Patától Püspökiig – A hatujjú ember szurdoka.
Foszlik a sötétség, fáradtan bújnak el a csillagok, a Hold egy utolsót nevetve felragyog.
Eddig ő vigyázta a nyugtató alvást, és bagolynak, rókának az éji vadászatot.
Így aztán nincs mese, lassan veszi sátorfáját, és felkerekedik, estére érkezik újra.
Hajnal van, harmat kedvesen mossa el az álmot, ébreszti azt is, ki még lustálkodna.
A nap is kapaszkodik fel az égre, fekete rigó és csalogány már lelkesen fütyülve, részve énekel.
Fekete kancám Csurgó patakjából issza a forrás friss vizét, töltődik fel élettel.
Feje hátrafordul, ahogy érkezem, idvezelve aprót biccent kecses fejével.
Fák ágain áttörő napsugarak kíséretében sólymom érkezik, kapcsolódik lényemmel.
Indulunk most, Patát magunk mögött hagyjuk, a Várhegy és a Havas távolról búcsút intenek.
Paskom, gyárkémény, a völgyben csorgó csörgedezik, iránt igyekszik pataknak, nem siet.
Kék ég alatt kísérőink vetések, távolban mezők és erdővel borított, zöldellő hegyek.
Már előttünk Hapuka terül el, felszíni bányája már régóta zárva, nem üzemeltetett.
Kovaföld telep volt valamikor, bányászok kötélen lógva szelték a földet, hírmondónak még csille is akad.
Tőle balra egy vadregényes kis szurdok, mire ráborulnak a hegy csodás fái, út visz Püspökinek és a Zám patak.
Palóc föld még ez is, csak Nógrád megyében sorolva, szorgalmas, istenfélő kis bányász falu.
Palóc föld, óriási, gyönyörű falvak, kis palóc házak ablakán díszes zsalu.
Bánya kisvasút legendás gőzmozdonya, a Kisgőzös már nincs ott, múzeumban áll.
Ha valaki messzebb akar utazni, van nagyvasút is, igaz, háború után nem maradt, csak egy sínpár.
Szent Kereszt Felmagasztalása és Szent Jakab templom tornyának harangjai, isten jelen van, hirdetik.
Dolgos borászok pincéjükben, erdészek lábas erdőben, pásztorok a réten, köszönve az úrnak keresztet vetik.
Lovam füléhez hajtom fejem: Táltos, fordulj, menjünk! Sólyom szemembe néz: Indulok, gyertek! – és előre repül.
Be a szurdokba, aztán emelkedik fölé, majd távolról súgja: Itt vár rád, gyere!
A Zám csörgedezik, őzek épp kortyolnak, tölgyek alatt egy ősz, közelebb érve, ahogy int, hatujjú ember ül.
Csúszok le a lóról, az mellém hever, ahogy tölgyeken ül meg a sólymom, és lelkem – így alszom el.
2026.09.23.
Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Gyöngyöspatai Palóc paraszt gyökérzetű, származású. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Amikről írok általam megélt vagy teljesen átélt, események, sorsok, természet, történelem, külső és belső emberi tulajdonoságok. A természet közeli fiatalkori életemnek köszönhetően, tudok így írni emberekről, állatokról, növényzetről és belső lélekről. Nem egyszerűen szobában, íróasztal mellett izzadom ki magamból írasaim. Senki és semmi vagyok a világban, mégis próbálok tanító jellegel is írni. Irasaim a szivárvány teljes skáláját, akaratlanul lefedik, utalok itt arra, hogy szerelmes, romantikus, természetközeli, történelmi tiszteletadás, spirituális, Gyöngyöspatai útikalauz, misztikum, pszichológiai. Vallást érintő versek a Keresztényi és Táltosi hitvilág miatt. Katona jellegű versek, tartalékos katonai szolgálatom gyanánt. Nem ego de! Adakozó lüktetés nem álca hanem valós megélt emelkedő érzés, többek között már több mint 22-szeres állandó véradó vagyok. Ezt inkább mint követendő példának említeniném, én is így kezdtem. És hálás vagyok érte! Nem csak írok, gyerekkorom óta rengeteget olvasok is így szókincsem és kifejezésmódom nem csak a Palóc származásnak köszönhető. Köszönetet szeretnék mondani az Irodalmi Rádiónak, hogy Éngem is és Másokat is felölel, lehetőséget nyújt antológiákban megjelenni és más felolvasó irodalmi estek keretében műveinkből...