– A Csanád úti vegyesboltba indultál igaz? Oda akartál menni!
– Ezt, meg honnan tudod?
A férfi kérdés nélkül megragadta a nő kezét és bicegve a garázsba húzta. Rámutatott a kirakósra és várta a döbbenetet. Azt nemsokára meg is kapta, de nem abban a formában, mint ahogy képzelte. Ezen nincs semmi! Kezdek aggódni érted! Jött a váratlan válasz. Szabolcs is megnézte a félig kész képet, de az eddig a háttérben megbúvó vegyesbolt felirat és a felborult jármű helyett, ő sem látott mást, csak a feketén fénylő darabkákat. Mindezek ellenére sem engedte elindulni az asszonyt. Aggodalom és veszekedések váltották egymást, viták, melyek a józanész szilárdságában keresik a hibát. Szerencsére a hangos szavakat és a haragot is elaltatja, ha büszkeségünket megkötözve, farkasszemet nézünk a lángok mögött kiáltozó összefonódással.
Estére sikerült mindkettejüknek lecsillapodnia. Kedvenc sorozatukat készültek megnézni, de a popcorn kicsit hamarabb készült el a megszokottnál, így még elcsípték a híradó végét. Pár, az energiaválságot érintő riportot követően, egy ismerős arc tűnt fel a képernyőn, a Piri néni személyében. A sápadtra vált hölgy a könnyeivel küzdött a kamerák kereszttüzében, és alig bírt összefüggően beszélni. Inkább dadogott, mintsem szavakat formált. A háttérben egy felborult kamion látszott, ami a jól ismert vegyesboltba szaladt, szinte teljesen lerombolva az építményt. Szerencsére senki sem sérült meg komolyabban, egyedül a sofőrt kellett kórházba szállítani, de az ő állapotát is stabilizálták már. Az idős bolttulajdonos azonban vigasztalhatatlan volt. Egész életét ennek az üzletnek szentelte, most pedig reményei, megélhetése és öröme, szanaszét hevertek az utcán, forgácsok és törött téglák képében.
Szabolcs Ivettre néz és közben olyan magasra húzza szemöldökét, hogy majd kiugranak szemei. A nő logikusan végiggondolja az események sorát. Szinte hallani, ahogy az elektromosság koponyájában szalad. Mindezek ellenére, csak egy „ez nem jelent semmit, véletlen egybeesés lehet” mondatot sikerül életre hívnia. A férfi lemondóan felnevet és bólogat. Nem akar megkockáztatni még egy veszekedést. Szerencsére kezdődik a sorozat, így könnyebb elengedni a kaparászó gondolatokat.
Másnap kora reggel a garázsba megy és délre befejezi a kirakóst. Egyszerre érez megelégedettséget és bizonytalanságot. A fényes feketeségbe bámul és borzongva várja, hogy ezúttal milyen kép fog megjelenni. Azonban most nem történik semmi. Lehet, hogy tényleg csak képzelte az egészet? Talán túlságosan kimerült és túlfeszültek idegei? Hátradől a székben és nagyot nyújtózik. Ma még nem evett semmit. Egy világot adna, ha még egyszer megkóstolhatná Édesanyja vasárnapi húslevesét, amit mindig gyöngytyúkból készített. Neki azért ízlett annyira, mert az asszony mindig csepegtetett bele egy kevés savanyú uborka levet, mielőtt feltálalta. Senkiről sem hallott azóta sem, aki így szerette vagy így készíti. Megszokásból térdére csap mielőtt felkel, majd vet még egy pillantást a sötét felületre. Mintha egy konyhabútor körvonalait vélné felfedezni. Ez az ő konyhájuk! Semmi kétség! Még a meglazult csavar is látszik, ami szemrehányóan kandikál ki a fiók jobb oldalából. Két hete ígérte meg, hogy visszahúzza. Rögvest a házba siet, és úgy tekint végig az ebédlőasztalon, mint aki szellemet látott. A húsleves hívogatóan gőzölög, a zöldségek, a tészta, és a hús különválogatva, katonás rendben, lapostányérokon. Eddig még sosem volt így tálalva náluk, csak simán össze volt főzve minden hozzávaló, amiket a fazékból kellett kiszedni. Ivett mosolyog és leülteti férjét. Szed neki. Szabolcs nem tudja miért, de imádja, ha kiszedik az ételét. A törődéssel lehet összefüggésben, gondolja. Már épp hozzálátnának, mikor az asszony kéri, hogy még ne kezdjen hozzá. Valamit elfelejtett. A hűtőből előveszi az ecetes, cukros lében pácolódó savanyú uborkát és levéből önt egy keveset a férfi és saját tányérjába is. Gondoltam, kipróbálhatnánk valami újat! Kuncog szórakozottan, majd enni kezd. A férfi most már tényleg úgy érzi, hogy álmodik. Ez nem lehet valóság, hisz ezt az egyszerű és szokatlan receptet csak édesanyja ismerte és senkinek sem adta tovább. Ráadásul ez gyöngytyúk! Nem is volt itthon gyöngytyúk! Akkor meg hogyan? Próbálja higgadtan kezelni a helyzetet, és mikor már úgy érzi, hogy nem remeg a hangja, megkérdezi:
– Ez fenséges drágám! Mesteri! Csirke? Vagy esetleg tyúk?
– Gyöngyös. Amíg a garázsban voltál, akkor jött az ötlet. Rég ettünk már húslevest és megkívántam. A szomszéd hajnalban vágott. Tőle szereztem a húst, mivel boltba ugye nem mehetek! – Kacérkodik Ivett
A férfi nem bolygatta tovább a témát. Túl sok kérdés és feltételezés rohanta meg. Miután megebédeltek, egy üvegkeretbe foglalta a kirakóst és a hálószobában nézegette tovább. Nem értette, hogy pontosan mi történik vagy, hogy miként működik ez a furcsaság. A baleset és az ebéd között semmilyen összefüggést nem talált.
Legközelebb, mikor nagyon kimerült volt, a teraszuk képe jelent meg a sötét felületen. Mikor ez történt, Ivett is ott volt, de megint nem látott semmit. Szabolcs kényelmesen leheveredett a kültéri rattanon, és talán még életében nem aludt olyan jót, mint akkor. Aztán egy keverék németjuhászt látott, ami őt üldözve a lábába harap. Gyermekkora óta félt a kutyáktól és gyakran, önkénytelenül is felsejlett az emlék, melynek nyomát kilenc éves kora óta viseli bal vádliján. A telefon váratlanul megcsörrent és behívták a céghez. Valami gond volt az egyik szállítmányozó menetlevelével. Két sarokra volt a munkahely, de most kocsival indult útnak. Az erdősoron hajtott, (direkt más útvonalon, mint szokott) mikor egy korcs németjuhász, akit termetes gazdája sétáltatott, váratlanul elszabadult és vadul a kocsinak rontott. Habzó szájában gonosz gyöngyökként csillogtak fogai. A tulajdonos végül megfékezte és elnézést kért.
Egy idő után már nem próbálta megfejteni a játék titkát. Elfogadta, hogy létezik és kész. Napjai rutinjává vált, hogy magával hordja és rápillantgat. Annyit tudott csak, hogy mióta figyeli, rossz dolog nem történik vele és egyre kevesebbet fél. Ismét kiegyensúlyozottá és magabiztossá vált. Magánélete rendeződött és kivirágzott, a gyermekáldás pedig véglegesen feloszlatta negatív gondolatait. Szülei továbbra is hiányoztak neki, de úgy gondolta, ha létezhet egy olyan tárgy csodája, mint a kirakósé, miért lenne annál lehetetlenebb az örökélet valósága? Rájött, hogy saját erejét latba vetve, képes irányítani és formálni sorsát. Már tudta, hogy nagyobb ráhatása van életére, mint azt egykor hitte. Váratlan kicsi kedvességek, bátorság, figyelmesség és megannyi egyszerű, csak nehéznek tűnő szó és tett kell. Nincs szükség csodára, mert az, ezer meg ezer ismételhetetlen erezettel szalad végig minden emberen.
Miután lánygyermeke született, egyre kevesebbet nézegette az eszközt, majd jött egy novemberi nap, mikor utoljára rápillantott, és széles mosollyal az arcán, felvitte a padlására, pár kacattal együtt.
Author: Garzó Márk
1988-ban születtem Szegeden. Tanulmányaimat a József Attila Tudományegyetemen, mint vallástudós fejeztem be. Rendszeresen írok novellákat, már gyermekkorom óta. Felnőttként, elsősorban a magyar folklór, a néphit és a vallási hagyományok ihlette történeteket fogalmazok meg, melyeket kortárs környezetben, saját mitológiai világba ágyazok. Írásaim középpontjában az emberi kapcsolatok, a hit, az emlékezet és a természetfelettivel való találkozás áll. Az írás megfigyelés, átváltozás és összeolvadás. Reménykedem, hogy ez utóbbi gondolatomban többekkel is osztozhatok.