Fodrásznál

Kánikulában is megyek fodrászhoz, nem állhat meg az élet. Persze, ilyenkor minden lassabb. A nap is, én is, mások is. A fodrászatban is alig ül valaki. A manikűrös némán dolgozik, a vendége is hallgat.

A fodrász gondosan felkeni a festéket a hajamra, és közben arról mesél, hogy új vendége érkezik. Olyan, aki még sosem járt nála.

Abban a pillanatban kivágódik az ajtó, és berobban egy jó ötvenes hölgy. Félrehúzódom a festékes, kócos fejemmel, ő pedig elfoglalja a helyemet.

A kezében jegyzetfüzet van. Határozott mozdulattal fellapozza.

– Ahogyan a telefonban is mondtam, vágást kérek. Kézmeleg vízzel mossa meg a hajam! Balzsamot nem kérek, az csak zsírosít.

A szavai pattognak. Irányok, hosszúságok, centiméterek. Látom, nem csak én csodálkozom. A manikűrös és a vendége is felnéz.

– A frufrumból három centimétert vágjon. Pontosan. A pupillámig érjen! Itt pedig – és felránt egy tincset a feje tetején – pontosan hat centiméter hosszú legyen!

A fodrász láthatóan zavarban van. Hajat mos, fésül, vág. A vendég lehúzza a homlokába a haját, ellenőrzi, meddig ér.

– Innen még egy millimétert!

A jegyzetfüzetéből elővesz egy kis mérőpálcát, és gyors mozdulatokkal ellenőrzi a tincsek hosszát. A hat centimétert.

Mi pedig csak bámulunk, tátott szájjal. A manikűrös már nem is manikűröz. Szinte várjuk, mikor küldi el a fodrász.

Nem küldi.

A hölgy, az ötvenes vendég fizet, és távozik.

A fodrász lerogy egy székre, felém fordul, és csak ennyit mond:

– Bocsi… innom kell egy pohár vizet. Utána lemosom a fejed.

Farkas Etelka
Author: Farkas Etelka

Farkas Etelka vagyok, nyugdíjas tanítónő. Írni akkor kezdtem, amikor befejeztem az aktív munkát. Először egy naplószerű blogot írtam, majd ráéreztem az alkotás ízére. Nagyon sok mondanivalóm van a világnak, a tapasztalatok, a traumák, a történetek. A bejegyzések formálták a stílusomat, és novellák, versek születtek. Első verseskötetem a Küldj egy angyalt! (2024), utána egy autofikciós regény következett Nem bánok semmit (2024), majd újabb versek Hétköznapi líra (2025). Az utolsó kötetem 2026-ban jelent meg, címe Anyaseb, és ebben szerzőtársam Szabó Kitti a kollázsaival. Nincsenek jelentős díjaim. Antológiákban, internetes folyóiratokban jelentek meg alkotásaim. Könyvbemutatókon, felolvasásokon személyesen találkozom az olvasóimmal. Írásaimban a hétköznapi élet örömeire hívom fel az emberek figyelmét, és népszerűsítem a művészetterápiát. Költői stílusom a lírai tárca lehet, mert nálam a vers és a próza összeér. Ritkán írok kötött formában. Elindulok valami hétköznapitól, abból lesz egy lelki felismerés, és eljutok egy halk csattanóig. Az irodalom egy ösztönös rokonság, melyben suttogva kiabálok. A negyedik könyvem elkészülte után létrehoztam egy szerzői oldalt is, ahol szeretnék a követőimmel interakciót kialakítani. Folyamatosan alakul a stílusom, bővül a közönségem. Újabb verses köteten és regényen is dolgozom. https://fetelka.hu/ https://www.facebook.com/fetelka

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A lángoló csend hangja

    A lángoló csend hangja   A hallgatásban, amit nekem adsz, megnyugszik minden kedves, régi szó. Te a hideg téli fák alatt velem vagy,

Teljes bejegyzés »

Hatodik emelet

Ez az írásom a Zöldkalamáris Könyvkiadó Amikor megismertelek című antológiájában jelent meg.   Egy koranyári napon az albérletembe tartottam az egyetemről.  A panelházba érve áporodott

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

A menny kapujában

A mennyország kulcsait sietve nekem adta Péter, Őrizzem, míg elrepül, beszélnie kell már Istennel. Néztem csak a karikát, vajon hány is lóghat rajta, De megszámolni

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Lámpást loptam

Egy reggel, mikor felébredtem, furcsán idegen volt minden, Nem értettem, hogy az érzelmeim hova tűnhettek hirtelen. Nem éreztem semmit, csak csupa hideg, szürke falakat, Elvesztek

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Út a holdra

Elindultam egy irányba, sokáig tekertem, Sok mindent láttam közben, elmerengtem. Láttam pillangót cikázva szállni virágról virágra, Szélben hulló színes falevél táncát néztem csodálva. Mikor leszállt

Teljes bejegyzés »

Békegalamb

Edit Szabó : Békegalamb Fehér galamb repül a magas fák felett, olajág csőrében, békés helyet keres, tiszta, nyugodt tájat, hol a béke várhat emberre, madárra,

Teljes bejegyzés »