Nem könnyű tárgy a toll a kézben,
bár annak látszik odafent.
Súlyát nem a tinta hordozza,
hanem mit a leírt gondolat megüzent.
Mert aki egyszer szót teremtett,
nem csupán önmagáért felel.
Minden mondata nyomot hagyhat,
ha egy másik lélekhez utat lel.
Ne add tovább, mi félig készült,
mely az érvényben kicsorbul.
A fércmunka felett a törvény ítél,
ahol az idő könyörtelennek bizonyul.
A szó nem attól lesz maradandó,
hogy a múlandó divattal alászáll.
Hordozza inkább ezredévek igazát,
mely az idő próbáján is megáll.
Ne félj kidobni száz papírt sem,
ha százegyedik lesz a jó.
A türelem sokszor többet alkot,
mint ezer elsietett szó.
Mert minden vers egy néma eskü,
mit alkotója önmagával köt,
ha már egyszer tollat emelt,
tehetséggel írja meg a jövendőt.
Megjelent a Művész magazin I. számában.
Author: Mészáros Csaba
Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.